A kormány több önkormányzattal is egyeztetett a nyugat-magyarország azbesztszennyezésről. Egyes helyeken azonnali beavatkozás szükséges, amihez a kabinet létrehozott egy 3 milliárd forintos alapot. Döntés született az ukrajnai menekültek támogatásáról és egy belügyi informatikai pályázat kiírásáról is. Csökken az állami cégek vezetőinek díjazása.
Magyar Péter hozzátette: a törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági és igazgatósági tagok számát. Az állami cégvezetők bérplafonja 3,6 millió forint lesz. Ha pedig államtitkár, politikai felsővezető ül be egy felügyelőbizottságba, azért nem kap pénzt.
A miniszterelnök külön kitért arra, hogy a vényköteles gyógyszerek ÁFA-mentessé tételéről is döntöttek, és jelezte: ügyelni fognak arra, hogy ez valós árcsökkenést jelentsen.
Beszélt arról is, hogy a tűzifa és az egészséges élelmiszerek forgalmi adójának csökkentésén is dolgoznak.
Tárgyalt a kormány a vagyonosodási vizsgálatokról is. Mint Magyar Péter elmondta, a cél az, hogy a NAV nagyon erős jogköröket kapjon, és 20 évre visszamenőleg vizsgálhassa a politikusok és a velük egy háztartásban élők vagyonszerzésének jogszerűségét. Az erre vonatkozó törvény kodifikációja folyamatban van, és úgy fogják megírni, hogy mindenkire vonatkozzon, aki legalább két éve politizál.
Megreformálják az Állami Számvevőszéket is, hogy erősebb és hatékonyabb legyen a közpénzek felhasználásának vizsgálata során.
Magyar Péter ezek után bejelentette, az Exim bank tevékenységével összefüggésében 4 feljelentést tettek csütörtökön. Azt mondta: az egyik ügyben az állami pénzintézet két nap alatt hozott meg egy döntést Tiborcz István érdekében, ami felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A másik ügy a Duna Aszfalt afrikai projektje, amely kötvényfinanszírozást kapott. A miniszterelnök szerint ez azért is problémás, mert itthon nem történt elég fejlesztés, a beruházás célországai pedig, mint mondta, „a bóvli kategóriájába tartoznak”. A harmadik ügy egy egyiptomi vasúti beszerzés. A negyedik ügy pedig egy Észak-Macedóniának nyújtott szabadfelhasználású hitel.
Kérdésre válaszul Magyar Péter elmondta, nem egy pártnak vagy egy politikai közösségnek, hanem az egész országnak szeretnének köztársasági elnököt választani. Bárki szóba jöhet, aki korábban nem volt vezető politikus, és képes megtestesíteni a nemzet egységét.







