Gyorsítanak a józsefvárosi roma központ kialakításán

A kezdeményezés célja többek között az, hogy színvonalas körülmények között, komplex módon mutassák be a nemzetiségi kultúra hagyományait – Már dolgozik a beruházó

Kacsoh Dániel – 2017.08.12. 00:44 –

Újabb kormányrendelet született a józsefvárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ megvalósításával összefüggésben, a beruházó eddigi tapasztalatai nyomán ugyanis a humántárca szerint szükséges a közigazgatási eljárások további tisztázása. A létesítményre korábban kilencszázmillió forintos támogatást szánt a kormány.

Tovább gyorsítaná a kormány a józsefvárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ megvalósítását. Az erről szóló rendelettervezet szerint ugyanis a beruházó feltárta az ingatlan helyzetét és a „beruházáshoz kapcsolódóan az adott körülmények között megismerhető peremfeltételeket is”. Mindezek nyomán látja szükségesnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy módosítsák a központ megvalósítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági procedúrák nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló korábbi határozatot.

Megírtuk, a korábban a Horváth Aladár vezette Roma Parlament által is használt, lepusztult állapotú, ám igen impozáns, Nagymező utcai ingatlanra esett a szaktárca választása. Hogy itt alakítanák ki a Cziffra György világhírű roma zongoraművészről elnevezett központot, arról már tavaly döntés született, ahogy arról is, hogy a létesítmény tartalmáról alapos társadalmi egyeztetés indul. A korábbi rendelet szerint a kormány – a még hazánk soros uniós elnöksége nyomán elfogadott Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiával összhangban – elkötelezett a roma kultúra támogatása iránt. Az új központ célja pedig az, hogy „színvonalas körülmények között, komplex módon mutassa be a roma nemzetiségi kultúra hagyományait, valamint teret adjon oktatási programok lebonyolításának”.

A mostani módosítás kitér arra, hogy az örökségvédelmi hatóság az összevont örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárás elvi örökségvédelmi keretengedélyezési szakaszában vagy az örökségvédelmi szakhatósági eljárásban, továbbá az örökségvédelmi szakkérdések vizsgálata során tizenöt napos határidő kitűzésével kikéri a Műemléki Tanácsadó Testület szakértői véleményét, ugyanakkor építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, sőt településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

Korábbi információink szerint a kormány kilencszázmillió forintot szán a központ kialakítására, a jövő évi költségvetésben ugyanakkor csupán nyolcvanmillió szerepel ezen a jogcímen. Igaz, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár korábban lapunknak úgy nyilatkozott, ha szükséges, nagyobb összeg is rendelkezésre állhat a projekt megvalósítása érdekében.