Ajánló

A migráció legalizálása Brüsszel célja

„Bár a legutóbbi ENSZ közgyűlésen az Európai Bizottság képviselője egyértelművé tette, hogy továbbra is pozitív folyamatnak tekintik a migrációt, a testület retorikájában az elmúlt időszakban hangsúlyossá vált a határvédelem fontossága is.”

 Ennek jegyében mutatták be szeptember 12-én a Frontex átalakításáról és megerősítéséről szóló rendelettervezetet, melynek hivatalos célja a külső határok és a migráció hatékony menedzselése – idézte fel tegnapi közleményében az Alapjogokért Központ (AK). Az uniós part- és határvédelmi ügynökség átalakításáról szóló elemzésükben arra jutottak, „bár a határvédelem megerősítése üdvözlendő szándék, a tervezetnek számos olyan pontja van, amely sérti a nemzeti szuverenitást”.

Az elemzés rámutatott, hogy noha a javaslat szerint a határvédelem elsődlegesen továbbra is a tagállamok felelőssége maradna, ám aggasztó, hogy ha a Frontex vezetője nem találja megfelelőnek valamely tagállam határvédelmi intézkedéseit, a javaslat értelmében a készenléti alakulatot saját hatáskörben is utasíthatja. Ehhez a javaslat korábbi verziójával és a jelenlegi szabályokkal ellentétben ráadásul már nem a tagállami minisztereket tömörítő Tanács határozatára lenne szükség, hanem elegendő lenne a Bizottság döntése is. Ez gyakorlatban könnyen eredményezhetné, hogy a választott politikusok helyett egy bürokratikus testület döntene arról, hogy kik léphetik át egy tagállam határát – figyelmeztetett az AK.

A migráció kezelésének központosítása nem új gondolat, George Soros már 2015-ben és 2016-ban megjelent cikkeiben azt írta, létre kell hozni egy menekültügyi és migrációs ügynökséget, majd pedig egy egyesített uniós határvédelmet. Elképzelése szerint az új hivatal fokozatosan „áramvonalasítaná” az eljárásokat, és közös szabályozásokat dolgozna ki. Az említett cikkek kitérnek a kvótára és a legális migrációra is.