Elhunyt Jókai Anna

A nemzet művészét a kormány saját halottjának tekinti

MH – 2017.06.05. 19:50 –

Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna. A Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas írót, a nemzet művészét saját halottjának tekinti a kormány, a Magyar Művészeti Akadémia és a józsefvárosi önkormányzat. Az írónőről közéleti személyiségek is megemlékeztek, a Magyar Hírlap pedig egy 2013-ban közölt interjúval tiszteleg Jókai Anna emléke előtt, amelyben arról beszél: központi témája volt mindig is a halál. „Minden regényemben előbukkan ez a kérdés. Nem gondolunk a halálra. Homokba dugjuk a fejünket, azt hisszük, hogy akkor nem rúg fenékbe az élet. Amíg élünk, fölnevelünk egy halált magunkban. Ez az emberekben általában nem tudatos, inkább elfojtják az ilyen gondolatokat. Én meg azt mondom, hogy az élet mélységes megértéséhez hozzátartozik a halál megértése”.

Jókai Anna-Fotó Magyar HírlapFotó és borítókép: Magyar Hírlap

Jókai Annát saját halottjának tekinti az MMA és a józsefvárosi önkormányzat. 
"Írói pályája senkiéhez sem hasonlít; spirituális realizmusnak, az isteni és az emberi szint találkozásának nevezett életfelfogása erkölcsi és írói programként is beérett" - olvasható az MMA honlapján található méltatásban.

A kormány saját halottjának tekinti az írót
A kormány saját halottjának tekinti az életének 85. évében elhunyt Jókai Anna írót, a nemzet művészét - közölte hétfőn este az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Az Emmi közleménye szerint Jókai Anna búcsúztatásának időpontjáról később adnak tájékoztatást.
A méltatás szerint "amikor nemzetünk szellemi építményének egyik élő oszlopa meginog, összeomlik, akkor az itt maradtaknak haladéktalanul össze kell szedniük erejüket, hogy az élőkre rótt feladatokat teljesítsék. Jókai Anna életét és művét, +spirituális realizmusát+ megismertetni a világ azon részével, mely még nem ismeri - elsődleges feladatunk".
Az Emmi méltatása felidézi, hogy Jókai Anna megírta a határon kívül rekedt magyar nő történetét. Megírta a bonyolult világban nehezen eligazodó, a szeretni és magyarnak lenni akaró asszony életét. Jókai Anna - csakúgy, mint a magyarsághoz szóló szereplői - a 20. század küzdő, megalkuvást nem tűrő, a magyar sorsot büszkén viselő asszonya volt, a polgári világ fő- és mellékszereplője egyaránt.
"Jókai Anna halálával a magyar irodalom, a polgári-keresztény gondolat pótolhatatlan veszteséget szenvedett. Amikor elveszítette a szeretteit, meg tudott békülni a veszteséggel. Most rajtunk, magyarokon a sor" - olvasható az Emmi közleményében.

Jókai Anna életrajza

Jókai Anna a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten, a Józsefvárosban. Már gimnazistaként írt verseket, novellákat, az érettségit követően a Színművészeti Főiskolára és egyetemre is jelentkezett, de egyik helyre sem vették fel. 1951 és 1961 között volt könyvelő, népművelő és művészeti előadó, közben két gyermeke született. A tanulás vágya azonban mindennél erősebb volt benne, 1956-ban beiratkozott az ELTE bölcsészkarának magyar és történelem levelező szakára. Diplomáját 1961-ben szerezte meg, ezt követően 1970-ig általános iskolában, majd a Vörösmarty Gimnáziumban tanított. Több művének élményanyagát, témáját is iskolai tapasztalatai adták. 1976-ban szabadúszó lett, akkor már több regény és novelláskötet (4447, Tartozik és követel, Napok, Szeretteink, szerelmeink, A reimsi angyal) volt mögötte. 1970-ben tagja lett a Magyar Írószövetségnek, melynek 1986-tól alelnöke, 1989-tól elnökségi tagja volt, 1990-ben pedig két évre megválasztották a szervezet elnökévé.

Mezey Katalin: Életmérleget készített utolsó regényében
Jókai Anna nagy életművet hagyott maga után, utolsó kötetében, Átvilágítás című önéletrajzi regényében életmérleget készített - mondta el a hétfőn elhunyt írónőről Mezey Katalin költő, író, műfordító az MTI-nek.
Mezey Katalin, a Széphalom Könyvműhely alapítója és vezetője elmondta, hogy kapcsolatuk Jókai Annával "megtisztelően baráti volt".
"1994 óta lehettem a kiadója, azóta két sorozatban jelentettük meg életműkiadásait. Nemcsak szerkesztettem, íróként is sokat köszönhetek neki, segítette a munkámat, sokat jelentett számomra" - emlékezett elhunyt pályatársára Mezey Katalin.
"Jókai Anna nagy életművet hagyott maga után, életműve utolsó darabja, az Átvilágítás című önéletrajzi regénye az Ünnepi Könyvhéten jelenik meg. A kötészet előtt álló kiadványt még a kezébe vehette, szerdán alkalmam volt személyesen átadni neki, láthatta, milyen lesz. A kötet életmérleg, ugyanakkor egy térbeli, izgalmas regény is, amely Jókai Anna születésekor, az 1930-as években indul" - mondta el Mezey Katalin.
Kiemelte: az írónő "csodálatosan empatikus, érzékeny és intelligens, távlatokban gondolkodó ember volt, aki tisztában volt állapota komolyságával négy hónapja tartó betegsége idején".
Mezey Katalin hozzátette: Jókai Anna "sokat szenvedett, de tiszteletre méltóan küzdött a betegségével. Nagyon fog hiányozni a magyar irodalomból".

Szívesen vett részt a közéletben, tagja volt a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnökségének, az Artisjus vezetőségének, vezette az Arany János Alapítvány kuratóriumát, a Nemzeti Színház Baráti Társaságot és az Evangélium Színház Baráti Körét. 1998-tól az Írók Szakszervezetének elnöki tisztségét töltötte be, 2000 és 2006 között elnökölt a Nemzeti Kegyeleti Bizottságban. 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában, 2001-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjai sorába választotta.

Írói pályáján két, egymással természetes módon összefüggő korszakot különböztetett meg, ezek között a határt Napok című regényének 1972. évi megjelenésében jelölte meg. Első művei a klasszikus hagyományokban gyökerező, a cselekmény és az árnyalt lélekábrázolás fontosságát hangsúlyozó írások, szereplői többnyire szeretetre vágyó, boldogulást és társat kereső nők. A hetvenes évektől írásai filozofikusabbá váltak, az emberi lét történéseit, az anyagi világ összefüggéseit egy magasabb rendű létezés dimenzióiban vizsgálta, stílusát ekkortól nevezik spirituális realizmusnak.

 

Életszemléletének, világképének kialakulásában nagy szerepe volt a Biblia és az antropozófia tanításainak, mestereinek Lev Tolsztojt, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt, Hamvas Bélát, Kodolányi Jánost és Várkonyi Nándort tartotta. Nagy sikert aratott Szegény Sudár Anna című naplóregénye és a több mint húsz kiadást megért, filozófiai mélységű, az öregedés, az elmúlás problematikáját újszerű módon megközelítő Ne féljetek című regénye is, Imitatio Christi címmel beszélgetéskötete jelent meg. Legismertebb művei közé tartozik még a Mindhalálig és a Jákob lajtorjája című regény, népszerűek esszékötetei és versei. Számos művének színpadi változatát, rádió- és tévéjátékát is bemutatták, műveit idegen nyelvekre is lefordították. 

Erdő Péter: Szellemi öröksége tovább él
Jókai Anna szellemi öröksége tovább él közöttünk - írta a hétfőn elhunyt íróra emlékezve Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-hez eljuttatott méltatásában.
"Megrendülten értesültem Jókai Anna haláláról. Írói nagyságára, emberi kedvességére mindig nagy tisztelettel tekintettem" - írta Erdő Péter, aki szívből osztozik az elhuny szeretteinek gyászában.
Jókai Anna "emlékét szeretettel őrzöm. Szellemi öröksége tovább él közöttünk" - olvasható a méltatásban.

2007-ben jelent meg Godot megjött című műve, 2012-ben pedig Éhes élet című regénye, amelyben megértő iróniával és józan tárgyilagossággal beszélt az öregedésről, a halálról, a fiatalok és az idősek családon belüli kapcsolatáról, a rontott és élő szerelmekről. 2015-ben adták ki Válaszoltam című interjúgyűjteményét. A 2008-as Szeretet szigetek és a 2013-as A remény ablaka című beszélgetős kötetek után 2015-ben jelent meg a hit, remény és szeretet kérdését körbejáró trilógiájának harmadik kötete, A hit kapuja címmel. A csütörtökön kezdődő Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Átvilágítás című önéletrajzi regénye, amelyben megvonta élete mérlegét. 

Jókai Annát 80. születésnapjára 2012-ben tanulmánykötettel köszöntötte a Magyar Művészeti Akadémia, írói munkásságát első ízben értékelte konferencia. Az MMA Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatában pedig néhány hónapja jelent meg pályaösszegzés Jókai Annáról Imre László irodalomtörténész, kritikus tollából.

Jankovics Marcell: Különleges státus volt Jókai Annáé
Jókai Anna nagyon fontos ember volt, aki különleges státust szerzett magának a közéletben - mondta el a hétfőn elhunyt íróról Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező, a nemzet művésze.
"Jókai Anna nagyon fontos ember volt, aki úgy volt közéleti, hogy nem támadták se jobb-, se baloldalról, olyanként tekintettek rá, aki segít. Különleges volt az ő státusa: mind a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, mind a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként meg tudta teremteni azt a hangot, azt a szerepet, hogy nem ellenségévé, hanem barátjává vált mindkét oldalnak" - mondta el Jankovics Marcell.
Kiemelte: ismerte és szerette az írónő köteteit, mégis élőben szerette őt a legjobban hallgatni.

Az írónő sokrétű munkásságáért számos rangos elismerést kapott: 1970-ben József Attila-, 1994-ben Kossuth-, 1999-ben Magyar Örökség-, Tiszatáj-, 2000-ben Magyar Művészetért díjat, 1999-ben övé lett az Év Könyve jutalom, 2003-ban az Arany János-nagydíj, majd 2004-ben a Prima Primissima díj is. 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2002-ben a Köztársasági Elnök érdemérmével tüntették ki. 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és Budapest díszpolgári címét is. 2013-ban Bocskai István-díjban részesült és átvette az Emberi Méltóság Tanácsának kitüntetését. 2014-ben Kossuth Nagydíjjal tüntették ki a magyar prózairodalom területén létrehozott kimagasló életművéért, valamint az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviseletéért. Ugyanabban az évben az első alkalommal odaítélt Nemzet Művésze címben részesült, és megkapta a Magyar Szabadságért díjat.

Szentmártoni János: Az egyik legnagyobb írónkat veszítettük el
A Magyar Írószövetség elnöke szerint "az egyik legnagyobb írónkat veszítettük el" Jókai Anna, a nemzet művésze hétfői halálával.
Szentmártoni János az MTI-nek úgy fogalmazott: Jókai Anna emberként is nagy veszteség, hiszen lelki támaszt nyújtott nemcsak az olvasóknak, hanem a szakmabelieknek is.
Regényíróként mindig meg tudott újulni. "Spirituális realizmusával" a hétköznapok élettörténeteiből, az elesettek "sorsképleteiből" örök tanulságokat osztott meg olvasóival.
Jókai Anna műveivel és egész lényével azt sugározta az embereknek, hogy bármennyi szenvedésen és keserű kudarcon mennek is keresztül, emelkedjenek felül rajtuk. Kaput nyitott előttük, hogy higgyenek valami abszolút értékben - hangsúlyozta a Magyar Írószövetség elnöke.
Szentmártoni János szerint Jókai Anna alkotásaiból azok az olvasói is erőt meríthettek, akik nem jártak templomba.
Jókai Annának a napokban megjelenő önéletrajzi memoárja megkoronázza jelentős életművét - idézte azok véleményét, akik olvasták a kéziratot. Megjegyezte: úgy tudja, az írónő a kórházi ágyán még kezébe vehette az elkészült könyvet.
Az írószövetségi elnök úgy fogalmazott, Jókai Anna "nagyon erős lélek volt", és "rá vall", hogy éppen pünkösdhétfőre "időzítette" elmenetelét.

Imre László: a legértékesebb nemzeti feladatokat látta maga előtt
Jókai Anna kiváló írói adottságokkal rendelkező, igazmondó szerző volt, aki minden pillanatban a legértékesebb nemzeti feladatokat látta maga előtt - hangsúlyozta az MTI-nek Imre László Széchenyi-díjas irodalomtörténész, kritikus a hétfőn elhunyt íróra emlékezve. 

"Mindenkit megdöbbent Jókai Anna halálhíre, főleg azokat, akik kezdettől, a 70-es évek elejétől vagy még korábbról kísérték hosszú pályáját" - mondta el Imre László, aki először 1972-ben írt Jókai Annáról, 2016-ban pedig monográfiát is megjelentetett róla. 
"Nagyon sok minden élt át. Az 50-es években nem tudott fellépni a prózájával az akkori világ miatt, megkésett pályakezdéssel indult, de mindig kimondta a legfontosabb erkölcsi, közéleti kérdéseket" - fogalmazott. Hozzáfűzte: Jókai Anna szavára, ítéleteire, furcsa, néha kissé rezignált, szinte kiábrándult igazságaira mindig nagy szükség volt.
Az irodalomtörténész kiemelte: Jókai Anna "nem a Nemzeti Vágtában, és nem a sámándobokban" látta a nemzeti dolgok lényegét, hanem - hasonlóan Széchenyi Istvánhoz - hitte, a magyarságnak szellemileg, erkölcsileg kell emelkednie ahhoz, hogy végre megtalálja a helyét. 
Imre László szerint Jókai Anna "spirituális realizmusának" rendkívül mély, több száz éves gyökerei vannak. Mint fogalmazott, bár nincsenek egyértelmű követői a fiatalok között, mindazok, akik a későbbi generációk tagjai közül érdeklődnek aziránt, hogy miként lehet a legapróbb emberi mozzanatoktól a legáltalánosabb transzcendens gondolatokig emelkedni, egy kicsit Jókai Anna nyomát is követik.

Spirituális realizmus
(Magyar Hírlap, 2013. december 28., Végh Attila interjúja)
Hol éljen az író, talán elefántcsonttoronyban? Vagy - modern Zarathustraként - ereszkedjen a nép közé, és oldódjon fel a közéletiségben? A választ Jókai Anna, kortárs irodalmunk emblematikus alakja, számos kitűnő regény szerzője adja meg, aki - saját bevallása szerint -kétfelé szolgál, de egyazon urat.
- A görög tragédiákban az ananké, a sors fontos szereplő. Az ön regényeinek is központi kérdése a sors, a reménytelenség…
- És a remény keresése a reménytelennek látszó világban. A világ nem reménytelen, csak annak látszik.
- Manapság a sorsról beszélni nem divatos. Szinte politikailag nem korrekt. A mai korszellemnek nem tetszik az a gondolat, hogy nem lehet akárkiből akármi, hogy szabott útja van az életnek, és hogy tetteinknek következményeik vannak. A mai embernek melyek a nagy sorskérdései?
- Két fontos fogalmat is említett; az egyik a korszellem, a másik a politikai korrektség. A politikai korrektséget az egyik legálságosabb dolognak tartom, mert ha arra vigyázunk, hogy politikailag korrektek legyünk, akkor éppen az egyéniség, az érzés vész ki belőlünk, és hazug lesz a mondanivalónk. Ez az irodalomra nézve különösen veszélyes. Nem politikailag kell korrektnek lenni, hanem az általam vélt igazsághoz hűnek. Az a fontos, hogy szeretettel jelenítsünk meg dolgokat. A korszellem nem az, ami ma a világ felszínes rétegeiben uralkodik, az nem szellem, hanem lidérc. Korlidérc, amely el akarja venni a korszellemtől az igazi vívmányokat. Lefokozza, és a maga módján manipulálja. Az embernek komolyan kellene vennie azt, hogy igenis van sorsa. A sors nem változtathatatlanságot, eleve elrendeltséget jelent, hanem - ezt a Jákob lajtorjájában próbáltam megírni - behatárolt szögbe születünk. Ennek van alsó és felső szára. A sorsom azt jelenti, hogy ezt a felső szárat el kell érnem. A legmagasabbra kell vinnem azt, amivel születtem. Arra kell vigyázni, hogy az alsó szár alá ne hulljon az életem. A legfelső szöget a legnehezebb elérni. De ha az ember erre törekszik, akkor - kivéve a kegyelmi állapotot és a szentek különleges állapotát - önteltté válik és beveri a fejét. Nagyon finom lelki-szellemi munkát igényel, hogy az ember rájöjjön arra, hogy mi az ő maximuma. Hogy mire hivatott. Az önismeret és az önmegvalósítás a mai ember nagy feladata. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden hülyeséget megcsinálhatunk, hanem azt, hogy a valódi énünket kell megvalósítani. Ez nem azonos a karrierrel, mert a karrier nem más, mint önértékeink elvesztegetése.
- Ezt az alsó és felső szöget én úgy képzelem, el, hogy egyik sem statikus. És ettől érdekes a dolog. Miközben fölfelé haladunk, a plafon egyre magasabb. Tehát lehet tágítani a mozgásteret.
- Valamennyire igen, de nem a végtelenségig. Arrafelé lehet tágítani, amerre a sorsunk visz. Sokszor gondolok rá, hogy mit nem adnék azért, ha nem kellene írónak lennem. Minden vélt eredményemet és sikeremet odaadnám, ha egyszer azt megtapasztalnám, amit mondjuk Calcuttai Teréz. Örömmel vállalni a másokért való szenvedést. Ez óriási kegyelem lehet. Én erre képtelen vagyok. Szentséges irigységgel szemlélem ezt az állapotot. Az én maximumom az, hogy írással próbálom megközelíteni. Ha ezen túlmennék, talán megbolondulnék.
- És ki tudja, talán Teréz anya álma mindig is az volt, hogy egy jó regényt írjon…
- Lehet. Elég gyakori, hogy olyan emberek, akik az anyagi gyarapodás terén mindent elértek, azt mondják, mindenüket odaadnák azért, ha egy jó verset meg tudnának írni. Az ember átvágyakozása rejtély. Jobb volna, ha az ember inkább arra vágyakozna, hogy azt szeresse magában, ami ő. Nem kellene átvágyakozni a ködbe.
- Más szempontból pedig éppen az a feladatom, hogy ne az legyek, aki vagyok, hanem aki lehetek. Hogy kimozduljak lehetséges önmagam felé.
- Igen, de ez egy belső átvágyakozás. Annak az önismeretnek a része, amiről beszéltünk. Éppen ezt a feladatot hanyagolják el sokan egy külső ködkép kedvéért. Ma Magyarországon hihetetlen kultusza van a könnyűzenének. Ma mindenki azt hiszi, hogy nagy dolog lesz, ha megnyeri a Megasztárt. Érthetetlen.
- Pedig ha az ember nem akarja nagyon elszúrni az életét, akkor illik fölmérnie, hol az alsó határ. Jó tudni, hogy mi alá nem szabad menni. Ebben a fölmérésben sem segít bennünket a korszellemtelenség. Mint ahogy abban sem, hogy megértsük az élet legnagyobb kérdését: a halált. Nemcsak a saját halottainkkal nem tudunk mit kezdeni…
- Hanem saját halálunk előképével sem. Központi témám volt mindig is a halál. Minden regényemben előbukkan ez a kérdés. Nem gondolunk a halálra. Homokba dugjuk a fejünket, azt hisszük, hogy akkor nem rúg fenékbe az élet. Amíg élünk, fölnevelünk egy halált magunkban. Ez az emberekben általában nem tudatos, inkább elfojtják az ilyen gondolatokat. Én meg azt mondom, hogy az élet mélységes megértéséhez hozzátartozik a halál megértése. Ez sokak számára félelmetes. Ne féljetek! című regényem az öregségről, a halálról szól. Amikor megírtam, abban a tudatban dolgoztam, hogy a saját tisztánlátásom érdekében írom, de el fogom veszíteni a népszerűségemet. Huszonhárom kiadást ért meg a könyv. Nagyon meglepett.
- Ön sokfelé jár előadást tartani, beszédet mondani. A régi görögök szerint az a boldog ember, aki a halála pillanatában is az. A közösség mondja meg tehát, ki boldog és ki nem. Az írói magány, a magaslati nézőpont az alkotáshoz nélkülözhetetlen. Milyen viszonyban áll ez a másokkal való együttléttel, a közösségért való aggódás belső igényével az ön életében?
- A régi idők beavatottja, Manu azt mondja: aki magának főz, bűnt követ el. Aki csak arra törekszik, hogy önmagát fényezze, miközben körülötte megdöglik a világ, az visszaél azzal a kegyelemmel, amit kapott. Két síkon kell létezni. Amit a magányban önmagamban elvégzek, annak a szellemi hátterét közel kell vinnem az emberekhez. Nemcsak az irodalmat kell behozni az emberek életébe, hanem megerősíteni őket arról is, hogy nem csak materializmus van. Amikor emberek közé megyek, soha nem azt érzem, hogy én vagyok itt az író. Hanem hogy kíváncsi emberek vannak itt, és hogy nekem úgy kell innen elmennem, hogy akik eljöttek ide, azok ne bánják az itt töltött időt. Azért élünk, hogy ami bennünk jó, azt a többieknek átadjuk. Ha nem volnék író, ugyanígy mozognék az emberek között. Én kétfelé szolgálok, és mégis egy urat.
- Az emberek pedig érzik, hogy Jókai Annából nem a hideg, teoretikus ész szól, hanem a szeretet.
- A szeretet és a megszenvedettség. Soha nem hirdettem magamról, hogy a tökéletesség birtokában vagyok. Én, mint afféle szenvedő ember, kikalapáltam magamnak bizonyos igazságokat. Amit mondok, annak igazáról meg vagyok győződve. Ezért nem vagyok jó vitapartner. Nagy tisztelettel meghallgatom a materialista ellenérveket, de velem vitázni reménytelen. Nem is nagyon kísérleteznek. De akik egyáltalán nem értenek egyet velem, azok se rúgnak belém. Ezért hálás vagyok. Köszönöm az ellenségeimnek, hogy hallgatnak. Nehezen viselem a rideg közeget. Nem vagyok tökéletes. Vágyom a szeretetre.