Nem Sci-fi a vírusok „feltámadása”

Valamikor az 1970-es években elkezdtek új arculatot szabni Óbudának. Az építkezések során az egyik helyen egy temetőre bukkantak, majd a munkások jó ötletnek vélték a sírok kifosztását. Az érinettek ahogy érték, kézzel-lapáttal estek neki a maradványoknak. Sok mindent ugyan nem találtak, de cserébe kis híján hárman-négyen majdnem meghaltak - ugyanis az érintettek akaratukon kívül az utolsó budai pestisjárvány áldozatainak tömegsírját lelték meg.

A fertőzés viszonylag könnyen jutott be az emberek szervezetébe: (stílszerűen) hulla meleg nyár volt, mindenki izzadt, mint egy ló, inni sem nagyon volt mit, nem hogy kezet mosni bármivel. A lapátolás-csákányozás közben szerzett sok apró, szemmel nem érzékelhető sérülés pedig nyitott kapuként kínálta magát az eddig alvó vírusnak.

A kor szokása szerint a történtekből persze nem lett „ügy”, mára pedig gyakorlatilag totálisan elfelejtődött az egész. Nagyobb járvány - állítólag - azért nem alakult ki, mert a történtek egyik külső szemlélője, az egyik fővárosi múzeum véletlenül arra bóklászó régésze időben riasztotta a hatóságokat.

Akkoriban annyira nem volt köztudott, hogy a pestis (meg a lépfene és egy sor más rettenetes „jószág”) kórokozója bizonyos feltételek megléte esetén akár 200-300 évig is fertőző maradhat. Utóbbira szomorú példa Kongó, ahol az egyik helyi törzsnél szokás, hogy annak tagjai „bármiben” elhalt őseik csontjait/maradványait olykor előszedik, s rituális táncot lejtenek velük. A konkrét nép körében ma is gyakori, rendszeresen visszatérő vendég (sok más mellett) a pestis (is), s ennek okát a tudósok a szóban forgó szertartásban vélik fölfedezni.

A fentiek azért juthattak mostanság az ember eszébe, mert svájci tudósok megfejtették az 1918-as spanyolnátha genomját - egy olyan ember maradványaiból, aki maga 1918-ban hunyt el e kórságban. Fontos megjegyezni, e betegség nagyobb pusztítást végzett, mint maga az I. világháború, pedig 1914 és 1918 között is bőven aratott a halál. Alsó hangon huszonöt, míg az elszálltabb elméletek szerint akár száz millió polgárt is magával ragadhatott a nátha e fajtája.

Ha a koronavírus járványt tekintjük, akkor az - a hivatalos - adatok alapján 770 millió embert fertőzött meg és 7,1 millió emberéletet követelt. Az utóbbi sajnos csak egy elméleti adat, mert mértékadó források csak Indiában durván három-négymillió elhunyttal számolnak, és gyakorlatilag Mexikóban is legalább a kétszeresével annak, mint amit maga az állam elismer.

Visszakanyarodva a svájci tudósok kétségtelen sikeréhez, nehéz szó nélkül elmenni a mellett, hogy az örökké fagyott északi talajba is elföldeltek olyanokat, akik a spanyolnátha áldozatai voltak. Márpedig a rémes hideg éppen oly jól jön e kórságok túléléséhez, mint negyvenezer évvel ezelőtti (s ma ismeretlen) kollégáiknak.

Akik ugye a fölmelegedés révén alig várják, hogy ismét célba vehessenek valakiket.