Külföld
Oroszország: Kijev és a Nyugat elutasítja a diplomáciai megoldást

„Mi a politikai és diplomáciai eszközöket részesítjük előnyben” – mondta Peszkov a TASZSZ állami hírügynökség szerint.
A szóvivő bizonyítékok említése nélkül hozzátette, hogy Moszkva folytatja katonai műveleteit Ukrajnában, mert „mind Ukrajna, mind a nyugati országok elutasították a párbeszédre irányuló összes javaslatot”. Az Orosz Föderáció és Ukrajna jövőbeli kapcsolatainak alapelveit a különleges katonai művelet feladatainak teljesítése után alakítják ki – hangsúlyozta Peszkov.
Szerinte a két ország kapcsolatainak kérdése a különleges katonai művelet után „jelenleg túl elméleti kérdés”. „Először is meg kell oldani a problémát, és rögzítenünk kell a különleges katonai művelet előtt álló feladatok teljesítését. Számunkra előnyösebb ezt politikai és diplomáciai eszközökkel megtenni, és a különleges katonai művelet akkor folytatódik, amikor ezek az eszközök lehetetlenné válnak, amikor minden párbeszédre irányuló javaslatot elutasítottak – mind Ukrajna, mind a nyugati országok” – állította a Kreml szóivője.