Állóháború és pusztaság az ukrán fronton

– Említette a fasisztázást. Vannak, akik így tekintenek az ukrán katonákra?

– A kijevi kormány populista, s enged néha az ultranacionalizmusba áthajló politikának, de a parlamentben kevés szélsőséges ül.
A Majdan vasmagja ultranacionalista volt. Ezek eltűntek, lementek a frontra, és a háború részben meg is változtatta őket. Ma már ideológiai vonulata nem nagyon van a konfliktusnak. A többség a fronton nem ér rá ideológiával foglalkozni. Az oroszokat Kelet-Ukrajnában azzal lehetett Moszkvából megmozdítani a Majdan után, hogy az ultranacionalisták is odakerültek a politika közelébe, és el fogják venni a nyelvhasználat jogát. Az ukrán erőknél is a katonák felváltva beszélnek oroszul és ukránul. A legtöbb ember úgy áll hozzá, hogy az országban tessék érteni meg beszélni az ukránt, aztán az, hogy ki milyen nyelven kommunikál, magánügy.

– A politikában ez pontosan fordítva van, nem?

– A politikában úgy tesznek, mintha az ukrán kultúráért harcolnának, de valójában az orosz nyelv ellen harcolnak. Ez az oktatásban is meglátszik, és próbálják korlátozni az orosz nyelvű tévéadásokat is. Az egyszerű ember számára nem érthető, hogy miért fontos, hogy ő ne oroszul nézze a híreket. A Putyin-rendszer remek ellenségkép Ukrajnában, ennek ellenére például a rosszhírű Pravij Szektor vagy az Azov alakulatokban is sokan oroszul beszélnek, pedig ott aztán hemzsegtek az úgynevezett „fasiszták”.

– Találkozott a front közelében kárpátaljai magyarokkal?

– A szakadár területen hallottam arról, hogy van magyarországi magyar, aki a szakadár oldalon harcol. Egyszer megjelent a hírekben, hogy magyar nemzetiségű katona halt meg a fronton, de ő szerződéses volt. Akiket korábban mobilizáltak, tudomásom szerint már nincsenek ott. Már csak szerződéses katonák harcolnak vagy pénzért, vagy meggyőződésből. Utóbbi azonban a kárpátaljai magyarokra nem jellemző, mert sokan úgy érzik, nem kaptak annyit Ukrajnától, hogy harcoljanak érte, talán jogosan.