Bogár LászlóEgy másik kvóta

Át kell szervezni Európa védelmi rendszerét, utána jöhet az utolsó kísérlet, amely csak arra irányulhat, hogy földrészünk saját erejéből állítsa helyre „testének” épségét és egészségét

Bogár László – 2017.09.13. 03:36 –

Ahogyan az várható volt, az Euró­pai Bíróság elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét, amelyben a bevándorlók kvóta szerinti kötelező elosztását sérelmezték. A bíróság az Európai Unió jogrendjével teljesen összeegyeztethetőnek vélte a rendelkezést, és állásfoglalása azt jelenti, hogy kötelességszegési eljárás indulhat minden olyan tagország ellen, amelyik nem akarja az abban foglaltakat végrehajtani. A döntés értelemszerűen elfogadhatatlan Magyarország számára, így ezzel a konfliktus újabb szakasza kezdődik el.

Bár az Európai Unió valamennyi vezető intézménye, illetve ezek vezető tisztségviselői az egész kérdést pusztán jogtechnikai problémának igyekeznek beállítani, mindenki számára nyilvánvaló, hogy az euró­pai integráció történetének egyik legsúlyosabb és egyben leginkább megjósolhatatlan kimenetelű politikai hatalmi összeütközése kezdődött el. Nincs ebben semmi meglepő, mert a kérdéskör legmélyebb réte­gé­ben kontinensünk létének legkényesebb és egyben leginkább megoldhatatlan összefüggései rejlenek.

Amint erről már több írásomban említést tettem, Európa népességének döntő többsége olyan közösségeket alkot, amelyekben a jövő nemzedékének egészséges arányú újrateremtése most már teljesen reménytelennek látszik. A végzetes népesedési lejtőről való visszafordulás a legtöbb európai országban ugyanis olyan áldozatokat követelne, amelyeknek a meghozatalára való képesség azt jelentené, hogy ez az állapot be sem következhetett volna. De mivel bekövetkezett, ez egyúttal viszont azt jelenti, hogy Európa sem a múltban nem volt, sem a jövőben nem lesz képes ezeknek a roppant áldozatoknak a meghozatalára, így jövője, sőt egész léte került végveszélybe.

Talán éppen ez az – egyelőre legalábbis nyíltan bevallhatatlan – dráma ösztönözte az európai döntéshozó uralmi csoportokat arra, hogy ne is bajlódjanak olyan, eleve kudarcra ítélt kísérletekkel, amelyek arra irányulnának, hogy a kontinens talán még a saját erejéből is visszahozhatná magát erről a végzetes lejtőről. A bevándorlás lelkes támogatása és ösztönzése arra utal, hogy Európa uralmi elitje valóban komolyan gondolta, gondolja azt, hogy a bevándorlók automatikus megoldást jelenthetnek. Sőt, hogy most már csak a bevándorlás jelenthet megoldást.

Csakhogy, mint egy ezzel foglalkozó bizalmas ENSZ-tanulmányból kiderülni látszik, ahhoz, hogy 2050-re ne süllyedjen az 1995-ös szint alá a kereső/eltartotti arány, Európának legalább másfél milliárd migránst kellene befogadnia. És ennek nyomán 2050-re Európa népességének hetvennégy százalékát a bevándorlók és utódaik tennék ki. Arról már nem szól a tanulmány, hogy ez így puszta matematika, mert az igaz, hogy a potenciális migránsok szinte kizárólag munkaképes korban lévő vagy az alatti népességből állnak, de ebből még nem következik auto­matikusan az, hogy munkaképesek is. Hiszen ha sem nyelvtudásuk, sem általános kulturális szintjük, sem motiváltságuk nem elégséges ahhoz a minimumhoz sem, ami a munkába álláshoz és a folyamatos munkavégzéshez kellene, akkor az egész elképzelés merő fikció csupán. Az elmúlt két év egyértelműen bizonyította is, hogy ez az egy-kétmillió migráns évi több tízmilliárd eurós károkozáson kívül – amit az eltartásuk és féken tartásuk jelent – semmiféle hasznot nem hozott, s így nem is fog hozni Európának.

Ráadásul az e tanulmányból levonható következtetések arra is felhívják a figyelmet, hogy milyen végzetesen naiv vagy gátlástalanul cinikus az, aki bagatellizálni próbálja a Magyarországra kirótt kvótát. Amikor ugyanis a belső és külső ellenzék azon gúnyolódik most, hogy ha ez az ezernél alig több migráns is romba döntené Magyarországot, akkor az a Magyarország olyan is, talán érdemes lenne újra elolvasniuk az előbb említett ENSZ-tanulmányt. Annak logikájából ugyanis az következne, hogy ha Magyarország népesedési trendjei nem változnak, akkor – ha azt akarjuk, hogy a keresők/eltartottak arányszáma az 1995-ös négy az egyhez szinten legyen 2060-ban is – legalább tízmillió migránst kellene befogadnunk, így az addigra jósolt népességcsökkenést is figyelembe véve, ez azt jelentené, hogy az ország tizenhatmilliós népességének a hetvenöt százalékát a migránsok és utódaik tennék ki.

Ebből talán megérthető, hogy a kvóta most ugyan valóban jelentéktelen számú emberről szól, akiknél sokkal több ázsiai és afrikai bevándorló él már most is Magyarországon, de a 21. századra szóló üzenete valami egész más. Az tudniillik, hogy vagy Magyarország is engedelmesen „belesimul” Európa kívülről kikényszerített öngyilkosságának folyamatába, vagy életerejének utolsó maradékát arra próbálja felhasználni, hogy ellenálljon, és erre az ellenállásra bátorítson másokat is egész Európában.

Az ügy fejleményei ma teljesen kiszámíthatatlannak látszanak. Minden attól függ, hogy Európa uralmi elitjének végzetesen lepusztult (lepusztított) létkaraktere békés úton megváltoztathatónak mutatkozik-e. Egyetlen és utolsó esély ugyanis csak az lehet, hogy olyan drámai lelki, erkölcsi, szellemi változás megy végbe Európában, ami a választópolgárokat és így az általuk megválasztottakat is teljesen átformálja.

Ennek nyomán első lépésben azonnal át kell szervezni Európa egész védelmi rendszerét. E rövid távú feladat megoldása után következhet a lényeg, hogy Európa népe mégiscsak késznek mutatkozzon egy utolsó kísérletre. E kísérlete nem irányulhat másra, mint arra, hogy a saját erejéből állítsa helyre önmaga fizikai „testének” épségét és egészségét. Ma ez még az álmok birodalmába tartozik, de nincs más megoldás. Nem idegeneket, hanem a még meg sem született gyerme­keinket, unokáinkat kellene befogadni. Egy ilyen kvótát szívesen vállalna a magyar nép is.