Belföld

Tizenötmilliós költés

Nem világos, hogy miből fedezik a fővárosi Agórát Gulyás Mártonék

Attól még, hogy a választási rendszer átszabását célzó tervezetet a hét végén a Jobbik részéről nem írták alá, a Közös Ország Mozgalom nem zárkózik el a Vona Gáboréktól, akik állítólag jelezték, ha a parlament elé kerül, támogathatják a koncepciót.

„A költségeket a Közös Ország Alapítvány és a Slejmshow által gyűjtött és megspórolt közösségi forrásokból is finanszírozzuk, de számítunk további mikroadományokra is” – közölte lapunk megkeresésére a Parlamenttel szemben felállított, Agóra elnevezésű sátor kapcsán a Közös Ország Mozgalom. Ismeretes, a Gulyás Márton aktivista által gründolt szerveződés felhívására született meg a hétvégére az a nyolcpárti koncepció, melynek elfogadását most a kormánytól követelik. Megerősítették: fővárosi programjaikat október 23-ig tervezik, akkor valamiféle demonstrá­ciót tartanak majd, szintén a Kossuth térnél, az „igazságos hatalomgyakorlásért”. Ha pedig – mint az borítékolható – a Fidesz elutasítja az egyebek mellett a női kvóta bevezetését is követelő, számos záradékkal ellátott elképzeléscsomagjukat, következnek a polgári engedetlenségi akciók. Ami a folytatás egyéb lehetőségeit illeti: Gulyás az ATV-ben nemrég arról is beszélt, a Jobbik részéről is jeleztek fogadókészséget, hogy csatlakoznak a nyolcpárti tervezethez, és elképzelhetőnek tartják, hogy ha az a parlament elé kerül, igennel szavaznak rá.

Visszatérve a pénzügyekre: az augusztus vége óta álló Agóra költségei összességében csaknem bruttó tizenötmillió forintot tesznek ki, legalábbis a mozgalom szerint, miközben szeptemberi nyitóegyenlegük mindössze 122 909 forint volt, úgy, hogy júliusban százötven-, augusztusban háromszázhetvenkétezer forintnyi bevételük volt. Mindebből azonban költöttek táboroztatásra, képzésekre, voltak banki és könyvelési kiadásaik, illetve „tárhelyre” is jutott csaknem tizennyolcezer forint. Arról, hogy a felmerülő költségeket végül miből fedezik, továbbá kiktől, illetve mely szervezetektől számítanak támogatásra, a mozgalom részéről nem adtak tájékoztatást. A Tűzfalcsoport.blogstar.hu internetes honlap által megkérdezett, névtelenséget kérő rendezvényszervezők becslése szerint ráadásul az Agórával járó kiadások tényleges összege inkább huszonnyolcmillió forint körül lehet.