„Iskolakezdési támogatást indít a magyar állam: nagyjából 400 ezer gyermek után fog járni 100 ezer forint a családoknak. Az intézkedés célja, hogy könnyítse a rászorulók vállán a terhet, amelyet az iskolakezdés jelent számukra” – jelentette be Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter.
„Úgy módosítjuk a vonatkozó jogszabályokat, hogy ez a támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni. Tehát így a teljes 100 ezer forint fog eljutni oda, ahol az valódi segítséget jelent” – írta.
„Nemcsak arra vagyok büszke, hogy a TISZA választási kampányban tett vállalását sikerült megvalósítani, hanem arra is, hogy mindezt – az előző kormánytól örökölt – nehéz költségvetési körülmények között sikerült végrehajtani” – zárta bejegyzését Kármán András.







