Ajánló

Gondok a Macskafogó körül

Felbontja a kultikus rajzfilm harmincegy éves kópiájának restaurálásáról szóló szerződésta Filmalap, álláspontja szerint a feladatot vállaló cég nem teljesített határidőre

A Filmalap felmondja azt a tavaly kötött szerződést, amelynek értelmében egy cég végzi el a Macskafogó restaurálását. A szervezet szerint a vállalkozás nem teljesített, de az eddig elvégzett munkát az igazolás és a minőségellenőrzés után kifizeti. A további feladatokat a Filmalap végzi, a cég pedig azt közölte, hogy az eddig felújított képkockákat átadja.

Macskafogó 20171211
Grabowski karcossá vált az elmúlt évtizedekben (Forrás: Wikipedia)

A több generációnak is feledhetetlen emléket jelentő Macskafogó című Ternovszky Béla–Nepp József-rajzfilm restaurálásával kapcsolatos feladatokat mostantól a Magyar Nemzeti Filmalap végzi – közölte a szervezet szombaton a távirati irodával. Azt írták, hogy a Filmalap által tavaly átvett Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) a Post Office Films Kft.-vel még tavaly kötött szerződést a felújításról, de szerintük nem teljesített határidőre. A szervezet közölte azt is, hogy a www.macskafogo.hu weboldalon található, közösségi gyűjtésre szóló felhívás „egyértelműen téves és a tényeket teljes mértékben nélkülözi, valamint megtéveszti a közvéleményt”.

Mint hangsúlyozzák, a kezdeményezés azt a hamis látszatot kelti, hogy a Filmalap nem vett részt a filmalkotás felújításában, illetve a Post Office Films Kft. és Jancsó Dávid bármilyen joggal rendelkezne a Macskafogó című film bemutatásával, felhasználásával kapcsolatosan, emellett a weboldallal kapcsolatban nem egyeztettek a Filmalappal.

A közlemény szerint a Macskafogó felújításához a MaNDA és jogutódja, a Filmalap minden szükséges filmkelléket a felújítást végző cég rendelkezésére bocsátott, és együttműködtek.

A MaNDA és a cég tavaly március 31-én kötött vállalkozási szerződést a Macskafogó teljes körű digitális restaurálására – írja a Filmalap. A vállalkozás, amelynek ügyvezetője Jancsó Dávid, a közösségi gyűjtés szervezője, a szerződés szerint a felújítási munkálatokat térítésmentesen, referenciaszerzés érdekében vállalta. A szervezet most azt is közölte, hogy a szerződés felmondása mellett teljesítés esetén és minőségellenőrzést követően az elvégzett munkálatok igazolható költségeit megtéríti a vállalkozás részére.

Ismert, miután a MaNDA tavaly év végén a bürokráciacsökkentő kormányzati program részeként megszűnt, a magyar és egyetemes filmkultúra tárgyi, írásos, digitális és egyéb dokumentumainak gyűjtésével, feldolgozásával, megőrzésével, digitalizálásával kapcsolatos feladatokat a Magyar Nemzeti Filmalap látja el akként, hogy szervezeti egységeként és közgyűjteményként működteti a Magyar Nemzeti Filmarchívumot. A szervezet most hangsúlyozta azt is, hogy elkötelezett a nemzeti filmvagyon digitalizációja, megőrzése és széles körű terjesztése iránt.

Az 1986-ban bemutatott, Ternovszky Béla által rendezett és a közelmúltban elhunyt Nepp József által írt, kultikussá vált Macskafogó című rajzfilm rajongói a közösségi gyűjtéssel ötmillió forintot kívántak összegyűjteni az erősen elkopott és karcossá vált rajzfilm restaurálása, az alkotók méltó bemutatása és támogatása, valamint a rajzfilm utóéletének gondozása céljából. A gyűjtés szervezői szombaton azt közölték a távirati irodával, hogy a már digitalizált és részben felújított 195 ezer képkockát „örömmel adják át és boldogan várják a rajzfilm bemutatóját, remélve, hogy a rajongók is láthassák”. A közlés szerint az akcióval mostanra több mint ötmillió forintot sikerült összegyűjteni a rajongók segítségével.

A felújítás befejezése mellett a szervezők arra gyűjtenek, hogy a felújított filmnek kiállítást rendezzenek, az alkotókkal felvett interjúkat és rendező kommentárt befejezzék, gondoskodjanak a film utóéletéről, valamint relikviákat mentsenek meg vagy éppen újakat gyártsanak le.

A Macskafogóból egyetlen eredeti negatív kópia maradt, amelynek állapota az elmúlt harminc évben jelentősen romlott.