Belföld

Ruszin-Szendi Romulusz nagy újításokat tervez a honvédségnél

„Méltóságot, kiszámíthatóságot és tiszteletet akarok biztosítani minden bajtársam számára”

A honvédelmi miniszter azt írta, hogy; „Amikor áttekintettem a korábbi terveket, világossá vált számomra, hogy a volt Hadtörténeti Intézet és Múzeum teljesen elveszítette korábbi funkcióját” és „az annak további felújítására előirányzott 18 milliárd forintot másra kell fordítanunk” – kezdte a bejegyzését.

Ruszin-Szendi Romulusz nagy újításokat tervez a honvédségnél
Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta, a Magyar Honvédség erejét nem az irodák vagy reprezentatív terek adják
Fotó: MH/Radics Lajos

„Az idei évre tervezett 5 milliárd, valamint a következő évre betervezett további 13 milliárd forintot nem minisztériumi épületek átalakítására, hanem a katonáink munkakörülményeinek javítására kívánom fordítani” – fejtette ki a miniszter.

„Meggyőződésem, hogy a Magyar Honvédség erejét nem az irodák vagy reprezentatív terek adják, hanem azok az emberek, akik nap mint nap szolgálják a hazát” – írta.

Ezért lehetőséget adnak a parancsnokoknak arra, hogy „saját objektumaik infrastrukturális fejlesztésére tegyenek javaslatot.” A vezérkar szakmai állásfoglalása alapján döntenek majd arról, mely laktanyákban és katonai objektumokban kezdődhetnek meg a szükséges felújítások.

„Méltóságot, kiszámíthatóságot és tiszteletet akarok biztosítani minden bajtársam számára – szolgálat közben és szolgálatuk végén egyaránt” – zárta a bejegyzését.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink