Egészség

Így süssön tojást olaj nélkül

Íme a zseniális konyhai trükk, amit ki kell próbálni

Kifogyott az olajból vagy csak szeretne egészségesebben étkezni? Akkor máris mutatjuk, hogy készítheti el a kedvenc tojásos reggelijét olaj hozzáadása nélkül.

Így süssön tojást olaj nélkül
Képünk illusztráció
Fotó: Mint Images via AFP/Mint Images

Legyen szó akár rántottáról, akár tükörtojásról az olaj alapvetően elengedhetetlen része a folyamatnak. A hiánya ugyanis olyan bosszúságot okoz, minthogy leragad a tojás a serpenyőhöz, az eredmény pedig messze nem lesz tökéletes. Persze olaj és olaj között is van különbség, léteznek egészségesebb alternatívák, amik helyettesítik az étolajat, de ha teljesen elhagyná, arra is van megoldás.

Csak egy uborka kell

Akár hiszi, akár nem, de friss uborka segítségével is ugyanolyan nagyszerű lehet a rántotta vagy a tükörtojás. Az uborka ugyanis magas víztartalommal bír, emellett a belső rétege enyhén nyálkás, ez a tulajdonsága pedig lehetővé teszi azt, hogy gyengéden bevonja a serpenyő felületét és megakadályozza, hogy a tojás letapadjon. Mindössze egyetlen szelet friss uborkára lesz szükséged, amivel egyenletesen bedörzsöli a hideg serpenyőt. Ezután a tűzhelyet kapcsolja közepes lángra, amikor pedig már elkezd melegedni a serpenyő, akkor mehetnek bele a tojások.

Nem serceg, nem pattog

Ebben a trükkben is nagyon jó, hogy a tükörtojás sütése esetén még fedőre sem lesz szükség. A tojás ugyanis egyenletesen és lassan sül meg, miközben nem serceg és nem pattog, szóval nem kell attól félni, hogy forró olajcseppek landolnak teste bármely pontján. Az uborkás megoldással a tojásfehérje puha, a sárgája pedig lédús marad. Ha pedig mindez nem volna elegendő érv, akkor fontos kiemelni, hogy a serpenyő sem fog tocsogni az olajban, valamint konyha sem telik meg kellemetlen szagokkal.

Más ételekkel is működik?

Most jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ez működhet más ételek elkészítése során is? A válasz természetesen igen, süthet ugyanígy palacsintát, de egyéb tészta ételek vagy húsos fogások során is bevethető. Viszont fontos, valóban friss kígyóuborkát használjon, és ne savanyú uborkát, mert a savanykás íz befolyásolhatja az ételek végső ízét.

Kapcsolódó írásaink