Ajánló

Rendkívül sikeres az utánpótlás-nevelés

Kadetek és juniorok. Szabó Tünde sportállamtitkár szerint az eredmények azt mutatják, a kormány jó úton indult el

„Az egymásra épülő szakmai és támogatási programokból álló hazai utánpótlás-nevelési rendszer rendkívül sikeres. Ezt jól mutatja, hogy a nyári időszak végéig a korosztályos magyar sportolók 118 érmet szereztek, nemcsak az utánpótlás korosztályban, hanem a felnőtt Európa-, és világbajnokságokon is” – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

A politikus, aki a Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpia helyszínén tartózkodik, elégedetten állapította meg az MTI-nek, hogy „a magyar utánpótlás sikerpályán van”, és az idei nyár végéig megszerzett 43 arany-, 34 ezüst-, és 41 bronzérem után Argentínában gyarapíthatják a medálok számát.

„Külön szeretném kiemelni azt, hogy az utánpótláskorú sportolóink egyre eredményesebben vesznek részt a felnőttversenyeken. Elég, ha a torna-, vagy az úszó-Eb-re gondolunk, miközben a női junior kézilabda-válogatottunk világbajnok lett, vívóink a kadet és junior vb-ken két arany- és öt bronzérmet nyertek, a fiatal úszók minden idők legjobb magyar eredményét érték el a junior úszó-Eb-n, és ötször álltak a dobogón a junior nyíltvízi vb-n is” – fogalmazott Szabó Tünde. Öttusában, birkózásban, sportlövészetben, cselgáncsban és kajak-kenuban szintén „nagyszerű eredményeket” értek el a magyar fiatalok, ráadásul a Duna Arénában junior műúszó- vb-t, Debrecenben pedig junior kézilabda-vb-t rendeztek. „Ezek az eredmények azt mutatják a kormány számára, számunkra, hogy jó úton indultunk el, és folytatnunk kell azt a stratégiai építkezést, amelynek mentén a hazai utánpótlás-nevelést felépítettük” – tette hozzá.