Belföld

A Magyar Rektori Konferencia konstruktív együttműködésre készül az új kormánnyal

Partnere lehetnek az új kormánynak

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) konstruktív együttműködéséről kívánja biztosítani az új magyar kormány pénteken megnevezendő oktatási miniszterét, és levélben kéri majd, hogy a további együttműködés lehetőségeiről tárgyaljanak – nyilatkozta az MTI-nek Merkely Béla elnök a testület plenáris ülésének szünetében pénteken Kolozsváron.

A Magyar Rektori Konferencia konstruktív együttműködésre készül az új kormánnyal
Merkely Béla az MRK elnöke
Fotó: Xinhua via AFP/Attila Völgyi

Az MRK elnöke elmondta: az erdélyi kihelyezett ülésen részt vevő kollégák egyetértettek abban, hogy konstruktív együttműködésükről biztosítsák a leendő oktatási minisztert.

Arra a kérdésre, hogy a testület szerint milyen módosításokra lenne szükség a magyar felsőoktatási térben, közölte: „Én azt gondolom, hogy ebben nyitottnak kell lenni. A Magyar Rektori Konferencia minden jó megoldás mellé tud állni, és partnere tud lenni az új kormánynak”.

Az MRK pénteken a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári rektori hivatalában, a felújított Bocskai-házban tartja rendes ülését. A tanácskozásra a magyar állami támogatással fenntartott erdélyi magánegyetem fennállásának 25. évében, a jubileumi rendezvények keretében kerül sor.

Kapcsolódó írásaink