Belföld
Kisnánán és Kemenesmagasiban új polgármestert választottak
Szentdomonkoson újra a korábbi településvezető kapott bizalmat

A szintén független Szőke Ferencre 54-en (11,44 százalék) szavaztak, valamint a 2025. november 3-án lemondott, ám a voksoláson újra elindult, ugyancsak független korábbi településvezetőre, Varga Zoltánra, 105-en (22,25 százalék). A névjegyzékben szereplő 811 választópolgár 58,2 százaléka, 472 fő vett részt a választáson.
A Vas vármegyei Kemenesmagasi községben Gyalogh-Töreki Juditot választották meg polgármesternek vasárnap. A vasi településen a korábbi faluvezető Mesterházyné Budinszky Adrienn lemondása miatt kellett időközi polgármester-választást tartani - közölte az MTI-vel a település jegyzője.
Vörös Andrea elmondta: a 729 választásra jogosult közül 385-en vettek részt a voksoláson, a leadott szavazatok közül 380 volt érvényes, 4 érvénytelen, egy pedig hiányzott az urnából. A jegyző részletezése szerint a négy független jelölt közül a polgármesternek megválasztott Gyalogh-Töreki Juditra 206-an szavaztak, a második lett Jordanits Krisztián Ákos 85 szavazattal, harmadikként Berghoffer Gábor végzett, aki 80 szavazatot kapott, a negyedik pedig Andó Ildikó lett 9 szavazattal.
A Heves vármegyei Szentdomonkoson újra a korábbi független településvezető, Sipos Roland kapott bizalmat a vasárnap megtartott időközi választáson. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján a régi-új polgármester 169 szavazatot kapott (55,78 százalék).
A szintén függetlenként indult Molnár Istvánra 134-en (44,22 százalék) voksoltak. A négy képviselői helyre kilencen pályáztak, mindannyian függetlenek. A névjegyzékben szereplő 362 választópolgár 84,25 százaléka, 305 fő vett részt a választáson, közülük ketten érvénytelenül szavaztak. Az időközi választásra azért volt szükség, mert a képviselő-testület 2025 őszén a feloszlásáról döntött.
