Keletnémet absztrakt

Német és magyar épületdekorációk a 20. század második feléből – Eltűnőben múltunk egy szelete – Műalkotások a szemünk előtt, de meddig?

Péntek Orsolya – 2017.06.15. 01:22 –

Különutak – Karl-Heinz Adler és a magyar absztrakció címmel nyílt kiállítás a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtárban és a Kassák Múzeumban. A dupla helyszínes tárlaton a német absztrakt művészet egyik jelentős alakjának munkásságát a korabeli magyar képző- és építőművészet kontextusában mutatják be.

KiscelliKarl-Heinz Adler akkor kezdett el kísérlezetni a műfajjal, amikor még az be volt tiltva (Fotó: Varga Imre)
Branczik Márta, Leposa Zsóka, Sasvári Edit és Juhász Anna kurátorok rendezésében nyílt meg a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtárban és a Kassák Múzeumban az a dupla helyszínes kiállítás, amely az egykori Német Demokratikus Köztársaság legjelentősebb szeriális és konkrét művésze, az 1927-ben született Karl-Heinz Adler munkái mellett a korabeli magyar szcénát is bemutatja, lehetőséget teremtve így az összehasonlításra.

Mint a tárlat első helyszínén, a Kiscelli Múzeum templomterében elhangzott a sajtóbejáráson, Adler évtizedek óta kapcsolatban áll a magyar alkotókkal. Míg a templomtérben a művésznek az építészeti munkáit állították ki, bemutatva mellette a korabeli magyar épületdekorációkat is, az óbudai Kassák Múzeumban képzőművészeti munkái szerepelnek. A tárlathoz egy térkép is kapcsolódik Hajnal Ágnes és a Köztérkép munkájának köszönhetően, amelyen az 1950 és 1980 között keletkezett olyan épületdíszek helye szerepel, amelyeket érdemes lenne megőrizni Magyarországon. Ezek a díszek, köztük például a Déli pályaudvaron Józsa Bálint és Kovács Ferenc Dinamikus domborműve, a Kertész utcai Fészek Klub kerámiaburkolata, Gádor István munkája vagy Darvas Árpád ugyanide készült üvegablakai, és a Palatinus strandon látható Bálint Endre-mozaik ma is megtekinthető, az országos „lelőhelyek” pedig az Absztrakt-kiscelli.kozterkep.hu címen érhetők el.

A nemegyszer neves művészek alkotta épületdíszek ma veszélyben vannak: mint elhangzott, volt olyan dísz, amelyet a térképkészítők le sem tudtak már fotózni, mert időközben eltűnt vagy leverték, más darabok a szemünk előtt tűnnek el Magyarországról és kerülnek külföldi magángyűjteménybe, amikor az épületet elbontják vagy magát a dekorációt vetik szemétre, mondván, a szocialista korszak alkotása. A kiállítás egyik célja ezért az, hogy ráirányítsa a figyelmet ezekre a veszélyben lévő műalkotásokra.

De miként kapcsolódik a magyar épületdíszítés Adler munkásságához?

Noha az absztrakt művészet a szovjet blokk országaiban tiltott volt legalább egy évtizedig, a hatvanas években kezdett fellazulni a szigor, és a legtöbb országban lassan beengedték ezeket a műveket a kiállítótérbe. Nem így Kelet-Németországban, ahol az absztrakt művészet és így Adler munkái sem jelenhettek meg a nyilvános térben egészen 1980-ig, legfeljebb betonból készült geometrikus formaelemeit alkalmazták az épületeken, s a művész kiállítást is csak „építészeti terveiből” rendezhetett, jóval később, mint amikor a nyugati szcénát ismerő magyar kortársai, Fajó János, Hencze Tamás, Nádler István vagy Maurer Dóra és Bak Imre.

Az absztrakt képzőművészet tiltása ugyanakkor alkalmazott művészetként – épületplasztika, dekoráció – való engedélyezésének kettőssége a Kádár-kori Magyarországon is jellemző volt.

Mivel Adler el volt zárva a nyugati irányzatoktól, ellentétben a magyarokkal, teljesen saját absztrakt irányt alkotott – kezdetben egyébként textil- és szőnyeggyárban dolgozott, illetve szőnyegtervezést tanult, és korai munkáin ebből is merített. Munkásságát Németországban is most kezdik igazán felfedezni: mint azt Sasvári Edit kurátor elmondta, a drezdai Albertinumban most rendezték meg az életmű-tárlatát, így a Kiscelli Múzeum és a Kassák Múzeum tulajdonképpen a kanonizálási folyamathoz csatlakozott, míg a korabeli magyar művészet ilyen módon való fókuszba helyezése azért fontos, mert a két magyar intézményben folyó kutatások egyik fő iránya és célja épp az, hogy új szempontból vizsgálják a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetét.

Ennek a törekvésnek volt az eredménye a közelmúltbeli építészettörténeti kiállítás, illetve az 1958-as brüsszeli világkiállítást dokumentáló tárlat.

A másik oldalról ugyanakkor jó kontextust adhat a tárlatnak a Magyar Nemzeti Galériában látható Baselitz-kiállítás, hiszen az ugyanakkor induló két német művész sorsát meghatározta, hogy Baselitz Nyugat-Németországba telepedett, míg Adler, noha tanított Düsseldorfban, mindvégig az NDK-ban élt. Adler felfedezése ezért is kezdődhetett el csak későn, 1982-ben, ötvenöt évesen rendezhette meg élete első önálló kiállítását.

Míg a német absztrakt művésznek szabályosan el kellett bújnia az épületdekorációk készítőjének szerepében, Magyarországon, mint említettük, a hatvanas évektől egy fokkal szabadabb volt a légkör. És bár a művészek egy része együttműködött az épülettervezésben az építészekkel – az említett térképen nemcsak Bálint Endre, de Vilt Tibor, Schrammel Imre, Korniss Dezső és Barcsay Jenő neve is feltűnik mint az épületdíszek alkotóié –, nemegyszer ugyanazok a problémák, mint amelyekkel az építészek küszködtek, náluk műalkotásként artikulálódtak.

A kiállításon látható például a házgyári konyhatervekből egy blokk – a konyhai fázisokra Maurer Dóra pedig műalkotást épített.

A magyar művészek közül Bak Imrével és Fajó Jánossal látható videóinterjú a kiállításon, amelynek Kiscelli Múzeumban látható része az építészettörténetre, míg a Kassák Múzeumban található része Adler képzőművészi munkáira épül.