Őry MariannEgyenlők és egyenlőbbek

Álláspont. Juncker elutasító válasza a magyar határkerítés költségeinek megtérítéséről világosan mutatja, az uniós elit nem mer valódi megoldásokhoz nyúlni

Őry Mariann – 2017.09.14. 04:01 –

„Európa a szolidaritás kontinense, és az is marad, amely befogadja az üldözötteket, az illegális bevándorlást azonban meg kell fékezni, szabályozott mederbe kell terelni a migrációt” – ezt a fontos megállapítást tette tegnapi évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. De vajon nyilvánvaló igazság az is, hogy Európa a szolidaritás kontinense?

A világmegváltó és látványos kudarcot vallott kvóta megszületése óta a szolidaritás fogalma jelentős mértékben szűkült, az európai politikában ugyanis a szolidaritás azt jelenti: a kelet-közép-európai tagállamok fogadjanak be menedékkérőket. Na meg azt, hogy ezt alázatos kussban tegyék, ugyanis Nyugat-Európa szórja Keletre a pénzt. Az egyes nyugati tagállamok hibás döntéseiből fakadó problémák megoldásában számítanak ránk, vagy mondjuk úgy, hogy hozzánk zsuppolnák át fölössé vált migránsaikat, mert van bőven.

Borítékolható volt az Európai Bíróság döntése a mindenek felett álló kvóta mellett. Csak hogy miközben Brüsszelben századszorra is jogállamiságról papolnak, nem veszik tudomásul, hogy a bírósági ítélet semmilyen kötelezettséget nem teremtett Magyarország számára. Pont. A magyar kormány nem „nem teljesíti” a határozatot, nincs mit teljesítenie, a szlovák vezetéshez hasonlóan azt mondta, tudomásul veszi a döntést, de migrációs politikáján nem változtat.

Miközben a nyugati politikai elit elvárja polgáraitól, hogy fordítsák el a fejüket, ha az integráció kudarcának jeleit látják, vagy ha az újonnan érkezettek törnek vendéglátóik életére, a kelet-közép-európaiak elleni uszításnak zöld utat adnak. A románokat, magyarokat, lengyeleket vagy szlovákokat utálni ugyanis politikailag korrekt. Azokat tehát, akik dolgozni mennek Nyugatra, piacaikat pedig kinyitották a régi uniós országoknak, az uniós források pedig végeredményben – berlini politikusok által is bevallottan – a Nyugatot gazdagítják. A kiküldött munkavállaló a főellenség, ellene szónokol Macron és Juncker, jóindulatnak álcázva. Nyilvánvaló, hogy Macron azt akarja, a lengyelek menjenek haza, ne érje meg őket Franciaországban dolgoztatni, nem pedig azt, hogy a lengyelek, magyarok, románok vagy szlovákok ugyanannyit keressenek, mint a nyugat-európaiak. Hová vezetne ez?

Nagyon szépen hangzott, amikor Juncker azt mondta, „Európának egyszerre kell lélegeznie a tüdeje keleti és nyugati felével, máskülönben a kontinens légszomjat kap”, meg hogy nem lehetnek másodrangú állampolgárok. Már szökne is a könny a szemembe ennyi kegytől, de aztán eszembe jut újra a kvótaterv. Történt ugyanis, hogy bár a tervet szinte senki sem teljesíti egészen, három tagállam, Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen indult eljárás. Nyilvánvaló, a három érintett ország nem akarta kibekkelni a programot azzal, hogy befogad négy migránst, akik úgyis továbbmennek, hanem elvi álláspontra helyezkedett, ezt pedig nem tűrik Brüsszelben. Ez a kiállás ugyanis keresztbe tesz dédelgetett tervüknek, az automatikus elosztási kvótának. Amitől aztán Isten óvja Európát.

A kvóta egyértelmű meghívás, és amíg az unió nem áll a mások mellett Magyarország által sürgetett terv mellé, miszerint a külső határokat meg kell védeni, a kérelmeket pedig az EU-n kívül elbírálni, nincs mód arra, hogy ne árasszák el Európát a gazdasági bevándorlók. Juncker elutasító válasza a magyar határkerítés költségeinek megtérítéséről világosan mutatja, az uniós elit nem mer valódi megoldásokhoz nyúlni. Előbb-utóbb muszáj győznie a józan észnek. Addig pedig a vég­váraknak ki kell tartaniuk.