Országgyűlés: elfogadhatják a képviselők az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvénymódosítást

Az ülés 9 órakor kezdődik az Országgyűlés honlapján olvasható napirend szerint

Belföld
  • 2026.07.21. - 08:08
parlament országgyűlés
Az Országgyűlés rendkívüli ülése július 21-én kedden reggel 9 órakor folytatódikMH/Radics Lajos

Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament kétnapos rendkívüli ülésének második napja. A képviselők kivételes eljárásban tárgyalják az egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő módosítását.

A százezer forintos támogatásra jogosultak lesznek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, a - tartós betegségükre, súlyos fogyatékosságukra tekintettel - magasabb összegű családi pótlékra jogosító gyermeket nevelő, a sajátos nevelési igényű, a Dobbantó programban vagy a műhelyiskolai képzésben részt vevő gyermeket nevelő, valamint a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermekek, továbbá az árvaellátásban részesülő tanulók.

Ugyancsak kivételes eljárásban fogadhatják el a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, amelynek célja az új közszolgálati médiaszervezeti rendszer megalapozása.

A képviselők az uniós források lehívhatósága érdekében döntenek a közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvénymódosításokról.

Az általános viták között az első a központi költségvetés címrendjének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal összefüggő módosítása. Az újonnan felálló hivatal költségvetése a központi büdzsében önálló fejezet lesz, amelynek létehozásához a parlament döntése kell.

Tárgyalják a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény módosítását, miszerint törvényességi felügyeleti jogköre lesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felett a szakminiszternek, aki a kamara törvényes működésének helyreállításig kamarai biztost is kinevezhet a köztestület élére.

A parlament megvitatja a Magyarország 2026-os központi költségvetéséről szóló törvény módosítását, amely az európai uniós források lehívhatóságával van kapcsolatban, és tartalmazza a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 688 millió eurónak megfelelő forintösszegű tőkeemelését.

Ugyancsak az uniós források lehívása érdekében tárgyalják a közpénzügyi reformokkal összefüggésben egyes államháztartási szabályok módosítását, amely alapján az ország költségvetését a kormánynak ismét ősszel kell majd benyújtania a parlamentnek.

Napirenden szerepel a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény módosítása. A javaslat alapján megszűnhet az a szabályozás, miszerint az akkumulátor-újrafeldolgozó üzem helyszínét a gazdasági és energetikai miniszter rendeletben jelöli ki.

Reklám