Belföld

Közösségi házzal gazdagodhat a siófoki plébánia

Közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Siófoki Sarlós Boldogasszony-templom miséjének végén.

Közösségi házzal gazdagodhat a siófoki plébánia
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mondott a siófoki Sarlós Boldogasszony-templomban 2025. december 21-én. Az államtitkár bejelentette, hogy közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Soltész Miklós közölte, az eddig elnyert 180 millió forintos támogatáshoz a jövő évi költségvetésből további 90 millió forint hazai forráshoz juthat hozzá a siófoki plébánia, hogy „évtizedes álmát” megvalósítsa. A projekt tervei elkészültek, a kivitelezés a remények szerint tavasszal megkezdődhet – tette hozzá.

„Megérdemli ez a közösség, hogy egy ilyen háza legyen, már csak azért is, mert a nyári balatoni szezonban még inkább földuzzad a létszáma” – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, hogy a mai világban még inkább felértékelődik a közösségek szerepe.

Beszélt arról is, hogy az elmúlt tíz évben szerte a Kárpát-medencében mintegy 2200 plébánia, parókia, közösségi ház újult meg vagy pedig épült fel. A következők egyike lesz a siófoki közösségi ház.

A szentmisén részt vett Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője is, aki az MTI-nek elmondta, a plébániatemplom mellett megépülő új közösségi ház 275 négyzetméteres lesz, 100-110 fős befogadóképességgel. A támogatásért sokat lobbizó politikus tudomása szerint az új közösségi ház – amelyben egy konferenciaterem és egy kisterem is helyet kap – nemcsak az egyházi közösség programjainak ad majd otthont, hanem más, közéleti, kulturális eseményeknek, közösségi programoknak is. Siófokon, Somogy vármegye második legnagyobb városában kiemelkedő a civil egyesületek száma és munkája, szükség van újabb közösségi térre – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink