Hivatalos látogatás keretében tárgyalt Bécsben Pósfai Gábor belügyminiszter Gerhard Karnerrel, az Osztrák Köztársaság szövetségi belügyminiszterével, akivel egyebek mellett az illegális migrációról és az embercsempészek elleni küzdelemről egyeztetett.
Pósfai Gábor hangsúlyozta, hogy Magyarország Ausztriára nemcsak fontos szomszédként, hanem megbízható politikai, gazdasági és biztonsági partnerként tekint.
„Az illegális migráció, a határokon átnyúló szervezett bűnözés és az embercsempész-hálózatok elleni fellépés olyan közös kihívás, amelyet egyetlen ország sem kezelhet önállóan. E kihívásokra kizárólag összehangolt nemzeti intézkedésekkel és hatékony nemzetközi együttműködéssel adható eredményes válasz” – fogalmazott a belügyminiszter.
A migrációval összefüggésben kiemelte, hogy a schengeni külső határok hatékony őrizete és a határigazgatási feladatok eredményes ellátása a schengeni térség biztonságának alapvető feltétele. Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a nyugat-balkáni országokkal folytatott rendőri és határrendészeti együttműködés fenntartása és fejlesztése mellett.
Az embercsempészek elleni küzdelem kapcsán Gerhardt Karner felhívta a figyelmet az osztrák-magyar biztonsági együttműködés központi elemét képező a „Fox” műveletre, amely sikeresnek bizonyult a csempészhálózatok elleni fellépésben, és amelyet tovább folytatnak.
A két miniszter kiemelten foglalkozott a határmenti ingázók helyzetével, amely mintegy 50-60 ezer embert érint. Egyetértettek abban, hogy biztosítani kell a munkavállalók zavartalan napi áthaladását és a kiszámítható, emberközpontú adminisztratív feltételeket.
A szaktárca közleménye szerint a felek elismerően szóltak a magyar-osztrák-német háromoldalú vasúti rendészeti együttműködés (TRINAT) eredményeiről. Magyar részről Pósfai Gábor támogatásáról biztosította a közös ellenőrzések kiterjesztését a Budapest-Sopron és a Győr-Sopron vasútvonalakra, a budapesti pályaudvarokra, valamint a nemzetközi autóbusz-közlekedésre.
A találkozón a felek egyeztettek a nemzetközi sportrendezvények rendészeti biztosításáról is, különös tekintettel a július 24-26. közötti Formula-1-es magyar versenyre, amelyhez Ausztria hat osztrák rendőrt – köztük négy motoros járőrt – biztosít az operatív rendészeti feladatok ellátására.







