Teljes átverés a Jobbik bérunióról szóló akciója

Egyértelműen kiköti az Európai Bizottság jóváhagyó határozata, hogy a fizetéseket nem érintheti Vona Gáborék aláírásgyűjtési kezdeményezése

Kacsoh Dániel – 2017.08.09. 01:04 –

Hiába kampányol azzal a Jobbik egy „titokzatos” plakáttámogató segítségével, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét harcolnák ki az augusztus 20-án induló aláírásgyűjtéssel, valójában az akció nem érintheti a fizetéseket.
Az Európai Bizottság (EB) a Jobbik úgynevezett bérunió elérését szorgalmazó kezdeményezését jóváhagyó határozatában kikötötte, a támogatások, vagyis az aláírások gyűjtése nem függhet össze a fizetésekkel, a szakszervezeti szervezkedésekkel és a sztrájkjoggal – hívta fel egy komoly ellentmondásra a figyelmet Facebook-posztjában Lattmann Tamás nemzetközi jogász, aki szerint éppen ezért Vona Gáborék egyik kiemelt kampánytémája lényegében egy átverés. A párt részéről ugyanis arról beszélnek, hogy az egymillió szignó begyűjtését célzó kezdeményezéssel rákényszeríthetik végre az uniót az egyenlő bérek bevezetésére – amiről ezek szerint az EB már a legelején kikötötte, nem lehetséges.

Utánanéztünk: a jóváhagyó do­­kumentum, amely az Európai polgári kezdeményezések hivatalos nyilvántartásában bárki számára elérhető, valójában a kontinenst szétfeszítő gazdasági különbségek leküzdésének szándékáról szól, ez is a címe a jobbikos Gyöngyösi Márton által jegyzett kérelemnek. Csakhogy, ahogy Lattmann fogalmaz, innentől kezdve a Jobbik akciója egy ügyes trükk, és nem kell neki bedőlni, mivel az egészből a végén úgysem lesz semmi. „A bizottság egyértelművé tette, hogy ami nem uniós hatáskör – márpedig mivel ez nem a SzovjetUNIÓ, ahol a fizetéseket a legfőbb szovjet dönti el, kedves Jobbik, talán el tetszett felejteni –, arról nem. A bér nem az. Szóval lehet bér­uniónak hívni, csak nem érdemes” – fogalmazott.

Közben eltűntek „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” feliratú hirdetések Simicska Lajos mahires plakáthelyeiről, helyükön éppen a béruniót népszerűsítő kampány indult. A cég részéről Puskár Anett, a szintén Simicska-érdekeltségű Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, nem a Jobbik rendelte a kampányt, a „múltkorihoz hason­lóan társadalmi célú üzenetekről van szó, amelyek a megrendelő megbízásából kerültek ki a felületekre”. Márpedig magánszemélyekről nem adnak ki információt, magyarázta.

Mindez csak azért érdekes, mert a szigorított plakáttörvény kimondja: a kormány és a pártok csak listaáron tehetnek közzé óriásplakátokat. Vagyis egy magánszemély akkor is törvényesen rendelhet meg hirdetéseket, ha azok éppen egybecsengenek egy párt fontos témáival – most azzal, hogy a Jobbik augusztus 20-i kezdéssel meghirdette az aláírásgyűjtési kampányát.

Minapi tájékoztatóján maga Vona Gábor elnök sem vállalta fel az egyébként professzionális megrendelőre utaló plakátokat, mondván, nem ők fizettek érte. Inkább azt sérelmezte, hogy a Nemzeti Választási Iroda még nem adta ki az előzetes hozzájárulást a gyűjtéshez.

A Fidesz szerint a bérunió, vagyis az „egyenlő munkáért egyenlő bért” ötlete, bár első ránézésre tetszetős elképzelés, valójában porhintés, része annak a politikai pálfordulásnak, ami a Jobbikot az elmúlt hónapok, évek során jellemezte. Nevezetesen, hogy a Jobbik lényegében átnyergelt a baloldali térfélre – hangoztatta a kormánypárti Pósán László.

Korábban Orbán Viktor miniszterelnök éppen Vona kérdésére tette egyértelművé: bért nem lehet úgy emelni, hogy Brüsszelhez fordulnak. Szerinte felfoghatatlan, hogy még mindig vannak olyanok, akik azt gondolják, Brüsszel olyan bérpolitikát fog létrehozni, ami jó lesz a magyaroknak. Utalt arra, hogy hazánkban a minimálbér 2010-ben 73 500 forint volt, 2018-ra 138 ezer forint lesz, a garantált bérminimum összege pedig 2010-ben 89 500 forint volt, jövőre 180 500 forint lesz.

Tegnap a szocialista EP-képviselő Ujhelyi István tartott tájékoztatót a témában. Azt mondta, a Jobbik politikusainak cáfolata ellenére az ellenzéki párt akciójának tartja, hogy a béruniós kezdeményezést hirdető plakátok lepték el az utcákat. Kitért arra is, szerinte elképesztő pálfordulás történt a Jobbikban, hiszen néhány éve még a Jobbik alelnöke, Novák Előd uniós zászlót égetett azon a rendezvényen, amelyen Vona arról beszélt, népszavazáson kell dönteni az uniós kilépésről. Az egyik mostani plakáton már az olvasható: Európával az európai bérekért.