Ajánló
Irma után most Maria tombol
Már ötös fokozatúra erősödött a Kis-Antillák szigeteit fenyegető hurrikán, amely hatalmas széllökésekkel lecsapott a Dominikai Közösségre, és Puerto Rico felé tart
„Mindent elveszítettünk, amit pénzért meg lehet venni” – írta Facebook-bejegyzésében Roosevelt Skerrit, Dominika miniszterelnöke, akinek rezidenciájáról lerepült a tető, és akit kimenekítettek otthonából. Ha a Maria eléri Puerto Ricót, és nem veszít erejéből, ez lesz nyolcvanöt év óta a legerősebb hurrikán, amely közvetlenül áthalad rajta: 1932-ben egy négyes erősségű hurrikán söpört végig az Egyesült Államok társult államán. A Franciaországhoz tartozó Martinique szigetén a hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el, árhullám veszélyére figyelmeztették a településeket, és válságkészültségbe helyeztek több száz tűzoltót, rendőrt, csendőrt és katonát. A szintén Franciaországhoz tartozó Guadeloupe szigetén elrendelték a hurrikán által veszélyeztetett települések evakuálását, árvizek, árhullámok és földcsuszamlások veszélyére figyelmeztetve a lakosságot. Maria, amely jelenleg óránként tizenhét kilométeres sebességgel nyugat-délnyugat irányban halad, az említett szigeteken túl Saint Kitts és Nevis, valamint az Egyesült Királysághoz tartozó Montserrat szigetét is fenyegeti.
