Vélemény és vita
A szent lovagkirály
Álláspont. Szent László király egész életében tiszta hittel, erős kézzel, odaadóan szolgálta két hazája: Magyarország és a mennyország ügyét
Három évvel a demokratikus rendszerváltozás után, 1993. augusztus 20-án Antall József miniszterelnök a budai Várban, Szent István szobránál elmondott beszédében ama óhaját fejezte ki, hogy legyen augusztus 20-a egy „egyetemes magyar nemzeti búcsú”, ahova minden magyar összejön a világ minden tájáról. Akkor ez már magától értetődő kívánság volt, mert az első szabadon választott Országgyűlés 1991-ben Magyarország hivatalos állami ünnepévé augusztus 20-át, keresztény államalapító királyunk ünnepét tette. A mai fiatalok már legfeljebb a történelemkönyvekből tudják, hogy 1949 és 1989 között augusztus 20. a „népköztársasági alkotmány” ünnepe volt, amit a magyarországi kommunisták tudatosan tettek augusztus 20-ra – ezzel a csalással próbálták Szent Istvánt és az ezeréves múltat „végképp eltörölni”.
Mikor fordul egy nép kórjóslata aggasztóra? – kérdezte Németh László Kiforgatnak a múltunkból című, 1939-es cikkében. A válasza: amikor a múltját elveszíti. Egy néphez sok múlt fabrikálható – „de csak egy az, amelyik hozzá tartozik; amelyikből ösztönzést, tanulságot és lelket meríthet”. Tisza István gróf még korábban arra figyelmeztetett: „Kultúránk jövő fejlődésének nemzeti irányát csak azáltal fejleszthetjük, ha a gondjainkra bízott új nemzedék lelkébe beleültetjük nemzeti életünk nagyjainak kultuszát”.
A kiforgatott, meghamisított, elfelejtett nemzeti múltunk visszavétele, kiemelkedő történelmi elődeink megismertetése és megszerettetése az új nemzedékekkel 1990 után megkezdődött, ám a munka még koránt sincs elvégezve. Szent István „rehabilitálása” gyorsan megtörtént, de csaknem három évtizednek kellett eltelnie, hogy Szent László kultusza ismét élő és ható legyen a társadalmi köztudatban. Ezt az is segítheti, hogy 2017-et – trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – Szent László-évnek nyilvánította a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága, amit a június közepén megszavazott országgyűlési határozat megerősített. Az emlékez(tet)és és ünneplés egyik fő célja, hogy a fiatalokat is elérje és megérintse a nagy király életének példája.
Fontos tudatosítani, hogy második szent királyunknak köszönhetjük Szent István állami és egyházi kultuszának megalapítását (1083-ban), a Szent István-i önálló, független Magyarország megtartását és megszilárdítását, sőt gyarapítását. Szent László volt Európában a legelső „lovagkirály”, s a magyar nép által az újkorig legjobban, szinte családtagként szeretett „kegyes király”, maga a keresztény férfieszmény. Ezért megérdemli, hogy születés- és névnapja, egyben 1192-es szentté avatásának napja, június 27. ismét olyan ünnepnap legyen, mint augusztus 20.
Az elmúlt hétvége és e hét egyházi és világi programjai is a Szent László-kultusz jegyében zajlottak, folynak Győrtől Debrecenen át Nagyváradig. A Szabolcs községben, László király által 1092-ben összehívott nemzeti zsinat helyszínén szombaton tartott központi ünnepségen Palánki Ferenc megyés püspök Szent II. János Pál pápát idézte: „A szentek nem azt kérik, hogy tapsoljunk nekik, hogy ünnepeljük őket, hanem arra kérnek bennünket, hogy kövessük őket.” Ha Szent Lászlót mi, mai magyarok nem is utánozhatjuk vitézségében, csodatetteiben, országépítő művében, de „követhetjük Isten országának építésében” ott, ahol élünk, úgy, ahogy tőlünk telik. Ne feledjük, hogy nem utolsósorban azért élhetünk ma is itt a Kárpát-medencében, mert Szent László király egész életében tiszta hittel, erős kézzel, odaadóan szolgálta két hazája: Magyarország és a mennyország ügyét.
Mikor fordul egy nép kórjóslata aggasztóra? – kérdezte Németh László Kiforgatnak a múltunkból című, 1939-es cikkében. A válasza: amikor a múltját elveszíti. Egy néphez sok múlt fabrikálható – „de csak egy az, amelyik hozzá tartozik; amelyikből ösztönzést, tanulságot és lelket meríthet”. Tisza István gróf még korábban arra figyelmeztetett: „Kultúránk jövő fejlődésének nemzeti irányát csak azáltal fejleszthetjük, ha a gondjainkra bízott új nemzedék lelkébe beleültetjük nemzeti életünk nagyjainak kultuszát”.
A kiforgatott, meghamisított, elfelejtett nemzeti múltunk visszavétele, kiemelkedő történelmi elődeink megismertetése és megszerettetése az új nemzedékekkel 1990 után megkezdődött, ám a munka még koránt sincs elvégezve. Szent István „rehabilitálása” gyorsan megtörtént, de csaknem három évtizednek kellett eltelnie, hogy Szent László kultusza ismét élő és ható legyen a társadalmi köztudatban. Ezt az is segítheti, hogy 2017-et – trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – Szent László-évnek nyilvánította a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága, amit a június közepén megszavazott országgyűlési határozat megerősített. Az emlékez(tet)és és ünneplés egyik fő célja, hogy a fiatalokat is elérje és megérintse a nagy király életének példája.
Fontos tudatosítani, hogy második szent királyunknak köszönhetjük Szent István állami és egyházi kultuszának megalapítását (1083-ban), a Szent István-i önálló, független Magyarország megtartását és megszilárdítását, sőt gyarapítását. Szent László volt Európában a legelső „lovagkirály”, s a magyar nép által az újkorig legjobban, szinte családtagként szeretett „kegyes király”, maga a keresztény férfieszmény. Ezért megérdemli, hogy születés- és névnapja, egyben 1192-es szentté avatásának napja, június 27. ismét olyan ünnepnap legyen, mint augusztus 20.
Az elmúlt hétvége és e hét egyházi és világi programjai is a Szent László-kultusz jegyében zajlottak, folynak Győrtől Debrecenen át Nagyváradig. A Szabolcs községben, László király által 1092-ben összehívott nemzeti zsinat helyszínén szombaton tartott központi ünnepségen Palánki Ferenc megyés püspök Szent II. János Pál pápát idézte: „A szentek nem azt kérik, hogy tapsoljunk nekik, hogy ünnepeljük őket, hanem arra kérnek bennünket, hogy kövessük őket.” Ha Szent Lászlót mi, mai magyarok nem is utánozhatjuk vitézségében, csodatetteiben, országépítő művében, de „követhetjük Isten országának építésében” ott, ahol élünk, úgy, ahogy tőlünk telik. Ne feledjük, hogy nem utolsósorban azért élhetünk ma is itt a Kárpát-medencében, mert Szent László király egész életében tiszta hittel, erős kézzel, odaadóan szolgálta két hazája: Magyarország és a mennyország ügyét.