Szét akarják verni az európai életformát”

„Az uniónak nem kioktatnia, hanem megvédenie kellene az állampolgárokat” (Fotó: Varga Imre)

– A családok budapesti világtalálkozóján középpontba került a magyar kormány álláspontja a demográfiai problémákkal kapcsolatban, vagyis, hogy a nyugat-európai országokkal ellentétben, népesedési gondjait saját erőforrásából és nem bevándorlók által kívánja megoldani. A helyzet szülte az álláspontot, vagy régóta gyökerező elvről van szó?

– Is-is. Valóban, jelenleg úgy tűnik, mintha a nyugat-európai országok nem bíznának saját családjaikban, fiataljaikban, ezért mind a demográfiai helyzetet, mind a munkaerő-problémákat külső forrásból akarnák megoldani, nem számolva azzal, hogy ez egyben óriási veszélyt is jelent. Ezzel szemben a közép- és kelet-európai országok belülre támaszkodnak, saját családjaikból építenék fel Európa jövőjét. Nagy értékrendbeli különbséggé nőtte ez ki magát az unióban, amit láthatunk a bevándorláshoz való hozzáállásukban, de még a különböző miniszterelnökök személyes családi viszonyaiban is. Emellett történelmi szempontok is okozzák az eltérést, akár a gyarmatosítás kérdését, akár a kommunista diktatúrák jelenlétét vesszük alapul. Úgy látszik, ezek a múltbéli különbségek is hozzájárulnak ahhoz, hogy sorsfordító kérdésekben merőben más eszközökhöz nyúlnak a tagállamok.

– A magyarországi minta, vagyis hogy belső erőforrásainkra támaszkodunk, reális megoldás lehetne a kontinens egészén jelen lévő népesedési krízisre?

– Igen. Ez tulajdonképpen elhatározás kérdése. Az itthoni adatokból kitűnik, hogy miután a kormány 2010-ben elszánta magát arra, hogy lassítja és megfordítja a negatív tendenciákat, sikerült fordítani például a házasságkötések számának alakulásán is. Nem véletlen, hogy ezt emelem ki, hiszen ennél az adatnál 2010 előtt folyamatos csökkenés, míg a kormányváltás után egyértelmű és azóta is tartó növekedés tapasztalható. Csaknem negyvenhat százalékkal nőtt hat év alatt a házasságkötések száma. Vagyis, romló tendenciákat is meg lehet fordítani. Egy ideig mindenki azt gondolta, hogy most már megmásíthatatlan irány lesz az, hogy egyre kevesebben kötik össze az életüket és egyre kevesebben is vállalnak gyermeket. Az, hogy ezt Magyarország megcáfolta, bizonyíték arra, hogy nincs olyan tabu, amit ne lehetne áttörni. Ez hasonló egyébként a bevándorlás kérdéséhez is, amelyet a magyar kerítés megfékezett, védve ezzel önmagát, Csehországot, Lengyelországot, Ausztriát és az összes többi tagállamot is. Valótlan tehát az a sugalmazás, hogy van egy korszellem, ami determinálja, hogy minden folyamat csak egy irányba haladhat, és attól nincs eltérés.

– A korszellem determinál vagy inkább a főként nyugati országokból érkező, általánosnak beállított közvélekedés?

– Az európai vezetők csak a liberális, begyakorolt válaszokat ismerik. Olyanok, mint az ember, aki olyan közel megy a térképhez, hogy az orra már beleütközik. Ebben a pillanatban messzebb kellene lépni a térképtől, és tágítani a perspektívát, ugyanis egy olyan problémát kell megoldani, amely nem nézhető kizárólag egy szűk metszeten keresztül, mert ilyenformán megoldhatatlanná is válik. Óriási vízválasztó előtt áll Európa, ezért nem a szűklátókörű, liberális, rutinszerű válaszokat kell pufogtatni, hanem tágítani a perspektívát és úgy keresni a megoldást. Az európai vezetők viszont csak nyomják az orrukat a térképhez, és nem látják a helyzet történelmi kontextusát. Még rosszabb, ha látják a klasszikus értelemben vett Európát, ami a világ legjobb lakóhelye, ám direkt meg akarják változtatni, szétverni az itteni létformát, és megszüntetni a nemzettudatot. A bevándorlásra, úgy tűnik, ennek eszközeként tekintenek és lehetőséget látnak benne kozmopolita céljaik eléréséhez.

– Maradva a nemzettudatnál, a washingtoni székhelyű Pew Research Center tanulmánya szerint az unió tagállamainak jelentős része a nemzeti kormányokra és nem Brüsszelre bízná az illegális bevándorlás kezelését. Magyarország konzekvensen tagállami hatáskörben tartaná a kérdést a visegrádi országokkal egyetértve. Átverhető ez az álláspont az uniós vezetésen?

– Brüsszel láthatóan lopakodó jogkörelvonást hajt végre, az alapító szerződések ugyanis bizonyos hatáskörökkel felruházták az uniós vezetést, ám éppen a kontraktusok révén létrejött intézmények folyamatosan próbálják mindenfajta tagállami felhatalmazás nélkül, jogsértő módon kiterjeszteni saját hatáskörüket. Itt kell a nemzetállamoknak közbelépniük, hiszen nem utalhatunk át mindent a közös joggyakorlásba, van, amit a tagállamoknak maguknak kell rendezniük, szerintünk a bevándorlás kérdése is ide tartozik. Ha nem mutatkozik erő emögött az álláspont mögött, akkor Brüsszel nem is fogja figyelembe venni. Ennek eklatáns példája Görögország, ahol láthatóan nem működött az uniós recept, folyamatosan csökkentik a nyugdíjakat és tömegesen bocsátják el a köztisztviselőket, de a problémák 2010 óta folyamatosan ugyanazok. Magyarország nem ezt az utat követte, nem is ott tart, ahol most Görögország, amely állandó válságban kínlódik hét éve. Éppen ezért fontos a visegrádiak összefogása, van mögöttünk gazdasági erő is, főleg most, hogy Nagy-Britannia kilépésével az unió geopolitikai központja is keletebbre tolódik. Ez elég felhatalmazás ahhoz, hogy sikerrel szerezzünk érvényt szuverenista álláspontunknak, ehhez pedig minden jogi eszközt fel fogunk használni, például a kvótaperben is.

– Ha már a pereket említette, a kvótaperen kívül a bevándorlás kérdésében zajlik a két bangladesi menekült, valamint Ahmed H. ügye is. Lehetnek-e ezek a jelenlegi feszült helyzetben precedensértékűek, eldönthetnek-e akár elvi kérdéseket is a migrációs politikát illetően?

– Minden fronton jogi érvekkel is küzdünk. Látni kell, hogy az unió jelenleg azzal foglalkozik, hogy egy terroristát, vagyis Ahmed H.-t, aki hangosbeszélőn keresztül, hét útlevéllel a zsebében biztatta az embereket a magyar határ áttörésére, védelmükbe vegyenek. Az uniós határozat érdekesen fogalmaz, Ahmed H. ugyanis nem „köveket dobált” hanem „tárgyakat hajított”, ez pedig kísértetiesen hasonló ahhoz, amikor a kerítést kapunak nevezték szárnyakkal. Lehet szépíteni a dolgokat, de ettől még a valóság ugyanaz marad. Azt az energiát, amelyet a terroristák védelmére fordítanak, inkább a terrorizmus elleni küzdelembe kellene fektetni, hiszen nincs már lassan olyan hét, amikor ne történne valamilyen merénylet Európában. Ha pedig egy ország, velük ellentétben, megvédi önmagát, és egy terroristát börtönbe juttat, akkor nem eljárást kellene ellene indítani, hanem példát venni róla. Az uniónak ez az óriási szereptévesztése. Nem az a feladata, hogy kioktassa az állampolgárait, hanem, hogy megvédje őket.

– Visszakanyarodva a családpolitikához, érdekes volt átélni a világtalálkozón, hogy vannak olyan politikusok is az uniós tagállamokban, akik nem hogy nem támadják Magyarországot, hanem egyenesen példaként tekintenek rá. Megjelenik valamilyen formában a családok kérdése az Európai Unióban?

– Jobb is, ha ez tagállami hatáskörben marad. Ez a témakör egyébként nem a családoknál, hanem a genderkérdés szintjén jelenik meg az unióban. Olyan irányú próbálkozás tehát van, hogy átírják az egyes országokban a természetes együttélési formákat. Ezeket a több évezredes természetes fogalmakat, vagyis, a férfi-nő együttélését azonban nem megváltoztatni kell, hanem tisztelni és támogatni. Ennek ellenére az unióban jogi eszközökkel akarják átírni azokat definíciókat, amelyek már az európai államok létrejötte előtt megfogalmazódtak. A különböző nemű emberek házassága és együttélése, a családi lét a természetes gondolkodásból, a biológiai rendből fakad. Nem hiszem, hogy ez ellen kellene küzdeni.

– Orbán Viktor miniszterelnök igen nagyvonalú családtámogatási intézkedéscsomagot jelentett be, az ellenzék azonban azt állítja, ez csak egy bizonyos társadalmi rétegnek kedvez. A kormány konzervatív értékrendet képvisel, ám felmerül a kérdés, kell-e nyitnia a magyar családpolitikának a modern párkapcsolati trendek felé?

– Nagyon egyszerű a helyzet: abból kell kiindulni, hogy mi a gyermek érdeke. Utána jár az adókedvezmény, az ingyenes étkeztetés és tankönyv, a kibővített bölcsődei elhelyezés és így tovább. Ettől kezdve az már nem szempont, hogy a gyermeket apa és anya, vagy csak egyikük neveli. Utóbbi esetben egyébként még nagyobb kedvezmények is járnak. A mi felfogásunk tehát egyértelmű, s mindig a gyermek számára legkedvezőbb juttatási formát dolgozzuk ki.

– A világtalálkozón egy teljes napot szenteltek az életvédelem kérdésének számos külföldi szervezet képviselőjével. Mi volt a tapasztalata?

– Jó hangulatú nap volt, sok fiatal jött el, és rengeteg országból érkezett előadó. Az pedig, hogy támadás zajlott a felszólalók ellen a balliberális médiában, még mielőtt a találkozó elkezdődött volna, senkit nem lepett meg. Természetes, hogyha valaki ennyire kiáll a családok mellett, azt támadás fogja érni George Soros szervezeteitől és újságjaitól szinte menetrendszerűen. Bárhol, ahol életvédelemmel, abortusszal, eutanáziával, egyneműek együttélésével, kábítószerrel kapcsolatos társadalmi vita van, ezek a szervezetek megjelennek és a szélsőségesen liberális álláspontot propagálják. Ez a recept Amerikában, Írországban, Magyarországon, gyakorlatilag mindenhol. Magyarországon viszont ezeknek a társadalmi szervezeteknek a támogatottsága nem jelentős, kicsik, ám annál hangosabbak. Tagságuk kis létszámú, ám magas az anyagi támogatottságuk Soros révén. Ők azt nevezik nyílt társadalomnak, ami a hagyományos értékekkel tökéletesen szembemegy.

– Az abortusz, valamint az eutanázia kérdése is szóba került az előadások alatt, ezek a témák pedig itthon a mai napig nem túl népszerűek. Mennyit változott politikai síkon és a közbeszédben ezeknek a kérdéseknek a megítélése a rendszerváltozás óta? Létezik-e egyáltalán civil szervezetek szintjén az életvédelem?

– Az előző kormányzati ciklusban futott egy olyan életvédő plakátkampány, amely arra buzdította a potenciális édesanyákat, hogy az esetleges abortusz helyett válasszák inkább az örökbe adást. Az unió ezt szabálytalannak minősítette, és visszakövetelte a rá utalt pénzt. Mi kifizettük a büntetést, és megcsináltuk a kampányt saját költségvetésből. Az eset viszont jól mutatja az unió hozzáállását. A családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően viszont a gyermekvállalás ma már nem akkora szegénységi kockázat, mint 2010 előtt volt, ennek hatása pedig az abortuszok számában is nyomon követhető: negyedükkel csökkentek hét év alatt. Az is egyértelmű, hogy bár nem a direkt szabályozás, de a kormányzati politika befolyásolja az abortuszok számát. A Horn-kormány idején, a Bokros-csomag bevezetése után nőtt az arány, az Orbán-kormány alatt 2002-ig pedig csökkent. Ennek lendülete még tartott Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt, ám a Gyurcsány-kormány családokat sújtó intézkedései miatt megállt a csökkenés. Mostanra ez a folyamat pedig ismét csökkenésbe fordult, közvetett módon tehát van felelősségük a kormányoknak. Az abortuszok számát illetően azonban még van hova csökkenteni a számokat.

– Amikor népesedéspolitikáról beszélünk, mennyire szempont az abortuszok számának csökkentése az intézkedések szintjén?

– Közvetetten minden jó családpolitikai döntés pozitívan befolyásolja ezeket az adatokat. Fontos, hogy aki gyermekvállaláson gondolkozik, érezze, az állam a juttatások szintjén biztonságot ad neki ehhez. A szabályozás szintjén egyébként az abortuszkérdésnek van egy évtizedek óta kialakult formája, amelynél Európában vannak szigorúbbak és liberálisabbak is. Fontos, hogy a családi értékeket minden korosztálynak közvetítsük.