Oktatás

Bálint Pont ott örült - és Debrecenbe megy

Ki szolidan örült, ki sírdogált, mások meg pro vagy kontra üvöltöztek-zokogtak tegnap kora este a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésekor. Ami biztos, a győztesek döntő többsége most elindult, hogy ismét fölforgassa a hazai albérletpiacot.

Bálint Pont ott örült - és Debrecenbe megy
Egyként lendült a tömeg karja a magasba a ponthatárok kihirdetésénél
Fotó: MH/Török Péter

Országszerte alaposan föllendítették szerda este a vendéglátóipari forgalmat a fiatalok. Ki örömében, ki bánatában fogyasztott különböző rövid- vagy habzó, szeszes és/vagy alkoholmentes italokat, esetleg falt föl mindet, amit elé tálaltak a pincérek. A nagy jövés-menés, gigajáratás, esetleges hangoskodás oka a felvételi ponthatárok kihirdetése volt. Persze ez az esemény évről-évre bekövetkezik, azonban amolyan ökölszabályként elmondható, a legtöbb szereplő „új fiú vagy lány” a placcon, hiszen általában inkább felveszik az embert, mint nem, s így a közönség is java részt kicserélődik.

Idehaza évek óta a BME szakjai is ott szerepelnek a legnépszerűbbek között. Idén sem volt másként, pedig a Műegyetemen idén „csöppet” emeltek a lécen. Az átlagpontszám a szakok durván hetvenöt százaléka esetében négyszáznál is magasabb lett, de (néhányaknak sajnálatosan) nem volt ritka a „négynegyven” fölött meghúzott vonal sem. Igaz, akadtak pozitív kivételek, hiszen a mérnökinformatika 355-ös szintje amúgy egész jónak mondható a az Óbudai Egyetem 423 pontjához képest.

Elsőhelyes jelentkezők terén amúgy a gazdálkodási és menedzsment szak végzett az élen 4.484 emberrel. Ezt követte messze lemaradva a pszichológia 2.849 elsőhelyes próbálkozóval, majd jött a kereskedelem és marketing (2.677 fővel).

Az idősebb, úgy öt-tíz éve végzett korosztályok számára egészen sokkolóak lehettek némely campus mutatói. A prímet az ötszáz pontot megkövetelő Dunaújvárosi Egyetem vitte el. Ott az államilag támogatott gazdálkodási és menedzsment képzésére lehetett ennyivel bekerülni - mármint levelezőként. A nappali képzések között az ELTE államilag támogatott jogász szakja lett a győztes a maga 479 pontjával.

A Corvinus sem arról híres, hogy oda „csak úgy beugrik” az ember. E bevált hagyományhoz híven tehát a 2025-ös felvételin (is) tekintélyes határokat húztak. Így például a nemzetközi gazdálkodás képzésre 478 pont kellett. Természetesen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem sem ment a szomszédba a maga 475 pontjával. Aki pedig ezt megugrotta, az mehet az áhított pszichológia képzésére.

Amúgy 2625 elsőhelyes és 7704 összes jelentkezővel az általános orvos lett az ötödik legnépszerűbb, legtöbb jelentkezőt vonzó képzés. A Debreceni Egyetemen 397, a a Szegedi Tudományegyetemen 414 míg a pécsi campuson 407 pont kellett a sikerhez. A gyógyszerésznek állóknak már „csak” maximum 350, míg a leendő fogorvosoknak legfeljebb 417 pontot kellett megugraniuk az államilag támogatott oktatásért.

Ha pedig valaki lemaradt volna az eseményekről, vagy esetleg szimplán csak kíváncsi, hogy hajdani egyetemén miféle módik járják manapság, akkor e digitális kikötőben totálisan képbe kerülhet.

Irány az albérletpiac!

A címben szereplő Bálint e sorok írójának barátja. Tegnap este családdal-rokonokkal együtt vártuk a pontokat, s amikor kiderült, hogy zsákban a siker, volt némi kiáltozás és szeszes italok fogyasztása. Persze a neheze csak eztán jön - s nem csak a tanulás és a Debrecenbe költözés, hanem ami legalább ennyire fontos, a szülőktől való elszakadás terén is. Az élet persze ilyen - de ezen mindenki átesik, aki felnő. Visszakanyarodva a lakásra, kész szerencse, hogy az érintett számára pont ott nyílt egy lehetőség - de sokaknak e kérdés rendezése legalább akkora kihívás, mint maga a felvételi. Azonban ha tényleg beindul ősztől a kormány nyújtotta otthonszerzési lehetőség, akkor az mérhetően át fogja rendezni az egész piacot.

Kapcsolódó írásaink