Faggyas SándorA fal hosszú árnyéka

Álláspont. Az Európai Bizottság a folyamatos nyomásgyakorlás és a megosztási kísérletek ellenére a négy visegrádi ország egységes, szilárd kvótaellenes frontjával kénytelen szembenézni

Faggyas Sándor – 2017.06.19. 01:23 –

Habár az NDK egykori kommunista vezére, Erich Honecker 1989 elején azt jósolta, hogy a berlini fal még ötven vagy száz év múlva is állni fog, tíz hónappal később kártyavárként omlott le a keletnémeteket Nyugat-Berlintől – s azon túl a szabad Németországtól – elválasztó, elzáró fal. A német újraegyesítés kancellárja, a pénteken elhunyt Helmut Kohl többször is elmondta, hogy a keletnémet menekültek előtti ausztriai határnyitással „Magyarország ütötte ki az első téglát a berlini falból”. Tanítványa, egyben utódja, Angela Merkel kancellár Kohl halála után egy nappal a Vatikánban Ferenc pápával együtt a „falak ledöntésének” szükségességét hangsúlyozta. De nem az Európa nyugati és keleti felét még majd három évtized után is elválasztó gazdasági, társadalmi, jóléti falakra céloztak, hanem nyilvánvalóan a Magyarország – egyben az Európai Unió – déli határát az ázsiai és afrikai illegális migránsok cunamiszerű áradatától védő műszaki határzárra. Arra a kerítésre, amelyet a bajban magára maradt magyar kormány éppen két éve kezdett építeni, és amelyről Orbán Viktor egy hete az Országgyűlés ülésén is megerősítette: „Amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke, és itt állhatok, addig a kerítés a déli határon is állni fog.”

A kormányfő egy nappal azelőtt ismételte meg az illegális bevándorlás és a határvédelem ügyében kezdettől következetesen képviselt magyar álláspontot, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyar-, Lengyel- és Csehország ellen, amiért nem hajtja végre a menedékkérők unión belüli kötelező áthelyezéséről szóló korábbi brüsszeli döntést. Hogy milyen képmutató a bizottság eljárása, az is mutatja, hogy június 9-én Juncker bizottsági elnök még Szlovákiát is a „megbüntetendő” tagállamok között említette, de 13-án Avramopulosz migrációügyi biztos azt mondta, hogy bár Budapest mellett Pozsony is megtámadta az Európai Bíróságon a belügyminiszteri szinten meghozott uniós kvótahatározatot, ám idén februárban több menedékkérőt is befogadott Olasz- és Görögországból, ezért Szlovákia ellen nem indul kötelezettségszegési eljárás. Ezen a legjobban Robert Fico lepődött meg, kijelentve, hogy kormánya értelmetlennek és megvalósíthatatlannak tartja a kötelező migránskvótákat, s „ez így volt a múltban, így van jelenleg is, és a jövőben sem fog változni”.

Vagyis az Európai Bizottság a folyamatos nyomásgyakorlás és a megosztási kísérletek ellenére a négy visegrádi ország egységes, szilárd kvótaellenes frontjával kénytelen szembenézni. Ez azért fontos fejlemény, mert a V4-ek együttvéve 64-65 millió fős népességgel rendelkeznek, ami hasonló Franciaország lakosságszámához, a négy ország összesített GDP-je már megközelíti a 900 milliárd eurót, amivel az unió hatodik legnagyobb gazdasági tömbjét alkotja, az idei első negyedévi gazdasági növekedés ütemét tekintve pedig Magyar- és Lengyelország az unióban az első hat között volt, míg Német-, Olasz- és Franciaország a sereghajtók közé tartozott. Brüsszel birodalmi célokat dédelgető, bornírt bürokratáinak és a lassuló gazdaságú, széteső társadalmú nyugat-európai országok neoliberális-globalista vezetőinek nem tetszik, hogy a gazdaságilag és társadalmilag megerősödő, nemzeti identitásukhoz és függetlenségükhöz ragaszkodó, egymással szolidáris közép-európai országok végleg túllépnek a berlini fal hosszú árnyékán, és egyenrangú félként bele akarnak szólni az európai politika formálásába. Az e heti uniós csúcson aligha dől el ez a küzdelem, a szeptemberi németországi választás után azonban komoly viták és csaták várhatók a Berlin–Párizs–Brüsszel-tengely és a V4-ek között.

Megint forró ősz elé nézünk.