Belföld

Továbbra is értékelik a szakmai érettségit

A harminchat vizsgatárgyból mindössze három esetében tettek eddig észrevételt, ezeknél azonban még folyik a tételkészítő bizottságok álláspontjának kialakítása

A legtöbb ágazati érettségi rendben lezajlott, ám a gépészeti vizsgával kapcsolatos hibák miatt lemondott a tételkészítő bizottság vezetője. Azt egyelőre nem tudni, a problémás érettségik miatt rossz eredményt elérő diákok kapnak-e valamilyen „jóvátételt”.

erettsegi
Vizsgadrukk. Az idén az új szabályozás is megmérettetett (Fotó: Hegedüs Róbert)

Lezárult az érettségi időszak, amelyben ezúttal már a szakgimnáziumoknál bevezetett új szabályozás, a kötelező ágazati szakmai vizsga is megmérettetett. Amint azt korábban már megírtuk, mivel a részletes követelmények csupán decemberben jelentek meg, a több tiltakozási akciót is szervező Tanítanék Mozgalom először tömeges bukástól tartott, majd azt jósolta, hogy „lebutított” kérdéssorokat kapnak majd a tanulók az írásbelin. A jelek szerint sem ez, sem az nem következett be, ám néhány ágazat esetében voltak problémák.

Elsősorban a gépészetvizsga esetében, ahol hibásak voltak a feladatok, s a függvénytáblázat használatát sem engedélyezték az érettségizőknek, így az eredmények is gyengék lettek. A tételkészítő bizottság vezetője, átérezve felelősségét, bejelentette lemondását - adta hírül a minap a Magyar Idők. A lapnak Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta: jól szerepeltek viszont a diákok közgazdaságtanból, ügyvitelből, egészségtanból és a turisztika területén, a legtöbb jeles érdemjegyet pedig informatikából kapták.

Megkeresésünkre az NGM közölte: miután a diákok idén először tettek ágazati szakmai érettségit, a minisztérium mindent megtett a nyugodt légkör megteremtése, valamint a vizsgák zavartalan lebonyolítása érdekében. Az új ágazati vizsga a 2013-ban kiadott és bevezetett szakképzési kerettantervek tananyagára épült, a vizsgatárgyak emelt és középszintű írásbeli mintafeladatai és a szóbeli mintatételek elérhetők voltak. Miután új vizsgatárgy bevezetése történt meg, különösen fontos a véleményekre, észrevételekre odafigyelni, azokat összegezni - folytatta a szaktárca képviselője, hozzátéve, a harminchat vizsgatárgyból mindössze három tárgy esetében tettek eddig észrevételt, ezeknél jelenleg folyik a tételkészítő bizottságok szakmai álláspontjának kialakítása. Egyébként is folyamatban van még az eredmények, tapasztalatok kiértékelése - hárította el konkrétumokra vonatkozó érdeklődésünket a minisztérium. Nem adtak választ egyébként arra sem, milyen következménye lehet a diákokra nézve a komolyabb, generális hibáknak, tehát kapnak-e esetleg pluszpontot vagy javítási lehetőséget. Korábban a tárca tudatta, hogy az érettségi szabályos és méltányos lebonyolításának szükségességére külön körlevélben is felhívták az intézményvezetők figyelmét, így kiemelten a sajátos nevelési igényű tanulókat érintő könnyítésekre.