Belföld
Nem kapja meg a magyar csatorna Soros régi interjúját
A milliárdos egykoron zsidó vagyonok elkobzásánál segédkezett
Az1998-ban készített interjú a CBS amerikai televíziós társaság tulajdona, s annak sugárzási jogát az Echo TV szerette volna megvenni egy készülő műsor számára.
Az interjúban négy perc egyedülálló anyag: ebben Soros olyan dolgokról beszélt önmagával kapcsolatban, amelyek új szemszögből láttatják a milliárdost. Az újságíró ugyanis arról kérdezi, hogyan tartja Soros összeegyeztethetőnek a kíméletlen spekuláns oldalát a filantróp oldalával, a profitot hajszoló és a társadalmi következményekkel nem törődő üzletembert a jótékonykodásra összpontosító énjével. Válaszában a milliárdos elmondta: személyiségének e két oldala jól megfér egymás mellett: időnként morális emberként, máskor pedig amorális lényként cselekszik.
Az interjú egy másik pontján Soros visszaemlékszik második világháborús élményeire. Tekintettel zsidó származására, Soros a vészkorszakban üldöztetésnek volt kitéve családjával egyetemben, ezért az édesapja, Soros Tivadar igyekezett biztonságba helyezni családtagjait. A jogász 1944-ben, a német megszállás ideje alatt az akkor 14 éves fiának kereszténységet igazoló hamis iratokat szerzett. Emellett olyan munkát talált neki, ahol zsidók vagyonát elkobzó végrehajtóként tevékenykedett.
A riporter faggatta Sorost arról is, hogy mennyire volt traumatikus úgy életben maradni, hogy közben látta sorstársai elhurcolását. Az üzletember azt válaszolta, hogy mindez nem okozott számára problémát, talán azért, mert gyerekként nem látja az ember az összefüggéseket. Akkoriban formálódott a személyisége, s megtanulta, hogy az embernek előre kell gondolkodnia, meg kell érteni és előre kell érezni az eseményeket, amikor az embert fenyegetés éri. Soros saját állítása szerint az az időszak a gonosz erős fenyegetése volt, s ő maga nagyon személyes módón tapasztalta meg a gonoszt. A helyzetet egy, a pénzpiacokról ismert hasonlattal írta körül: ha ő nem lett volna a túlélést jelentő szerencsés helyen, ott lett volna más. Soros ugyanebben az interjúban azt is elmondja: nem vallásos és nem hisz istenben.
Ezt a felvételt szerette volna megvásárolni az Echo TV a CBS csatornától, amely eleinte hajlott is az adásvételre: harmincötezer dollárt kért a kérdéses anyag sugárzási jogáért. A csatorna ugyanakkor tételes tájékoztatást kért a készülő Echo TV-s program keretéről, kontextusáról is. Amikor az Echo TV közölte a kért adatokat, a CBS úgy döntött: nem áll módjában eladni az anyag sugárzási jogát.
Korábban a sajtó beszámolt már arról, hogy Soros töröltetni akarta a kérdéses interjút a videomegosztókról, de ebbéli szándéka sikertelennek bizonyult, a felvétel ma is megtalálható.