Betonoroszlánok üvöltése

A fásultság útja ez, és – bármennyire is csábító – a romlásba visz, elég csak a Közel-Keleten elkövetett öngyilkos és minden más merényletre gondolnunk, mert, legyünk őszinték, nem kapjuk fel a fejünket, ha pokolgép robban abban a térségben.

Európa azonban más, nagyon más. Egyrészt mert mi európaiak vagyunk, akármennyire is igyekeznek ennek ellenkezőjét bizonyítani bizonyos körök, amelyek azt hiszik, hogy ettől még nálunk is európaibbak lesznek. Tehát mi európaiak vagyunk, és természetesen magyarok, itthon vagyunk a földrészünkön és az országunkban, és nem nézzük jó szemmel, ha bántják akár európai, akár magyar hazánkat. Hogy nagyon nagy és patetikus szavak ezek? Ugyan, csak igazak, és nem a fásultság mondatja őket. És ezek a szavak figyelmeztetni szeretnének, hogy túl sok a merénylet Európában, túl gyakran követik egymást a terrortámadások, amelyekből, és ezt mindenki tudja, még a legeurópaibbak is, egy is sok.

Ezért volt furcsa nézni a nemzeti ünnepünk kapcsán azokat a képeket, amelyek arról szóltak, hogy rendőrségi járművek torlaszoltak el egyes utcákat, amelyeken keresztbe szöges útakadályokat húztak ki, arra az esetre, ha.

Szerencsére nem volt ha, még ha az üres utcákon viccesnek is tűntek ezek a szöges útakadályok. Az ilyen vicces gondolatok vezetnek egyébként a fásultsághoz. Ezért nem kellett volna egyetlen fórumon sem cikizni a vizes világbajnokság alatt a TEK páncélosait. És ezért mondják hiába testületileg az unió és az egyes tagállamok vezetői, hogy fel kell lépni a terrorizmus ellen, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni, ezért szajkózzák hiába az összes többi sületlenséget a nyitott társadalmakkal egyetemben, hiszen, lássuk be, betontömbök és szöges útakadályok között még zárt társadalmakban sem lehet legalább némi keserű mellékíz nélkül megadni a nemzeti ünnep méltóságát, sem élni a mindennapokat. Nyitottakban meg pláne nem.

Nem nekünk kell belátni, hogy a csendesebb brit vagy német választási kampány és a hangos zenekíséret mellőzése nem szab gátat a terrorcselekményeknek. Viszont európaimagyar és magyareurópai átlagpolgárként is könnyen beláthatjuk, hogy a Champs-Élysées sugárút betontömbök nélkül szebb, hogy hasonló hatalmas klocnik nem emelik sem a strasbourgi karácsonyi vásár fényét, sem a berliniét, de még a legízlésesebben elhelyezett homokzsákok sem. Hiába próbálkoznak a híresen toleráns svédek azzal, hogy az eddig kilencszáz kilós betonoroszlánjaikat háromtonnásokkal egészítik ki, amelyekből negyven darabot rendeltek. A stockholmi gázolásos merénylet helyszínén meghagyták a biztonsági gránittömböket is. A menekültkérdésben meghasonlott osztrákok pedig úgy fogalmaztak, hogy „lehetetlen úgy szétválasztani a gyalogosokat és a járműveket, hogy teljesen kizárható legyen egy támadás”, és az útakadályok elhelyezése tulajdonképpen inkább egyfajta tudat alatti, placebohatást vált ki.

Ausztrál, hongkongi, spanyol, francia, német, holland, argentin, venezuelai, belga, perui, ír, kubai, görög, macedón, brit, osztrák, pakisztáni, tajvani, kanadai, ecuadori, amerikai, kuvaiti, török, kínai és magyar állampolgár is van a barcelonai terrortámadás halálos áldozatai és sebesültjei között. Szép nemzetközi lista, akár egy nyitott társadalom. Jó lett volna belőle kimaradni. És ezt akár a svédek betonoroszlánjai is világgá üvölthetik.