Ajánló
Átadták a Lakiteleki Filmszemle elismeréseit
A Magyar Hírlap díját idén a Pécsett alkotó Balogh András vehette át Az aranymonostor ereklyéje című alkotásáért

Véget ért tegnap a tizennyolcadik Lakiteleki Filmszemle, a fődíjat Moharos Attila Ballada egy szolgafiú emlékére című alkotása kapta meg. A budapesti rendező az emberi erőforrások minisztere által felajánlott egymillió forint összegű díjat, valamint a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium és a Nemzeti Fórum Népdal- és Nótaköre egyaránt huszonöt-huszonöt ezer forintos különdíját vehette át. Az Országgyűlés elnökének hatszázezer és a lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub, valamint a tiszaalpári Nyugdíjas Baráti Kör huszonötezer forintos különdíját a budapesti László Gábor Ketten jösztök, hárman mentek című filmje kapta. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának félmillió forintos, valamint az Agrárminisztérium különdíját, a Kairosz Kiadó könyvcsomagját és a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium huszonötezer forintos különdíját Székely lóra, székely című alkotásáért az erdélyi Daczó Dénesnek ítélték. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kétszázötvenezer forintos különdíját az Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című filmért a szintén erdélyi Vörös T. Balázs vehette át.
A MediMédia Kft. kétszázötvenezer forintos, valamint a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kétszázezer forintos különdíját, a Magyar Hírlap nagyinterjúját és féléves előfizetését, illetve a Kairosz Kiadó könyvcsomagját a pécsi Balogh András Az aranymonostor ereklyéje című filmje kapta. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. kétszázötvenezer forintos különdíját és a Kairosz Kiadó könyvcsomagját a szombathelyi Boros Ferenc és Horváth Zoltán rendezte Barakkváros foglyai című alkotásnak ítélték. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet százhuszonötezer és a tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola huszonötezer forintos különdíját A tűzpiros kígyócska című filmért a kecskeméti Balajthy László kapta.
A filmszemlét tizennyolcadik alkalommal hirdette meg a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, idén a Dunaversitas Egyesület mellett a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen, a Balázs Béla Stúdió emlékére és Sára Sándor tiszteletére. A krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban 132 alkotást neveztek, az előzsűri 31 alkotást javasolt a háromnapos szemle versenyprogramjába. A harminctagú zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a népfőiskola alapítója a díjátadón bejelentette: a következő szemle felhívását a jövő év elején hirdetik meg.
