Az 5G hálózat hatalmas ugrás a fejlődésben

Amit korábban lehetetlennek gondoltak, hamarosan megvalósulhat, a legújabb technológia bevezetése után már csak idő kérdése az önvezető autó és a távsebészet

Zováthi Domokos – 2017.10.04. 03:27 –

Egyre közelebb az idő, amikor hivatalosan is elkezdhetjük használni a minden eddiginél gyorsabb 5G technológiát. A legkorszerűbb hálózat hamarosan közelebb jut az éles bevetéshez, amelyhez zalaegerszegi tesztüzemünkkel hazánk is aktívan hozzájárul.

5gMind közelebb az éles bevetéshez a legkorszerűbb mobilhálózat (Fotó: Varga Imre)
Az 5G hálózat – amely ezerszeres adatátvitelt fog generálni a mostanihoz képest – előfeltétele bizonyos technológiai újításoknak – fejtette ki lapunknak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Közölte, hogy bár nagy a költsége, de olyan új kapuk nyílnak meg vele, mint a távsebészet vagy az önvezető autó. Utóbbi kapcsán megkerestük Jakab Lászlót, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dékánját, aki beszélt arról is, hogy mit lehet várni a technológiai újítástól.

A dékán elmondta, jelenleg a mobilhálózatok körülbelül harminc-negyven megabit per másodperc hozzáférést biztosítanak, és a betöltési idejük harminc milliszekundum körül van. Az 5G hálózaton belül az adatsebességnek nem kell feltétlenül gyorsabbnak lennie, viszont a reakcióidő az előző, 4G rendszer huszada lenne – tette hozzá.

Kiderült az is, hol ismerkedhetnek meg az emberek először ezzel a technológiával: Dél-Korea arra készül, hogy az új hálózatok kvalitásait már 2018-ban, a pjongcsangi téli olimpián bemutatják. A dékán hozzátette, hogy a 2020-as tokiói nyári játékok lesz a legnagyobb teszt, hiszen létszámban és területi kiterjedésben is nagyobb rendezvényről van szó. A két ország bejelentette, hogy felhasználói szinten is működni fog a hálózat. De másért fontos ez a technológia. Jakab László kifejtette, hogy az internet új sebességét nem csak az emberek fogják hasznosítani, a közvilágítást, a közlekedési lámpákat és a járműveket is forradalmasítja.

Mint korábban a Magyar Hírlap megírta, a Telekom kísérleti 5G mobilkommunikációs hálózat kiépítését kezdi meg a Zalaegerszegen létesülő járműipari tesztpályán, s ez jó alapot ad arra, hogy Magyarország váljon a fejlesztések egyik európai központjává, és akár régiós vezető szerepet játsszon az új hálózati technológia és a ráépülő okos megoldások tesztelésében. Ez az egyik legnagyobb projekt a nyugat-magyarországi régióban. A technológia segítségével hosszú távon a sofőr nélküli autóké lehet a jövő. A dékán szerint úgy érdemes ezt elképzelni, mint a reptereken a légi irányítást, forgalmat. A Műegyetem részt vesz a zalaegerszegi tesztkörnyezet munkacsoportban, miután még júniusban negyvenhat kormányzati és piaci szereplővel, szakmai szervezettel, ipari érdekképviselettel egyetemben aláírta a magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát Budapesten.