Gazdaság
Fazekas Sándor: A 2018-as költségvetés a gazdákat és a családokat segíti
A kormány agrárpolitikája 2010 óta a vidéki életminőség javítására épül - emelte ki a miniszter
A tárcavezető az M1 aktuális csatornán elmondta: az áfacsökkentéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban mintegy 50 ezer forint maradt a családoknál, a további mérséklések következtében pedig további 10 ezer forint marad majd. Szavai szerint a halhús áfájának csökkentésétől a fogyasztás növekedésére számítanak, ugyanis jelenleg az országban a lakosság évente fejenként 5 kilogramm halat fogyaszt. Az iskolagyümölcs és iskolatej akció nagyobb támogatása is a családokat segíti - tette hozzá.
Fazekas Sándor kiemelte: a kormány agrárpolitikája 2010. óta a vidéki életminőség javítására épül. A miniszter felidézte a Hungarikum bizottság keddi kecskeméti ülését, ahol arról döntöttek, hogy a magyar huszár, a magyar tanya és Toroczkó épített öröksége is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe.