Amikor egy sikeres, így fenntartható magyar felzárkózás forrásait keressük, akkor a politikai kiszámíthatóság, az egyensúlyi növekedés, a jegybanki mérleg, az uniós pénzek, a középosztályra építés, a feldolgozóipari fejlesztési súlypont, a versenyképes felsőoktatás, az innovatív KKV-szektor és a megújított egészségügy mellett egy alapvetően más térszerkezetre lesz szükségünk – írta Matolcsy György.
Matolcsy György elmondása szerint Budapest 1873 és 1918 között sikerrel pótolta többszáz év fővároshiányos magyar térszerkezetét, és motorként gyorsította a Monarchia magyar részének iparosítását, infrastruktúra-fejlesztését, polgárosodását és modernizálását.
Ezt egy sugaras, vasútra épülő térszerkezettel érte el, ahol minden Kárpát-medencei település, közvetlenül vagy közvetve a Budapest-magra került felfűzésre. Ez egy erősen központosított térszerkezet volt, amit azonban akkor jól kiegyenlített a Kárpát-medence nagyvárosainak decentralizált hálója. Kassa, Pozsony, Fiume, Újvidék, Szabadka, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Gyulafehérvár, Székelyudvarhely, Nagyvárad, Beregszász, Munkács külön-külön és együtt egy Budapestet kiegészítő, sőt a központosítást kiegyenlítő városhálót alkottak. Ez a városháló szakadt szét Trianonnal. 1920 után a korábbi infrastruktúra, a nyersanyagforrások, piacok, munkaerő, egyetemi és középiskolai tudásháló, valamint a gyárak túlnyomó része a magyar gazdasági fejlődés számára elveszett – írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyarnemzet.hu oldalán tegnap.
Kiemelte: az új magyar térszerkezet a Trianon utáni 70 évben is fennmaradt. Budapest megtartotta, sőt növelte központi szerepét, de ezt már nem volt képes kiegyenlíteni a határ menti sávokban megerősített új nagyvárosi háló.
Mint kiderült: az 1990 és 2010 közötti átmeneti két évtizedben továbbra is érvényesült a Budapest-központúság, de több kiegyenlítő változás is elindult. Az önkormányzatok saját vagyont kaptak, a külföldi zöldmezős ipari beruházások az autópályák mellé érkeztek, megnőtt a Budapesten kívül működő nagy egyetemek gazdasági jelentősége, és a Győr-Budapest-Kecskemét földrajzi sáv egy fejlett banánformát (Cséfalvay Zoltán nyomán) vett fel – magyarázta, majd hozzátette: mindez együtt sem volt azonban elég a Budapest-központú térszerkezet kiegyenlítésére. Így a gazdaságpolitikai hibák mellett az „egyensúlytalan” térszerkezet a döntő, ám rejtett oka annak, hogy húsz év alatt csak kilenc százalékkal közeledtünk az EU átlagos fejlettségi szintjéhez.
Hangsúlyozta: 2010-ben egy új, várhatóan 2030-ig tartó fejlődési szakaszt nyitott Magyarország. A pénzügyi egyensúlyok helyreállítása és a növekedési fordulat után a 2010 és 2019 közötti évtizedben az ország elérte az EU-átlag 73 százalékos szintjét, ami a Trianon utáni 100 év legjobb évtizedét jelenti. Ennél jobb eredmény is lehetett volna, ha az egyensúly helyreállítása utáni növekedési fordulat egy teljes versenyképességi fordulattal egészül ki. A versenyképességi fordulat a mostani évtizedre maradt – fejtette ki a jegybankelnök.
Elmondta: a gazdaság és a pénz világa folyamatosan jelzi, hogy változtatni kell a még mindig érvényesülő Budapest-központúságon. A külföldi feldolgozóipari beruházások döntő többsége a Budapesten kívüli gazdasági térbe érkezik, így az FDI már a fővároson kívüli városhálókra szavazott. A dinamikus, exportáló középvállalatok és kisvállalatok zömében szintén a fővároson kívüli térben fejlődnek. A második központi város, Debrecen felemelkedése, a dinamikus középvárosok – Győr, Kecskemét, Gödöllő, Veszprém, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Zalaegerszeg – kiemelkedése már jelzik, hogy a decentralizált városhálók vezetnek a siker felé.
Továbbá hangoztatta: eközben Budapest is jelzi, hogy már nem képes a felzárkózás gazdasági motorjaként működni. A főváros nem volt képes egy innovatív, vonzó startup-ökoszisztémát kialakítani, nem hajtott végre fordulatot a minőségi turizmus irányába, nem lett európai egészségváros, néhány fővárosi egyetem kivételével nem lett európai tudásközpont, nem épített okosvárost és nem volt képes ingatlanállományának európai fővároshoz méltó megújítására sem.
Matolcsy György elmondta: a fenntartható magyar gazdasági felzárkózást már nem lehet egy Budapest-központú térszerkezetre bízni. Az 1920 után megerősödött határ menti nagyvárosok fejlesztését, az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér megépítését, a hazai középvárosok felgyorsított fejlődését, a Budapestet körülvevő „patkó-” vagy „csapágy-” (Csizmadia Norbert nyomán) városok megerősítését és összekötését, valamint a körkörös közlekedési infrastruktúra megépítését érdemes a térszerkezeti irányváltás középpontjába állítani.
