Básthy Béla (Fidesz-KDNP), Kőszeg polgármestere örömtelinek nevezte, hogy a szombathelyi Oladi platóról eltávolítják az azbeszttartalmú kőzúzalékot, ugyanakkor remélte, hogy Vas megye többi településén is megnyugtató kormányzati intézkedések következhetnek.
Facebook-posztjában a városvezető azt írta, „A munkát most a többi településen is folytatni, sőt gyorsítani kell, levegőminőségi mérések és megnyugtató kormányzati intézkedések szükségesek Kőszegen is!” Hozzáfűzte: „ Hosszú távú megoldásokra van szükség, erre tettem javaslatot Gajdos László miniszter úrnak küldött levelemben”.
Kőszegen eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek - hangzott el néhány hete egy a témában rendezett fórumon. Lukácsházán árvízi tározónak épült területen, az Abért-tó partján szintén azbesztes kőzúzalékkal szórták fel a sétányt. Jelenleg információs táblákkal hívják fel a figyelmet az esetleges veszélyekre. Ugyanez a helyzet a Szentgotthárdhoz tartozó Máriaújfaluban, ahol szintén egy tó partján lévő rekreációs övezetet újítottak fel 2021-ben osztrák bányából származó azbesztes zúzalékkal.
Az Őrség szívében, Őriszentpéteren is kimutatták az azbeszt jelenlétét, az önkormányzat saját költségére az érintett területek aszfaltozása mellett döntött, de azt remélik, hogy a ráfordított pénzt csupán megelőlegezik és visszakapják majd a kormányzattól.
Táplánszentkereszten a helyi bölcsőde, óvoda és iskola előtti parkolóba került azbesztes kőzúzalék, a terület nem az önkormányzaté, hanem állami közút. A 2700 lelkes község önkormányzata Szombathely példáját követve már két hónappal ezelőtt a kalcium-kloridos kezelés mellett döntött. Abban egyelőre bizonytalanság van, hogy erről a kritikus helyszínről mikorra tudják majd eltávolítani a szennyezett követ. Nekik is mindenképp kormányzati segítségre van szükségük, anyagi lehetőségeiket ugyanis meghaladja a munka elvégeztetése.
Kérdéses, hogy magánterületeken mi történik majd a szennyezett kővel. Egyelőre csak kevés tulajdonos vizsgáltatta be a gépkocsifelhajtóján vagy udvarán elszórt anyagot. Az érintettek - az egészségügyi hatások mellett - tartanak attól is, hogy ingatlanjaik értéke csökken.






