Magyarország vs. Mexikó

Majdnem három évtizede tudjuk, hogy egy jobboldali kormány vezette Magyarországról a nyugati fősodratú sajtóban kötelező minden rosszat hazudni. Ha szoros figyelemmel kísérjük e sajtót, feltűnik, hogy a megelőző hónapokban ez az ábrázolás a korábbinál is rosszabb lett, amiről sokan hittük, hogy lehetetlen feladat.

Sokasodnak a minden alapot nélkülöző összeesküvés-elméletek, amelyek egyenes ági rokonai a Putyint világhatalmi gyíkembernek ábrázolt konteóknak.

A liberális fősodrat pályáján nagy tekintélynek örvendő olyan médiumok hordanak össze ultranacionalista tücsöktől antiszemita bogárig legelképesztőbb marhaságokat a magyar népről, kormányáról és kormányfőjéről, amelyeket e sajtótermékek tulajdonosai fogyasztóiknak kötelező jelleggel írnak fel toroköblítésre. Azon médiumokról van szó, melyek szintén naponta hihihiznek lenézően és elítélően azon, hogy Orbán Viktor milyen összeesküvési elméletekben hisz George Sorossal kapcsolatban.

A napokban főként három téren mutatta meg olthatatlan zsigeri gyűlöletét ellenünk a nyugati sajtó.
Az egyik a budapesti családkonferencia volt, amelyről a brit Guardiantől a szintén brit Independenten át a homoszexuálisok német nyelvű honlapjáig, a M. Männerig a beszámolók címeiből nem maradt el az azon az oldalon kötelező „gyűlölet” szó, amely természetesen nem ezen egyívású internacionalista dacszövetség anatómiai velejáróját jelenti, hanem egy mindenkori jobboldali Magyarországot.

A másik támadási terület az volt, hogy az M1 híradójában idézni merészelte azt, amit Irán legfőbb szellemi vezetője, Hamenei ajatollah mondott Sorosról. Őt „gonosz amerikainak” és „gazdag cionistának” nevezve, akinek szervezetei több országban már kormányt döntöttek, mint Iránban is, de annak, ígérte az ajatollah, aki most az iráni választásokba be mer avatkozni, az „kap egyet az arcába”. Mely testi fenyegetést az M1 nem idézte híranyaga forrásából, azaz a New York Times az adást két héttel megelőző cikkéből.

De ami persze egy Ochs Sulzberger tulajdonában lévő lapnak szabad volt május 10-én, arra ráugrott az egész világsajtó, hiszen a magyar közszolgálat a naponta leantiszemitázott Orbán-kormány szócsöve.
Most képzeljük el, ha mondjuk az albán vagy a mexikói televízió szintén átvesz egy hasonló idézetet. Vajon abból is világrengető hír lett volna Alaszkától Patagónián át Új-Delhiig?

A harmadik fő támadási terület az elmúlt hetekben-napokban az volt, hogy Magyarország a „szélsőjobb”, az „ultranacionalisták”, az „alternatív jobboldaliak” stb. „mennyországa”, „paradicsoma” és „biztonságos menhelye” lett.

Annak utána, hogy a kormány nyilván tartva a hasonló támadásoktól, ki is utasított a liberális oldalon így azonosított embereket.

Mindez nem zavarta például a korábban Atlantic Monthly névre hallgató, mára Atlantická rövidült magazin honlapját, amelyen május 28-án egy Carol Schaeffer nevű ifjú hölgy „Miként lett Magyarország az alternatív jobboldal menedéke” címen ugrott nekünk. Hogy „újságíróilag” sokkal aktuálisabb lett volna egy olyan címmel megfejelt cikk, miszerint „Ultrajobb: ne menj Magyarországra, mert kiutasítanak!”, az nyilván elhanyagolandó kérdés.

Az amerikai zsurnaliszta cikke szintén hemzseg az összeesküvés-elméletektől. Például azt írja, hogy lapunk, a Magyar Hírlap a Jobbik tulajdona. Valahogyan az a furcsa érzésünk, ha lapunk azt írná kizárólag magyarul elérhető cikkében Jeffrey Goldberg főszerkesztő magazinjáról és online portáljáról, hogy annak tulajdonosa
George Soros, fél napon belül a Thököly úton landolna egy helyreigazítást követelő levél.

E cikkben egyébként sok mindenkit megkonteóznak. Így a Magyarországon is élő Daniel Friberg svéd üzletembert, a Wiking Mineral bányaipari cég vezetőjét, aki 2010-ben alapította meg az Arktos kiadót, amely számos, a Sulzbergeréknek és Goldbergéknek éppen úgy nem tetsző jobboldali kötetet ad ki, mint saját szerzői munkáját is, amely A jobboldal visszatér címen jelent meg magyarul is.

Friberg nem várt sokat a visszacsapásra: már másnap a nevében is alternatív, saját szerkesztésében megjelenő jobboldali Altright hírportálon írt cikkében sorolta fel mindazon hamis állítások egy részét, amelyeket a The Atlantic összehordott, bocsánatot kérve, hogy egy rövid cikkben az eredeti minden álhírének megcáfolására nincs hely. Cikkének összefoglalójában hangsúlyozta, az Atlantic írása „egyszerre támadás a magyar nemzet és főként bosszútámadás ellenem”.

Válaszcikkének van egy mondata, amelyet feltétlenül kiemelve kell idéznünk: „Magyarország a nyugati liberális média első számú célpontja”.

Ennél tömörebb, valódibb és igazabb (bocsánat a nyugati fősodratú médiát sértő jelzőért) látleletet nehéz adni.

Csak azért, hogy ne lehessünk vádolhatók azzal, hogy médiacélpont voltunkat hazánknál jóval kisebb jelentőségű országgal mérjük össze, összehasonlításként vegyük Mexikót.

Felvetődik a kérdés, az Amerika nagy barátjaként számon tartott neoliberális elnök, Enrique Peña Nieto Mexikóját egyáltalában le lehet-e festeni demokráciának akkor, amikor a ránk 2010-től ragasztott jelzők közül a legnépszerűbb az autokrácia és az illiberális demokrácia, amely jelzőket a Mexikóról tudósító nyugati sajtóban még mikroszkóppal sem lehet észrevenni.

Miközben tananyag lehetne az, ahogyan a nyugati irányított közvéleménynek el lehet adni e latin-amerikai ország demokrata mivoltát.

A világon több száz millió ember által nézett és izgalmas, korrekt hírközlése miatt is csodált Russia Today globális tévéhálózat május 19-én sugározta először „Sinaloa narkódala” című, remekbe szabott dokumentumfilmjét e mexikói tartományról. Ahol szinte nincs ember, aki ne siratná a drogháborúkban megölt szeretteit vagy barátait. Ahol a rendőrség, azaz az állam rendfenntartó szervezete teljes harmóniában működik együtt a világ talán legveszélyesebb bűnözőivel, és amely ország a háborús övezeteken kívül a legtöbb újságíró temetője.

Hogy csak a májusban megölteket vegyük számba: 15-én Javier Valdez Cárdenassal Sinaloa, ugyanazon a napon Héctor Jonathan Rodríguezzel Cordoba, május 18-án pedig Salvador Adama Pardo újságíróval Michoacán tartományban végeztek.

Míg autokrata hazánkban… Soroljam nevüket, hogy miként szenvednek ők, akik rettegésükről még készséggel információt is nyújtanak bármely náluk érdeklődő nyugati médiumnak?