Belföld
Júliusban indul az Adria InterCity
Bérelt nyugat-európai kocsikkal pótolták a meghibásodott járműveket

A vasúttársaság tájékoztatása szerint az Adria InterCity idén is közvetlen kapcsolatot biztosít Magyarország és a horvát tengerpart között. Felhívták a figyelmet, hogy a járat egyik legfontosabb előnye, hogy az utazás éjszaka történik, az utasok az esti indulást követően másnap reggel érkeznek Splitbe, így az utazás ideje alatt pihenhetnek.
A MÁV-csoport közleménye szerint az első Adria InterCity július 3-án indul Budapestről Splitbe, a visszaúti első járat pedig július 4-én közlekedik. A férőhelyek száma korlátozott, ezért a MÁV-csoport a jegyek mielőbbi megváltását javasolj az utasoknak.
A közlemény szerint a vonaton étkezőkocsi biztosít vacsorázási és reggelizési lehetőséget. Az utasok fekvőhelyes vagy hálókocsis elhelyezés közül választhatnak, így a szolgáltatás családok, fiatalok, párok, baráti társaságok és egyedül utazók számára egyaránt vonzó alternatívát jelenthet.
A MÁV közölte, a jegyárakat nem terheli külön poggyász- vagy adminisztrációs díj, az utasok pedig annyi kézipoggyászt vihetnek magukkal díjmentesen, amennyit maguk is el tudnak szállítani. A pontos árak az utazás időpontjától, a választott komfortfokozattól és a foglalás időpontjától függően változhatnak.
Jelezték, a tavalyihoz hasonlóan idén ősszel is kedvezményes utazási lehetőséget kínálnak iskolai csoportok számára az Adria InterCity járatain.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében azt mondta, az Adria InterCity az egyik legjobb és leginkább környezetbarát lehetőség a horvát tengerpart elérésére azok számára, akik nem autóval vagy repülővel szeretnének utazni. A tárcavezető jelezte, tavasszal még bizonytalan volt a járat idei indulása, mivel a korábban használt háló- és fekvőhelyes kocsik egy része a dunakeszi járműjavítóban rekedt, azok „a szokásos fővizsgákon beragadtak és egyszerűen működésképtelenek”.
Elmondta, a problémát bérelt nyugat-európai kocsik forgalomba állításával sikerült megoldani, így a járat a nyári szezonban légkondicionált fekvőhelyes és hálókocsikkal közlekedhet. Hozzátette, a nyári időszakban az Isztria felé közlekedő nemzetközi vonat is elérhető lesz.
