Baranya RóbertBilincset ígérnek

Álláspont. Kétségbeesésében már minden alkalmat megragad az ellenzék, hogy belekössön a kormányba, miután képtelen arra, hogy akár csak egy százalékkal közelebb kerüljön a Fideszhez

Baranya Róbert – 2017.08.07. 01:17 –

A legújabb hiszti a közigazgatási bírói pályázatok pontrendszere körül alakult ki, a 444.hu cikke után Gyurcsányék, majd a Jobbik is azonnal elkezdte kongatni a vészharangot, hogy már megint vége a demokráciának. A tény az, hogy a rendszer átalakításával szükség van új közigazgatási bírókra, és mivel ez igen speciális terület, ezért nem árt az itt szerzett tapasztalat. Ezzel egyébként a jelenlegi bírók többsége is rendelkezik. Az egyik legkézenfekvőbb megoldás pedig az, ha éppen a szakterület legjobb ismerői hoznak döntést ilyen ügyekben – kitanulva természetesen a bírói szakmát.

A minisztérium nem előnyben akarja részesíteni a közigazgatásból érkező pályázókat, hanem csak egyenlő feltételeket szeretne biztosítani. Ahogy a szaktárca is rámutatott, a jelenlegi rendszer olyan pontozási rendszerre épül, amelyben a közigazgatásból pályázók közigazgatási szakismerete nem kellőképpen elismert, ráadásul számukra teljesíthetetlen feltételeket támasztanak a poszt betöltéséhez. Erről folyik még az egyeztetés, és természetesen még nem született semmilyen döntés. Az ellenzék ennek ellenére kampánytémává tette a kérdést, de ennél nagyobb baj, hogy gyakorlatilag lepártkatonázták a több százezer közigazgatási dolgozót, az irattárostól az osztályvezetőig. Nekik mindenki a Fidesz emberének számít, aki ma ezen a területen dolgozik, mindegy, hogy harminc éve végzi a munkáját vagy éppen egy hónapja. Szerintük a kormány szisztematikus munkával cserélt le dolgozókat az elmúlt hét évben egészen a minisztériumi portásokig, akik pedig a helyükön mertek maradni, azokat átképzőtáborokban kínozták, hogy átmossák az agyukat.

Mindenki gyanús, különösen az, aki közigazgatási bíró lenne. Őket nyilván a Fidesz titkos bunkereiben, gondos előválogatás után készítik fel arra a feladatra, hogy egy szabolcsi faluban kiadott építési engedély kiadása vagy egy örökbefogadásról szóló gyámügyi határozat kapcsán keletkezett jogvitában a központnak megfelelő döntést hozzanak bíróként.

A baloldal a lengyel példával hozakodik elő, ahol a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt előterjesztésére a lengyel parlament elfogadta az igazságügyi reformot. Érdemes lenne ennek kapcsán, ha a demokrácia féltői megismerkednének azokkal a felmérésekkel, amelyek szerint a lengyelek 81 százaléka tartja szükségesnek a rendszerváltás óta halogatott reformot, és 58 százalékuk nincs megelégedve az ottani bíróságok működésével. Elég riasztó adatok, nem csoda, hogy a kormány lépett.

Jellemző persze az is, hogy a baloldali pártok csak akkor aggódnak az igazságszolgáltatás függetlensége miatt, ha a bíróságok számukra kedvező döntést hoznak. Ha Molnár Gyulát felmentik, az a demokrácia és a bírói függetlenség diadala, de ha a Sukoró-ügyben Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot letöltendő szabadságvesztésre ítélik, akkor persze az egész bírói szervezet a Fidesz talpnyalója, ezért az általuk megálmodott kormányváltás után börtönbe küldenek majd mindenkit, az eljáró bíróktól, ügyészektől elkezdve az OBH elnökéig. Ez a diktatórikus kormány közben három ütemben emeli a bírák és ügyészek illetményét, hogy ők is nagyobb anyagi megbecsülésben részesüljenek. Bevezetik az életpályamodellt, hogy kiszámíthatóbb, tervezhetőbb legyen az igazságügyi dolgozók szakmai karrierje.

A kormány fizetésemelést ad, az ellenzék bilincset ígér. Lehet választani.