Középpontban a startupvilág

A négy visegrádi ország mutatója az innovációban jóval az európai uniós átlag felett áll

Zováthi Domokos – 2017.09.01. 00:54 –

Tegnap Budapesten lezajlott az első rangos nemzetközi startupkonferencia és díjátadó. A magyar kormány arra törekszik, hogy minél nagyobb piacot tegyen a magyar vállalkozók számára elérhetővé.

startupverseny 20170901 A tegnapi nemzetközi startupverseny nyertesei a budapesti konferencián. Középen Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Magyar Levente államtitkár és Szalai Piroska, a BVK elnöke (Fotó: Katona László)

Összegyűlt a visegrádi országok startupvilágának krémje tegnap Budapesten, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) V4 EYES - Emerging Young EntrepreneurS című nemzetközi startupversenyen és konferencián A rendezvényen részt vettek a pozsonyi, a prágai és a varsói partnerek. A magyar V4-elnökség égisze alatt, a Visegrádi Alap támogatásával létrejött eseményen kihirdették a verseny győzteseit, és a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák ötleteiket a főként szakmai érdeklődők és befektetők előtt.

A rendezvény nyitóbeszédében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminiszté­rium államtitkára kifejtette, arra törekednek, hogy a valós piaci igényekre reflektáló ötleteket, üzleti potenciállal rendelkező termékeket felvonultató tehetséges, innovatív vállalkozások számára perspektívát teremtsenek a régióban. A cél, hogy minél nagyobb piacot tegyenek számukra elérhetővé – tette hozzá. Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese hangsúlyozta: a főváros célja, hogy a budapesti gazdasági innovációt és a vállalkozói kedvet erősítse, és egy olyan felületet biztosítson, ahol a startupok a megfelelő partnerekre és támogatókra találhatnak. Felhívta a figyelmet, hogy az Economist magazin minden évben készít egy felmérést a legélhetőbb városokról. A legutóbbi listán Budapest a harminchatodik helyen végzett száznegyven városból, Kelet-Közép-Európát nézve pedig az első helyen áll, maga mögé utasítva Prágát, Pozsonyt és Varsót is. Ez is közrejátszik abban, hogy egy külföldi vállalat szívesen invesztál hazánkba, esetleg idehozza vállalkozását.

Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az Európai Unió versenyképességi indexe szerint mind a négy visegrádi ország mutatója az innovációban jóval uniós átlag feletti, ami stabil alapot jelent a későbbiekre. A versenyen győztes vállalkozások a Rendi (online takarításrendelés, magyar), a FactorEasy (menedzsmentszimuláció, cseh), a DemosPlay (gamification, e-citizens, lengyel) és a Feedbacker (vevőszolgálat-fejlesztés, szlovák) tanulmányi körutat nyert, mely során a fiatalok a négy főváros startup-ökoszisztémájával ismerkedhetnek meg és építhetnek kapcsolatokat. A négy nyertes közül a magyar már három hónappal ezelőtt elkezdett terjeszkedni Lengyelországban is, és ezt szeretné tovább bővíteni.


Különösen fontosak a nemzetközi kapcsolatok a vállalkozásoknál

A startup közönsége nyelvfüggetlen, sokkal nagyobb területen ér el vásárlókat, befektetőket, mint egy átlagos vállalkozás – mondta lapunknak Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke.


– Mik az idei célkitűzéseik, és milyen eseményekkel készülnek még?

– Ebben az évben a négy nyertessel tanulmányutakra megyünk Prágába, Pozsonyba, Varsóba, majd itthon látjuk vendégül külföldi partnereinket. Ezenkívül Tel-Avivba is ellátogatunk. Kiemelném, hogy idén november 23-án lesz Magyarországon egy fontos rendezvény, a múzeumokhoz hasonlóan mi is szervezünk egy esti programot, a Startupok Éjszakáját. Itt meg szeretném jegyezni, hogy szeretettel várjuk az eseményre az ország lakosságát, akit érdekel az innováció és az üzleti élet. Fontos, hogy támogassuk a vállalkozó kedvű fiatalokat és lehetőséget biztosítsunk nekik a fejlődésre.

– Ha egy laikusnak el kellene magyaráznia, miért jó, ha egy startup külföldi elismerésben részesül, hogyan fogna hozzá?

– A startupok olyan vállalkozások, amelyek nemcsak innovatívak, de nem elég nekik a lokális – helyi – piac. Például egy kávézónak, amely a Duna partján üzemel, nem konkurenciája egy hasonló varsói reggelizőhely, mert nem hatnak egymásra semmilyen téren. A startup közönsége nyelvfüggetlen, sokkal nagyobb területen ér el vásárlókat, befektetőket, mint egy átlagos vállalkozás. Ebben segít a BVK a hazai fiatal vállalkozóknak.

– Milyen a kapcsolatuk a visegrádi négyek országaival?

– Rengeteget segítettek a nagykövetségek, illetve a tudománydiplomáciai főosztály is. A külügyminisztérium sokat foglalkozik a külgazdasággal, és egyre nyitottabb az innováció és vállalkozásfejlesztés irányába is. A főváros hozzáállása pedig példaértékű.