Ajánló
Tovább tüntetnek a sárgamellényesek
Emmanuel Macron francia elnök hallgat, miközben egyre többen a lemondását követelik,a tiltakozók szombaton ismét összecsaptak a rendőrökkel, a kormányfő párbeszédet sürget

Lángokban állt Párizs szombaton. Könnygázzal oszlatták az erőszakos tömeget (Fotó: AFP - Sameer Al-doumy)
Ismét sárgamellényesek tömegei vonultak utcára szombaton Párizsban és a francia nagyvárosokban a kormány gazdaságpolitikája, valamint Emmanuel Macron államfő ellen tiltakozva. Az MTI híradása szerint országszerte mintegy 125 ezren tüntettek a múlt heti 136 ezer után. A be nem jelentett megmozdulásokon a radikális tüntetők és a rendőrök között több helyen történtek összecsapások, emellett rendbontók is megjelentek a tömegben. Párizsban könnygázzal oszlatták a tömeget, és vízágyúkat is bevetettek a randalírozókkal szemben. A környéken rongálások is történtek, egyesek barikádokat próbáltak építeni, amit megakadályozott a rendőrség.
A múlt szombatinál kevesebb erőszakos cselekmény történt, ami Édouard Philippe miniszterelnök szerint a rendőri erők jó felkészülésének köszönhető. Országszerte csaknem ezernégyszáz előállítás történt, 974-en kerültek őrizetbe, többségük nem az összecsapásokat követően, hanem azokat megelőzendő. Christophe Castaner belügyminiszter szerint 118-an sérültek meg a tüntetők közül, és 17 rendőr is könnyebb sérülést szenvedett. A sárgamellényesek jövő szombatra újabb tüntetéseket hirdettek.
A párizsi válságstábnál tett látogatásakor a kormányfő azt mondta, hogy eljött a párbeszéd ideje. Édouard Philippe széles körű vitát kíván megindítani az adópolitikáról és az állami kiadásokról, amelyhez a szakszervezeteket, a helyi választott képviselőket és a sárgamellényesek képviselőit várja a tárgyalóasztalhoz. Hozzátette, hogy Emmanuel Macron meg fog szólalni, és intézkedéseket fog javasolni a párbeszéd erősítésére. A Le Figaro című napilap úgy tudja, hogy a hét elején, a Le Monde szerint hétfő este várható az elnök televíziós beszéde.
Donald Trump amerikai elnök a tiltakozásokra reagálva Twitteren bírálta Franciaországot. „A párizsi megállapodás nem annyira jön be Párizsnak. Tüntetések és zavargások egész Franciaországban” – írta a 2015-ös klímaegyezményre utalva
Ugyancsak szombaton legalább hetven, a belga kormány adópolitikája ellen tüntető sárgamellényest vettek őrizetbe Brüsszelben a helyi hatóság közlése szerint.
