„Ki kell használni az egyetemi szinergiákat”

A tanáraim felkarolták a tehetséges diákokat, ezt teszem én is – mondta az ELTE új rektora

Vitéz Anita – 2017.06.20. 01:39 –

Számomra elválaszthatatlan az egyetem mint „universitas”, és az ezt alkotó „diversitas”, sokszínűség – mondta a lapunknak adott interjúban terveire utalva Borhy László régész, akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem áprilisban megválasztott új rektora. Borhy Lászlót az egyetemhez fűződő kapcsolatának színtereiről is kérdeztük.

Borhy László 20170620 Szabadon szolgál a szellem – ez most is a mindennapok része Borhy László szerint  (Fotó: Varga Imre)

– Április 24-én szavazta meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusa a rektori pályázatát. Miből áll a programja?

– A rektori program nagyon sokakkal együttműködésben készült, a leendő rektorhelyettesek, meglévő iroda- és hivatalvezetők véleményét és tapasztalatait mind belefoglaltam. Mindenképpen kiemelendő az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) „tudományegyetem-jellege”. Ezt szeretném erősíteni, mert mérték és iránytű a felsőoktatásban, az oktatáspolitikában, a kutatásban és a tudományban. Úgy gondolom, az a jövő útja, ha igazodunk a működésünknek ezen alapjához.

– Miben áll ez az alap?

– A tudományegyetemi léthez hozzátartoznak a tudományos kutatások, az eredmények közzététele és közhasznosítása, az oktatásban való meggyökereztetése, alkamaztatása és közkinccsé tétele. Számomra elválaszthatatlan az egyetem mint „universitas” és az ezt alkotó „diversitas”, vagyis a sokszínűség. Az egyetemi kar szó latin megfelelője, a „facultas” pedig eredetileg lehetőséget jelent: a nálunk lévő sok facultas egyedülálló sokszínűséget ad.

– Bölcsészdékánként és régészként ez személyes élményen alapul?

– Igen, eddigi pályámon magam is a kutatás és oktatás egységére helyeztem a hangsúlyt. Nagyon fontos volt, hogy az eredményeimet az oktatásban meggyökereztessem, majd a hallgatóknak kutatási lehetőséget adjak azokból a leletekből, amiket feltártunk. A tudományegyetemi lét alapjának tartom, hogy a kutatás eredményei minél gyorsabban beépüljenek az oktatásba, és nyilvánosságot kapjanak. Ebben az ELTE szintén élen jár, hiszen nemcsak tanárokat képez, hanem a csecsemőgondozóktól a középiskolai tanárokig mindenkinek az oktatására lehetőséget kínál. Már önmagában az is hatalmas kincs, hogy óvó-, tanító- és tanárképzés is folyik egyszerre. A kutatásban, oktatásban, pedagógusképzésben rejlő kapacitásokat erősíteni kell, mert ennek a generációról generációra épülő tudásnak hatalmas ereje van. Ezt tartottam mindig is szem előtt, rektorként is ezt fogom fontosnak tartani.

– Miben jelentkezik majd a hallgatók számára ez a tudományegyetemi hagyomány?

– A hagyomány a gyakorlatban azt is jelenti, hogy az egyetemnek már van tapasztalata a leköszönő rektorok ügyeinek átvételében is. Az előző vezetésnek sok eredményét át lehet és át kell venni, még ha bizonyos dolgokon változtatni is kell. Fontos az egyetem nemzetközi jelenléte, de egyben ez az a terület is, ahol további fejlesztéseket tervezek, éppen az elődeim munkájára támaszkodva. Ez a hallgatóknak is javára válik. Olyan nemzetközi szervezeteknek lesz tagja az ELTE - és ennek az előkészítő munkálatai már folynak -, amelyek újabb világot nyitnak meg a hallgatóink számára.

– Mit ért ezalatt?

– Egyrészt szeretném, hogy minél több külföldi hallgató érkezzen az ELTE-re, másrészt fontos megfelelni a nemzetközi trendeknek, illetve a nemzetközi ranglistákra újból felkerülni, amelyeken a hazai felsőoktatási intézmények nem a legelőkelőbb helyeken szerepelnek.

– Ezzel kapcsolatban az elmúlt hetekben többször lehetett hallani arról, hogy a CEU (Central Euro­pean University) milyen európai listákon szerepel vagy nem szerepel. Mi a véleménye az egyetem körül kialakult helyzetről?

– Az ELTE az elsők között adott ki állásfoglalást, amely elkötelezettséget vállalt a CEU mellett, és ezt a teljes egyetemi vezetés vallja. Rengeteg szál fűzi össze a két intézményt a doktori programoktól a közös oktatókig. Ha ez a jövőben megszűnne, annak a hallgatók látnák kárát. Kölcsönösen profitálunk egymás munkájából és szoros kapcsolat alakult ki az elmúlt évtizedek során, kár lenne ezeket megszakítani. Az egyetem által kiadott állásfoglalás tehát továbbra is kötelez bennünket.

– Hasonló vihart váltott ki a társadalomtudományi karon a Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak is.

– Oktatóként és dékánként is úgy értékeltem: nem történt más, mint hogy elindult egy mesterszak. Tanultam, majd hosszú ideig tanítottam a Heidelbergi Egyetemen, ahol harminc évvel ezelőtt egy nyári szabadegyetemnek már a „gender studies” volt a témája, akkor ismerkedtem meg ezzel a fogalommal. A téma nemzetközi trendekhez igazodik, itt nálunk, a karon évekig működött egy kutatócsoport, amely ezzel foglalkozott. Elindult egy nőtörténeti kutatócsoport is két évvel ezelőtt, ami ugyan nem a gender studies oldaláról, hanem kifejezetten történetileg foglalkozik a nők társadalmi helyzetével. Az, hogy valaki ezzel a témával foglalkozik, nem jelenti azt, hogy azonosul is vele. Hasonlít a vallástudományokhoz: aki egy adott vallás történetével és liturgiájával foglalkozik, nem azonosul a vallással és nem műveli a liturgiát vallási cselekedetek során, hanem kutatja és figyeli. Ha valaki azt kutatja, hogy bizonyos csoportok felfogása szerint van-e harmadik nem, attól még nem kötelező, hogy állást foglaljon a nemi tudatokat illetően.

– Említette, hogy a mesterképzések indítása kari hatáskör. Rektorként az egész karra rálát majd, így felmerül a kérdés, bölcsészdékánként mennyire tudta megismerni a többi kar működését?

– Dékánként egyetemi szenátusi üléseken és dékáni disputákon volt alkalmam az elmúlt két évben belelátnom a többi kar működésébe és problémáiba. A rektori pályázat megírását megelőzően mindegyik dékánnal beszéltem, és föltérképeztem azokat a problémacsomagokat, amelyekkel egy mindenkori rektornak foglalkoznia kell. A dékánokkal korábban is élő munkakapcsolatom volt, és most is úgy gondolom, hogy nagyon jól tudják segíteni a rektor munkáját.

– Elhangzott az elmúlt hónapokban a karok részéről olyan probléma, ami meglepte?

– Igen, volt ilyen. Azok a karok, amelyek nem teljesen önszántukból kerültek az ELTE-hez az elmúlt tíz-húsz évben, megfogalmaztak olyan problémákat, amelyeket korábban nem ismertem. A Tanító- és Óvóképző Kar és a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar rávilágított, hogy számukra az, hogy tudományos előmenetellel foglalkozzanak, nehézségekbe ütközik, már csak azért is, mert esetükben gyakorlati képzésen alapuló tudományterületről van szó. Közben ők maguk is próbálnak megfelelni a tudományegyetemi létnek, és például doktori iskolák elindításában gondolkodnak, amihez minden segítséget meg fogok adni. Az egyetemi szinergiákat kell kihasználni, a más karokon meglévő kompetenciákat igénybe véve segíteni ezeket a karokat. A Bölcsészettudományi Karon nagyon sok elméleti kutatás van, bár pont a régészetben rendkívül hangsúlyos a gyakorlati munka.

– Maradva a témánál, aktív régész. Hogyan fogja a rektori működéssel összeegyeztetni a feltárásokat, oktatást, tudományos munkát?

– Már dékánként kialakítottam egy munkastílust, ami lemondásokkal jár, de talán egyensúlyt tart. Ebből sajnos hiányzik a gyakorlati munka, vagyis az ásatások. Huszonhat évig vezettem tanásatásokat Komáromban. Ezek nem érnek véget, csak a munka helyszíni vezetését mára átadtam a tanítványaimnak. Továbbra is aktívan publikálok, tavaly három kötetem jelent meg, idén is három áll megjelenés alatt. Ugyanolyan számban tartok előadásokat és szemináriumokat az egyetemen, mint eddig, doktori hallgatóim vannak, eddig tizennégyen szereztek fokozatot, de van egy habilitált tanítványom is. A munkának tehát ez a része folytatódik.

– Hogyan lehetne megragadni a Komáromban, vagyis a Brigetióban eltöltött huszonhat évének lényegét?

- A munka 1992-ben kezdődött Komárom város önkormányzatának megkeresésére, és olyan eredményeket értünk el, hogy a feltárás évről évre folytatódhatott és a római koros régészhallgatók tanásatásává vált. Két évvel később, 1994-ben találtunk egy nagy felületű, összefüggő, és nagyon jó állapotban megmaradt, különleges motívumokat tartalmazó mennyezetfestményt, amelyre az egész városvezetés felfigyelt. Szerencsére olyan gazdag a lelőhely, hogy folyamatosan szolgáltat valami szenzációt. A komáromi városvezetés pedig fogékony az eredményekre, a feltárás támogatására és a publikálásra. Saját középiskolai várostörténeti tankönyv is készült, amelynek ókori részét az általunk feltárt ásatás eredményeiből írtuk meg az ott élő gyerekek számára. Most romterület kialakításában, új múzeumban, valamint egyetemi kutatóhely és tudásközpont létrehozásában gondolkodunk, aminek a hátterében én is ott állok, a kapcsolat- és pénzteremtő részében nagy feladatokat vállalok.

– Van még kiaknázható terület több évtizednyi feltárás után is?

– Brigetio területe és településszerkezete Aquincuméhoz hasonló. Ha belegondolunk abba, hogy Aquincum kiterjedése mekkora, és annak a feltárásai 1777-ben kezdődtek, akkor remélem, hogy még nem csak évtizedekig, de évszázadokig lesznek feltárások.

– Milyen lépéseket tervez más tudományterületeken a tehetséggondozás terén?

– Nagyon jó tanáraim voltak az egyetemen, akik nemcsak a legtehetségesebb, de a lelkes és szorgalmas hallgatókra is nagyon odafigyeltek. Ezt teszem én is, mert tudom, milyen eredmények születhetnek abból, ha valaki az első szemináriumi dolgozatától kezdve elindul egy tanár témavezetése segítségével. Nagy reményeket fűzünk az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon helyezést elért hallgatókhoz, hiszen csodálatos pálya áll előttük és ehhez minden támogatást meg kell adni.

– A tehetséggondozás iránti elköteleződésnek van köze ahhoz, hogy a tudós tanárok képzésére alapított Eötvös Collegiumban tanult, amelynek jelmondata: Szabadon szolgál a Szellem?

– Igen. Hat éven keresztül voltam Eötvös-kollégista egy olyan időszakban, amit korántsem nevezhetünk szabadnak: 1982 és 1988 között, Tóth Gábor, majd később Szijártó István igazgatósága alatt. Az Eötvös Collegium akkoriban olyan lehetőségekkel rendelkezett, amivel más intézmények és egyetemek nem, hiszen évtizedes cserekapcsolat állt fenn világhírű egyetemekkel, köztük a párizsi École Normale Supérieure-rel és a Padovai Egyetemmel. Az Eötvös-kollégisták kiutazhattak ezekre, ami kivételes lehetőséget adott, mert diákcsoportot Nyugatra akkoriban csak nagyon ritkán engedtek el. Ez a plusz bennünk, diá­kokban egy különleges öntudatot ébresztett. A Collegiumban éreztük, hogy szabadok vagyunk, olyan dolgokat tanulhattunk, amiket mások nem, olyan tudósoktól hallgathattunk szemináriumokat, akik a hivatalos állami egyetemi képzésbe nem kaptak bebocsátást. Amikor valaki hat évet eltölt egy ilyen közegben, az rányomja a bélyegét az ember egész életére. A „Szabadon szolgál a Szellem” akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan, de most is benne van a mindennapjainkban, a gondolkodásunkban, a tudomány szabad műveléséről való felfogásunkban.

– Rektorként tervez valamit egykori alma materével?

– Az Eötvös Collegium mostani igazgatója akkor volt elsőéves, amikor én ötödéves, így hát jól ismerjük egymást. Rengeteg ötlettel keres meg és én nagy örömmel működömvele együtt. A tudomány és az oktatás elősegítése mellett célom a Ménesi úti épület fölújítása és az Eötvös Collegium szelleméhez méltó lakhatási körülmények biztosításának támogatása.

– Van más hasonló, „építkezésjellegű” terve is?

– Igen, a sportolási lehetőségeken szeretnék javítani az egyetemen. Vannak jó sportolók az ELTE hallgatói között, és ez az olimpiai eredményekben is megmutatkozik, de én a tömegsportra helyezném a hangsúlyt. Az egyetemi sportpályák kiválóak, de itt, a Trefort-kertben szeretnénk egy vívó- és harcművészeti központot megvalósítani, remélem, hogy 2018 őszén meg tudja nyitni majd a kapuit. Nem titok, hogy gyerekkorom óta foglalkozom távol-keleti harcművészetekkel, karatéztam nagyon sokáig, most aikidózom, és úgy gondolom, hogy a tatamin űzhető sportokat bármelyik bölcsész művelheti. A kezdeményezéssel „lyukasórasport” megvalósítására adnánk lehetőséget a belvárosban, majd a jelenleg kihasználatlan helyiségekben alakítanánk ki súlyzózásra, pingpongozásra vagy jógázásra alkalmas teret. Nekünk még annak idején Eötvös-kollégistaként külön tornaórákra kellett járnunk, nemcsak saját latintanárunk volt, hanem tornatanárunk is.