Vélemény és vita
A tenger taxishiénái
Álláspont. Leszbosz polgármesterének meggyőződése, hogy a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k összejátszottak az embercsempészekkel a válság 2015-ös kitörésétől kezdve
Előző év végéig mindössze négy NGO volt a környéken, húsz-harminc migráns érkezett naponta Törökországból. Aztán 2015 márciusáig hirtelen százra nőtt az NGO-k száma Leszboszon, tavasszal pedig már háromezren jöttek naponta. Amikor a következő évben megjelent Leszbosznál az európai határőrizeti szerv, a Frontex, valamint megköttetett a migránsok visszavételéről szóló uniós–török megállapodás, az NGO-k összepakoltak, és elmentek – mindezt Losonci Gergely mesélte nekem nemrég, aki a Fidelitas állandó képviselője az Európai Néppárt hallgatói és diákszervezetében, az EDS-ben, s a múlt hónapban a görög szigeten járt. Hol lehetnek most ezek a derék NGO-k, amelyek a polgármester elmondása szerint bizonyára jóval több fejpénzt kaptak az uniótól a migránsok regisztrációjáért, mint a hatóságok azért, hogy minden mást megtegyenek az ellátásukért.
Hol máshol, mint Olaszországban, a bevándorlási hullám ugyanis már az olasz partoknál éri el Európát. Csak az idén 94 ezer embert mentettek ki a Földközi-tengerből és vittek Olaszországba az ENSZ adatai szerint, és csaknem két és fél ezren haltak meg. Az Université Paris két szociológusa júniusban a The Conservation portálon közölt elemzésében idézte fel, hogy a Frontexnek erős fenntartásai vannak a Földközi-tengeren tevékenykedő NGO-kkal szemben, azok ugyanis elhitetik a migránsokkal, hogy elég útnak indulniuk a tengeren, aztán valaki úgyis megmenti őket, és Európa kitárt karjaiba viszi. A Frontexnek bizonyítékai is vannak arra, hogy egyes NGO-k kapcsolatban állnak az embercsempészekkel, hogy azok olyan zónákba irányítsák túlterhelt és életveszélyes hajóikat, ahol a legnagyobb eséllyel mentik ki őket. Az NGO-k és egyébként az elemzés szerzőinek érvelése szerint ez pusztán emberbaráti erőfeszítés. Utóbbiak egyenesen azt írták, hogy több szolidaritásra lenne szükség ahelyett, hogy a tagállamok folyton a biztonságukhoz ragaszkodnak, és megtagadják az emberi jogokat. Hogy az NGO-k tevékenységével gond van, azt némi fáziskéséssel az olasz vezetés is felismerte, és magatartási kódexet íratott alá velük – erre néhány kivétellel hajlandók voltak. Érdemes egy pillanatra megemlékezni az identitárius fiatalok akciójáról, akik Defend Europe néven, „jobboldali NGO-ként” működnek a tengeren: figyelik és jelentik, ha illegális tevékenységen érik az NGO-kat, s persze mentenek, ha vészjelzést kapnak, de a migránsokat nem viszik Olaszországba, hanem visszaadják a líbiai parti őrségnek. Vitathatatlan, hogy ez lényeges különbség.
Visszatérve a szociológusduó eurokrata és liberális körökben népszerű véleményére: a határok feletti kontroll, saját állampolgárai biztonságának szavatolása első számú kötelessége minden nemzetállamnak. Alapvető érdekeinket sérti a tömeges migráció, ezért a nemzetállamok számára létkérdés felvenni a harcot mindazokkal, akik ezt támogatják. De nem csak rólunk, európaiakról van szó. Elképesztő felelőtlenség Európába szállítani embereket, akiknek többnyire nulla esélyük van menedékjogra, gazdasági bevándorlóként pedig nem kellenek. Ha emberéleteket akarunk menteni, saját régiójukban kell segíteni az embereket, nem elhitetni velük, hogy Európa kimenti, sőt majd kvóta szerint szét is osztja őket. Nem azért vesznek a tengerbe emberek, mert Magyarország nem akarja befogadni őket, hanem azért, mert egyáltalán elindultak. Ezt kellene végre felfogni.
Hol máshol, mint Olaszországban, a bevándorlási hullám ugyanis már az olasz partoknál éri el Európát. Csak az idén 94 ezer embert mentettek ki a Földközi-tengerből és vittek Olaszországba az ENSZ adatai szerint, és csaknem két és fél ezren haltak meg. Az Université Paris két szociológusa júniusban a The Conservation portálon közölt elemzésében idézte fel, hogy a Frontexnek erős fenntartásai vannak a Földközi-tengeren tevékenykedő NGO-kkal szemben, azok ugyanis elhitetik a migránsokkal, hogy elég útnak indulniuk a tengeren, aztán valaki úgyis megmenti őket, és Európa kitárt karjaiba viszi. A Frontexnek bizonyítékai is vannak arra, hogy egyes NGO-k kapcsolatban állnak az embercsempészekkel, hogy azok olyan zónákba irányítsák túlterhelt és életveszélyes hajóikat, ahol a legnagyobb eséllyel mentik ki őket. Az NGO-k és egyébként az elemzés szerzőinek érvelése szerint ez pusztán emberbaráti erőfeszítés. Utóbbiak egyenesen azt írták, hogy több szolidaritásra lenne szükség ahelyett, hogy a tagállamok folyton a biztonságukhoz ragaszkodnak, és megtagadják az emberi jogokat. Hogy az NGO-k tevékenységével gond van, azt némi fáziskéséssel az olasz vezetés is felismerte, és magatartási kódexet íratott alá velük – erre néhány kivétellel hajlandók voltak. Érdemes egy pillanatra megemlékezni az identitárius fiatalok akciójáról, akik Defend Europe néven, „jobboldali NGO-ként” működnek a tengeren: figyelik és jelentik, ha illegális tevékenységen érik az NGO-kat, s persze mentenek, ha vészjelzést kapnak, de a migránsokat nem viszik Olaszországba, hanem visszaadják a líbiai parti őrségnek. Vitathatatlan, hogy ez lényeges különbség.
Visszatérve a szociológusduó eurokrata és liberális körökben népszerű véleményére: a határok feletti kontroll, saját állampolgárai biztonságának szavatolása első számú kötelessége minden nemzetállamnak. Alapvető érdekeinket sérti a tömeges migráció, ezért a nemzetállamok számára létkérdés felvenni a harcot mindazokkal, akik ezt támogatják. De nem csak rólunk, európaiakról van szó. Elképesztő felelőtlenség Európába szállítani embereket, akiknek többnyire nulla esélyük van menedékjogra, gazdasági bevándorlóként pedig nem kellenek. Ha emberéleteket akarunk menteni, saját régiójukban kell segíteni az embereket, nem elhitetni velük, hogy Európa kimenti, sőt majd kvóta szerint szét is osztja őket. Nem azért vesznek a tengerbe emberek, mert Magyarország nem akarja befogadni őket, hanem azért, mert egyáltalán elindultak. Ezt kellene végre felfogni.