Szubjektív szakértelem

Tetszenek érteni? Is-me-ret-len szakértők! Márpedig, ha nem ismerjük őket név szerint, mind a százat, akkor nyilvánvalóan nem is értenek hozzá. Vagyis nem szakértők. A szakértőket mindnyájan ismerjük. Ott van pél­dául a Nahalka István meg a Törley Katalin meg a Pukli, na és persze a Mendrey. Na, ők igazi szakértők. Ezt onnan lehet tudni, hogy – bár többségüknek nincs említésre méltó tudományos munkássága – a Népszava, a Magyar Nemzet, az ATV rendszeresen megkérdezi őket, hogy milyenek az új tankönyvek, és mi a véleményük az oktatási rendszerről, és akkor ők feldúltan elmondják, hogy az új tankönyvek rettenetesek, és az oktatás a szakadék széle felé halad, sőt már ott is van s bármikor belepottyanhat, legalábbis ha nem kérik fel azon nyomban Nahalka Istvánt, hogy szakértelmével rántsa onnan vissza.

Nahalka István a konstruktív pedagógiának nevezett elmélet hazai képviselője. A konstruktív pedagógiát az egyszerű halandó épp annyira nem ismeri, mint ahogy száz oktatáskutatót sem tudna felsorolni, nézzük hát, mit jelent, a legautentikusabb forrásból. Nahalka szerint „a konstruktivizmus nem gondolja, hogy a feladat csak az, hogy a gyermeket az »igaz ismeretekkel« hozzuk kapcsolatba, mert úgy gondolja, hogy ilyenek nem léteznek. A konstruktivizmus a világ megismerhetőségét definiálhatatlan fogalomnak tartja, nem hiszi, hogy a tudásnak van »igazsága«.” A világ objektív megismerhetetlenségéről nagyszerű eszmecseréket lehet folytatni, de alaptantervet építeni rá legfeljebb Magyar Bálinték idejében lehetett volna. Most Nahalkáéknak bele kell törődniük, hogy az elsősökkel a jövőben is vaskalapos módon, tényként közlik majd, hogy egy meg egy az kettő, akkor is, ha Pistike belső, szubjektív világában háromnak látszik.

Ezzel szemben az alaptanterven dolgozó népes csapatot Csépe Valéria akadémikus vezeti, akinek a nevét megbízatása előtt úgyszintén keveset hallotta az átlagember, annak ellenére, hogy a tudományos világban bel- és külföldön is elismert személyiség, számos egyetemi tankönyv és több száz publikáció szerzője, doktori iskolák alapítója, a beszédfejlődés és az olvasástanulás kutatója. Gyanítható, hogy munkacsoportjának „ismeretlen” tagjait sem a zuzmók intelligenciaszintjén kell keresnünk. Akár azt is gondolhatnánk, hogy az alaptanterv jó kezekben van, kár, hogy Nahalkáéktól már tudjuk, hogy egyáltalán nem lesz korszerű. A kockás ingesek ezért készítettek egy „alternatív” alaptanterv-koncepciót, ebből is látszik, mennyivel jobban értenek hozzá, hiszen az övék gyorsabban kész lett. És azt szeretnék, hogy a kettőről együtt folyhasson majd társadalmi vita. Aztán győzzön a jobb, mondjuk, amelyik több lájkot kap a Facebook-on…

Mélyen szakmai kérdésekben a „közvéleményre” hagyatkozni legalább akkora nonszensz, mint Mendrey álláspontja a reprezentativitásról. Szerinte ugyanis nem számít, hogy a pedagógus szakszervezetek tagsága elenyésző, az a fontos, mennyien szimpatizálnak velük. Csakhogy egy szakszervezetnek nem ideológiákat kellene képviselni, hanem dolgozói érdekeket, ahhoz pedig bizony tagdíjra van szükség, ezért nem árt, ha vannak tagok is. Ennek hiányában ugyanis nincs sztrájkalap, s ez komolytalanná teszi a harcos érdekvédelmet.

A kockás ingesek azonban – a konstruktív pedagógia jó alanyaiként – a tények helyett a szubjektív valóságot preferálják, amelyben ők a megkerülhetetlen szakértelem és az elsöprő erő.