Utolsó zsinati beszámolóját tartotta meg tegnap a református testület távozó lelkészi elnöke. Bölcskei Gusztáv püspök az elmúlt tizennyolc év munkáját foglalta össze.
Beszédében az 1997 és 2002 közötti ciklust olyan időszakként jellemezte, amelyben egy változó egyház kereste a helyét egy radikálisan változó világban, külső és belső konfliktusokkal. Belsőként említette a Károli Gáspár Református Egyetem megalapítása körüli vitákat, külsőként a politikai hatalommal kialakuló ambivalens kapcsolatot.
Kitért arra is, a rendszerváltozás után a reformátusok „várták és vágyták”, hogy kiléphessenek a nyilvánosság elé, de az 1997 és 2002 közötti időszakban megtapasztalták: az áhított nyilvánosság kétarcú. Az egyház ugyanis nemcsak azzal lépett elő, amivel akart, hanem sokszor „úgy ráncigálták oda”. Kiemelte az 1998-as kormányváltást, és azt, hogy megszületett a megállapodás a kormánnyal, amely próbálta átfogó módon rendezni az állam és az egyház kapcsolatát. A 2003 és 2008 közötti időszakban kezdett az egyház párbeszédet kezdeményezővé válni, ekkor hozták létre a parlamenti irodát, amelynek leghatékonyabb korszaka éppen az volt, amikor az egyház érdekeinek érvényesítéséért egy velük nem szimpatizáló kormányzattal kellett megküzdenie.
Kitért arra is, a rendszerváltozás után a reformátusok „várták és vágyták”, hogy kiléphessenek a nyilvánosság elé, de az 1997 és 2002 közötti időszakban megtapasztalták: az áhított nyilvánosság kétarcú. Az egyház ugyanis nemcsak azzal lépett elő, amivel akart, hanem sokszor „úgy ráncigálták oda”. Kiemelte az 1998-as kormányváltást, és azt, hogy megszületett a megállapodás a kormánnyal, amely próbálta átfogó módon rendezni az állam és az egyház kapcsolatát. A 2003 és 2008 közötti időszakban kezdett az egyház párbeszédet kezdeményezővé válni, ekkor hozták létre a parlamenti irodát, amelynek leghatékonyabb korszaka éppen az volt, amikor az egyház érdekeinek érvényesítéséért egy velük nem szimpatizáló kormányzattal kellett megküzdenie.
