Jövő év január 1-jétől már csak közös intézményben lehet családsegítő, illetve gyermekjóléti szolgálatokat indítani. A döntés okairól és céljai-ról kérdeztük Takács Imrét, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnökét.
– Befolyásolja-e a jövőre életbe lépő változás az intézményekben folyó munkát, s ha igen, miként?
– Számos előny származik abból, hogy 2015-től kötelező módon közös intézményben működnek az újonnan induló családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok, nem beszélve arról, hogy a közös működésnek üzenete is van: a család egy egység, egy rendszer, amely felnőttekből és gyermekekből áll. Üdvözöljük a döntést, szervezetünk már régóta támogatta, hogy a családdal foglalkozó szolgáltatók egy intézményben és ugyanabban az épületben dolgozzanak. Többségük jelenleg is így működik, talán egy vidéki és néhány budapesti szolgálat kivételével. A jogszabály a már meglévő szolgálatokra ugyan nem vonatkozik, de remélem, belátják, hogy csak nyernének a két szolgálat összeköltöztetésével.
– Milyen előnyökkel vagy éppen hátrányokkal járhat a közös működés?
– A gyermekek a család tünethordozói, és ez egyre inkább így van. Ha megváltozik a viselkedése, ha rosszabbul tanul, azt jelzi, baj van a családban. A gyermekjóléti szolgálatok akkor lépnek, ha a gyermekkel van valami gond, a családsegítő pedig akkor, ha a felnőttekkel. De hatnak egymásra, a gyermek baja a családra, a felnőtteké a gyermekekre, azaz nem kezelhető külön a két dolog. Az egymás mellett működő szolgálatoknak köszönhetően ilyen esetekben nem kell kétfelé szaladni, s a megoldáshoz közelebb vihet, ha a gyermeket, illetve a családot gondozó szociális munkásoknak nem kell levelekben értekezniük, hiszen ismerik egymást, a szomszédos irodában dolgoznak. Időveszteség nélkül tudnak megbeszélni egy-egy esetet, s ez a megoldáshoz is közelebb vihet. Azaz a helyzet kezelése gyorsabb és hatékonyabb. Természetesen a gyermek érdeke az első.
– Hogyan épülnek fel ezek az intézmények?
– A gyermekjóléti és a családsegítő szolgálatnak külön vezetője van, a két egységet az intézményvezető fogja össze. Előnye az is, hogy az éppen kialakult helyzethez rugalmasan lehet alkalmazkodni. Az ügyek aránya ugyanis néha megváltozik, vannak például olyan térségek, ahol a gyermekjóléti szolgálatnak sokkal több teendője van, mint a családsegítőnek, de a településen mondjuk három családsegítő és három gyermekjóléti szociális munkást kell foglalkoztatni. Az intézményvezető oda csoportosíthatja a munkatársakat, ahol nagyobb szükség van rájuk, azaz némi belső átszervezéssel a családsegítősök tehermentesítik a gyermekjóléti kollégákat.
– Hol látja a legnagyobb hiányokat a gyermekvédelmi rendszerben?
– Az iskolai gyermekvédelem gyakorlatilag nem működik, megszűntek a gyermekvédelmi felelősi státusok. Miközben a gyermeki problémák jelentős része az iskolában jelenik meg. Az iskolai szociális munkások segíthetnének a pedagógusoknak, akiknek sem idejük, sem képzettségük nincs arra, hogy közbelépjenek egy-egy problémákkal küzdő gyermek esetében. A szociális munkásokat azonban éppen az ilyen helyzetekre készítették fel. A kórházakban a veszélyeztetett gyermekek megtalálásában vagy az eltitkolt terhességek esetében segíthetnének. Jó lenne megerősíteni az utcai szolgálatokat is, hiszen nagyon sok az utcákon, plázákban kóborló gyermek. Ezenfelül az utóbbi időben megnőtt a gyermekbántalmazások száma, megelőzésük, kezelésük speciális tudást igényel, amelyre még nem képezték ki a szociális munkásokat. Kiemelt figyelmet kellene fordítani erre a területre is, hiszen ezek a gyermekek szörnyű szenvedéseket élnek át, később életvezetési problémáik lesznek, és nehezen tudnak majd beilleszkedni a társadalomba.
