Belföld

Lépett a Sándor-palota

Az elmúlt hónapokban elhangzott, közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyilatkozatok olyan alaptörvény-módosítások lehetőségét is felvetik, amelyek általános jellegű szabályozás helyett egyedi helyzetek rendezésére irányulnak – közölte csütörtökön a Sándor-palota.

Lépett a Sándor-palota
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Attila Kisbenedek

Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény absztrakt értelmezésével segítheti állami szervek között felmerülő konfliktusok, politikai viták jogi mederben tartását és az alkotmányos elvekkel összhangban álló jogalkotást. Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja, elsődleges funkciója a jogrendszer egészére irányadó alkotmányos szabályok meghatározása. Jelen helyzetben tisztázandó alkotmányjogi kérdésként merül fel, hogy az alaptörvény-módosítás fogalmi körébe tartoznak-e az olyan aktusok, amelyek funkciójukat tekintve nem általános, hanem egyedi jellegűek.

Ezen alkotmányjogi problémával összefüggésben a köztársasági elnök indítványt nyújtott be az Alaptörvény alkotmányos funkcióját, elfogadását és módosítását szabályozó rendelkezések értelmezésére. Az államfő egyúttal reményét fejezte ki azt illetően, hogy az Alkotmánybíróság absztrakt értelmező döntése és az Európa Tanács Velencei Bizottságának véleménye egyaránt segítik majd a kialakult alkotmányos konfliktus rendezését, és előmozdítják az alapvető alkotmányos elvek érvényre jutását.

Kapcsolódó írásaink