Belföld

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Az egész Kárpát-medencéből várják a jelentkezőket

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira – hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira
Művészeti területen is zajlanak kiváló zenei és tánctehetség-gondozó programok (képünk illusztráció)
Fotó: MH-archív/Burger Zsolt

Nagy-Vargha Zsófia elmondta: a 4,8 milliárd forintos pályázati keretre tehetséges fiatalok, oktatási intézmények, tehetséggondozó szervezetek pályázhatnak nemcsak Magyarországról, hanem az egész Kárpát-medencéből.

Hozzátette: a Nemzeti Tehetség Program idén összesen 11 milliárd forintból gazdálkodik, ebből finanszírozzák például azt a „Köbüki” elnevezésű tanári tehetséggondozó programot is, amelyből ezekben a napokban kapják kézhez az érintett tanárok annak a havi 75 ezer forintos támogatásnak az első részletét, amelyre korábban pályáztak.

A tehetségekre kiadott pénzek egyáltalán nem kiadások, hanem befektetések a jövőbe – indokolta a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára a kormánynak a tehetséggondozás támogatását a tavalyihoz képest idén 2,5 milliárd forinttal megnövelő döntését.

Szavai szerint a Nemzeti Tehetséggondozó Program egyre népszerűbb, egyre szélesebb kört el tudnak vele érni, ami annak is köszönhető, hogy sokan támogatják azt adójuk egy százalékának felajánlásával. Ennek összege tavaly hárommilliárd forint volt.

A pályázati kiírások közül a helyettes államtitkár elmondása szerint a legnépszerűbbek az ösztöndíjprogramok, például a Nemzet Fiatal Tehetségeiéért Ösztöndíj, amelyre általában ötszörös a túljelentkezés, ezért a tavalyi 250 millió forintról idén 500 millió forintra növelték a keretösszeget.

A támogatást nyolcéves kortól harmincéves korig lehet igénybe venni, maximális összege 1 millió forint. Bármilyen tehetségterületen van az adott fiatal, akinek például hiányzik egy eszköz – egy hangszer, egy mikroszkóp, vagy tanulmányi versenyen venne részt, ennek költségét szeretnék fedezni – egészítette ki.

Nagy-Varga Zsófia úgy fogalmazott: a Nemzeti Tehetség Program mindenkinek szól, programjaival évente 300-350 ezer embert érnek el. Nyitva van a kapu az összes tehetséggondozó intézmény számára, iskolák, múzeumok, civil- és egyházi szervezetek is pályázhatnak, de volt már, hogy a rendőrség is eredményesen nyújtott be támogatási igényt tehetséggondozó programjához.

A helyettes államtitkár közölte, az oktatás, a tudomány és a művészetek területén is vannak támogatási programjaik, sőt, az idei évben indítottak fiatal vállalkozókat segítő ösztöndíjprogramot is, amelyben nem csupán a fiatalok vállalkozóvá válását segítik, de egy-egy jó ötlet megvalósítását is segítik.

Jelezte: a Stipendium Peregrinum Programban a TOP 100-as egyetemekre segítik bekerülni a fiatalokat, átvállalva tőlük a képzési díjuk és a megélhetési költség jelentős részét, ami éves szinten egyénenként akár több tíz millió forint is lehet.

Elmondta: művészeti területen is zajlanak kiváló zenei és tánctehetség-gondozó programok, ezekben a fiatalokat olyan mentorok segítik, mint Balázs János zongoraművész, vagy Berecz István néptáncművész, az idei évtől csatlakozott a mentorok csapatához Ruzsa Magdi énekes.

Nagy-Vargha Zsófia hangsúlyozta: alapvetés volt a pályázatok kiírásánál, hogy a teljes Kárpát-medencében gondolkoztak. A külhoni magyarlakta területekről is egyre több pályázat érkezik. Vannak olyan pályázatok, amelyeket kifejezetten a határon túli magyarok számára írnak ki, ilyen például az Ady Endre Program, és a már említett Köbüki tanári pályázatra Kárpátaljáról rekord számú pályázat érkezett.

Nagy- Vargha Zsófia a a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerda reggel elmondta: a Nemzeti Tehetséggondozó Program 4,8 milliárd forintos pályázati csomagjának részeként idén is kiírták – egymilliárd forint keretösszeggel – a Tehetségközelben elnevezésű pályázatot, amelyre tehetséggondozó szervezetek pályázhatnak, támogatják a szakkollégiumokat, az Országos Diákköri Konferenciát, a kutató diákokat, egyetemeket, szakképző intézményeket is.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egész évben érdemes figyelni a Nemzeti Tehetséggondozó Programot, szakmai programjaik ugyanis egész évben elérhetőek. Az úgynevezett tehetségtérképen könnyen kereshetővé tették ezeket a programokat – közölte Nagy-Vargha Zsófia.

Kapcsolódó írásaink