Ezért kizártak a pártból

Harminc év, harminc nap, harminc oldal • A Magyar Hírlap évfordulós sorozata 17.

Lázin Miklós András – 2017.09.12. 00:32 –

Bányász Rezső, az akkori kormány szóvivője kerek-perec kijelentette, a kabinet nem ismer olyan helységet, hogy Lakitelek, azaz nekünk ebből a helyzetből kellett kitörnünk, hogy tájékoztatni tudjuk a közvéleményt a sátorban elhangzottakról – mondta a lapunknak adott interjúban Bihari Mihály egyetemi tanár, a politikatudományok akadémiai doktora. Az alkotmánybíróság volt elnöke és a főszervezők egyike utalt rá, Pozsgay Imrét Kósa Ferenc hozta le gépkocsin, s bár út közben kétszer is igazoltatta őket egy rendőrökből, katonákból és munkásőrökből álló egység, rendben célba értek.

Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás agasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait.
Részlet az 1987. szeptember 27-én megszavazott Lakiteleki Nyilatkozatból

Bányász Rezső 20170912 Pártalapítás szóba sem jöhetett az egypártrendszerben. Az alkotmány úgy rendelkezett, hogy az állampolgárok csak mozgalmakat alakíthatnak (Forrás: Antológia Kiadó)

–  Mennyi embert szerettek volna eredetileg meghívni?

–  Az első elképzelések szerint száz főre számítottunk. Úgy gondoltuk, mindenki a saját ismeretségi köréből szólítja meg azokat, akiket fontosnak tart, ugyanakkor kiemelt szempont volt az is, hogy a meghívottak ne hozzanak már senkit.

–  Miért?

–  Mindenképpen szerettük volna elkerülni, hogy túl sokan jöjjenek el. Köztük esetleg megbízhatatlanok is. Végül így is százhatvannyolcan jöttünk össze.

–  Hol dőlt el, hogy 1987-ben Lakiteleken lesz a találkozó?

–  Az év nyarán Csoóri Sándor, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor és jómagam sokat beszélgettünk arról, hogy megérett az idő számba venni a magyarság esélyeit, jövőbeli kilátásait. Ez a társaság szinte megegyezett a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumával, s engem mint jogi szakértőt kértek föl a munkára, a szervezés segítésére. Szeptember 5-én Für Lajos nagymarosi hétvégi házában újabb találkozót szerveztünk, Bakos István, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor, Bíró Zoltán, Csurka István és jómagam részvételével. Itt dőlt el végleg, hogy Lakiteleken találkozunk.

–  Miért pont ott?

–  Eredetileg Budapestre gondoltunk. Egy tekintélyesebb vendéglőt, művelődési házat vagy a jogi kar egyik előadóját szántuk erre, ám hamar rájöttünk, hogy ha nyilvános helyen tartjuk az eseményt, akkor a hatalom akár az utolsó pillanatban is betilthatja az összejövetelt. Lezsák Sándor végül azt javasolta, hogy legyen a tanyáján, Lakitelek-Szikrán. Az magánterület, nehezebb a hatalomnak bármit is kezdenie vele, megakadályozni az összejövetelt.

–  A Magyar Demokrata Fórum miért mozgalomként és nem pártként jött létre?

–  Pártalapítás szóba sem jöhetett az egypártrendszerben. Viszont az akkori alkotmány úgy rendelkezett, hogy az állampolgárok, néze­teik képviseletére alakíthatnak mozgalmakat. Ezeket nem kellett bejelenteni és engedélyeztetni, mint az egyesületeket. A névválasztást illetően nem volt sok vita, de azt mindannyian tudtuk, hogy a névnek a magyar és a demokratikus szavakat tartalmaznia kell. A fórum szót, mint agorát Kiss Gy. Csaba vetette föl.

–  Honnan emlékszik az eseményekre ilyen pontosan?

–  Mindent leírtam az akkori határidőnaplómba. Ebből tudom idézni az eseményeket.

–  Kinek az indítványa volt Pozsgay Imre meghívása?

–  Bíró Zoltáné. Volt, aki először ellenezte, például azért, hogy Pozsgay jelenlétében – aki az MSZMP KB tagja volt –, esetleg egyesek óvatosabban fogalmaznak. Csurka például azt mondta, hogy: „Ha Pozsgay eljön, akkor biztosak lehetünk, hogy nem lőnek közénk.” Volt egyfajta – tegyük hozzá rögvest – jogos félelem, hogy az MSZMP KB kétségtelenül legnépszerűbb tagjának megjelenésével egy Pozsgay-fórum alakulhat ki, s háttérbe szorul az önálló mozgalom megalapításának szándéka, és attól is tartottunk, hogy a találkozó így feszesebb légkörben fut le, mert a megjelentek önkéntelenül kontrollálni fogják magukat.

–  Ahogy tudható, nem így történt…

–  Nem. Mindenki bátran, de az alkalomhoz illő komolysággal, megfontoltsággal beszélt. Pozsgay Imrét végül Kósa Ferenc hozta le az autójával, Szervatius Tiborral együtt. S bár út közben kétszer is igazoltatta őket egy rendőrökből, katonákból és munkásőrökből álló egység, rendben célba értek.

–  Demonstrált a hatalom?

–  Pozsgay Imrének biztos nem, mert őt csak nézték, de nem szóltak hozzá. Kósa Ferenc iratait és csomagtartóját ellenben mindkét esetben alaposan átnézték. megkérdezték, mi az úticéljuk, mire a hatósági személyek szemébe nézve közölték, Lakitelek-Szikrára mennek, Lezsák Sándor tanyájára. Ez ma már nem jelent semmit, de akkor roppant fontos apróságnak, bátor kiállásnak számított.

–  Az invitáció elfogadása Pozsgay magánakciója volt vagy Grósz Károly tudtával érkezett?

–  Pozsgay az elején elmondta, hogy tájékoztatta Grósz Károlyt, aki tudomásul vette.

–  A találkozó után miként sikerült a hallgatás falát áttörni?

–  Rendkívül nehezen. Bányász Rezső, az akkori kormány szóvivője kerek-perec kijelentette, a magyar kormány nem ismer olyan helységet, hogy Lakitelek. Az újságok, a rádió és a televízió egy hangot sem tudósított, s nekünk valahogy át kellett törnünk az elhallgatás páncélját azért, hogy tájékoztathassuk a közvéleményt a sátorban elhangzottakról. November 5-én döntöttünk úgy, – ekkor már Csoóri Sándor is itthon volt, – hogy november 20-án, vagy 21-én tartunk egy összejövetelt, mégpedig Lakiteleken, és nyilvánosságra hozzuk a nyilatkozatot és a találkozóról szóló részletes tájékoztatót, ami november 10-re készült el. Ez ügyben végül Pozsgay Imre segített, amikor a Magyar Nemzetben a vele készült interjúban megjelentek a lakiteleki találkozón megfogalmazott gondolatok, tételek.

–  Miről beszélt a sátorban?

–  A reform szükségességéről és a demokráciáról. Aláhúztam, hogy nem csak gazdasági válság van, hanem elsősorban politikai válság, az egypárti diktatúra került válságba, és a társadalom más rétegeiben is szükség van reformokra, amelyeket az egypárti hatalom akadályoz meg. Ugyanakkor szóltam a lehetséges kivezető útról is. Hiszem, e precedens értékű fórum világosan megüzente a hatalomnak, hogy feleslegesen rettegett a párbeszédtől, a magyarság útkeresésének latolgatásától. S az is világossá vált, hogy az ott megfogalmazott eszmék hasznosnak bizonyultak a nemzet jövője szempontjából. A lakiteleki találkozón való részvétel miatt pártfegyelmit indítottak Pozsgay Imre ellen, Bíró Zoltán ellen és ellenem is, valamint a találkozón szintén részt vevő Lengyel László és Király Zoltán ellen. Pozsgay megrovást kapott, négyünket pedig 1988 áprilisában kizártak az MSZMP-ből.