Belföld
Az ajkai kórház a Dunántúl egyik legversenyképesebbike
Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban

Navracsics Tibor – aki egyben a választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője – kiemelte: az ajkai kórház jövője biztos.
A Balaton északi-északnyugati térségében ez az intézmény tud a legmagasabb színvonalon, a legbiztonságosabban egészségügyi szolgáltatásokat nyújtani a környéken élőknek és az ide látogatóknak – mondta.
A tárcavezető úgy fogalmazott: árnyalja az átadás örömét, hogy „van, aki akár a munkahelyével kapcsolatban is kritikát fogalmaz meg a beruházás kapcsán”, és politikai döntéseket emleget.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: valóban politikai döntésről van szó. A politikai döntés az, hogy az ajkai az ország egyik „legkiemelkedőbb, legstabilabban működő és legmagasabb színvonalat nyújtó kórháza lesz, ehhez ragaszkodom, és a jövőben is ezt fogjuk szolgálni” – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: az országos diagnosztikai gyorsító programban oda, ahol eddig nem volt CT- vagy MR-készülék, újakat vesznek, ahol pedig tíz évnél idősebbek a berendezések, lecserélik azokat.
Új CT-t helyeztek üzembe Gyulán, Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Jászberényben, Szekszárdon, Kecskeméten, Karcagon, Cegléden, Fehérgyarmaton és a fővárosi Jahn Ferenc kórházban, új MR szolgál Dunaújvárosban, a Semmelweis Egyetemre pedig CT- és MR-készülék is érkezett. Ajka után pedig az elkövetkező hónapokban mintegy „másfél tucat” helyre érkeznek még új diagnosztikai berendezések – ígérte az államtitkár.
Rétvári Bence közölte: az utóbbi években a kormány 25 milliárd forintot fordított CT- és MR-készülékek beszerzésére, fejlesztve a kórházi diagnosztikát. Ennek köszönhető az, hogy míg bő egy évtizeddel ezelőtt csak évi egymillió volt, ma már évi 2,5 millió CT- és MR-vizsgálat történik Magyarországon – mutatott rá.
Jelezte: a jobboldali kormányok 15 év alatt három és félszeresére – 1200 milliárd forintról mintegy 4000 milliárdra – növelték az egészségügyi forrásokat.
Ezzel szemben ellenzéki oldalról mindig érkeznek egészségügyi reformintézkedések, „újra kacérkodnak” a vizitdíj bevezetésével, aminek mostanában „copayment” lenne a neve, és egyes, magukat szakértőknek nevező emberek sokat beszélnek kis kórházak, kis kórházi osztályok bezárásáról is – mondta, hozzáfűzve, hogy „mi ezeket meg fogjuk védeni”. Megjegyezte, ha nem állnak rendelkezésre uniós források, nemzeti forrásból vesznek új berendezéseket.
Arról is beszélt: uniós statisztikai adatok szerint Magyarországon két évvel növekedett a várható élettartam, az egészségben eltöltött évek száma Magyarországon pontosan annyi, mint az Európai Uniós átlag, 62,6 év.
Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) egészségügyi ellátórendszerért felelős főigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint a mintegy 470 millió forintos új CT a mesterséges intelligencia alapú képrekonstrukció révén sokkal alacsonyabb sugárdózissal, sokkal magasabb színvonalon, és a betegek számára biztonságosabban működik.
Hozzátette: Ajkán a beruházás ideje alatt is folyamatos volt a betegellátás, mivel mobil CT-készüléket állítottak szolgálatba.
Királyné Gősi Erika, az Ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója elmondta: az új berendezés elsősorban Ajka és vonzáskörzetének ötvenezres lakosságát szolgálja majd, de a traumatológiai ellátásuk lefedi Veszprém vármegye csaknem felét, infektológiai területen pedig az egész vármegyére kiterjed.
