Őry MariannMindennapok

Álláspont. Mi újat tudunk mondani a terrorról? – futott át tegnap az összes európai újságíró és politikus fejében

Őry Mariann – 2017.05.24. 04:08 –

Azokéban legalábbis, akik nem a közhelytárat akarták felütni, hanem mondani valamit az újabb iszonyat után. Tényleg fogytán vagyunk a szavaknak. Ami tegnap Manchesterben történt, Szijjártó Pétert idézve, valóban „a lehető legaljasabb terrorcselekmény”.

A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadástól, 2015 elejétől, eljutottunk odáig, hogy gyanút fogunk, ha valamelyik hónapból nem jut eszünkbe európai terrortámadás, hiszen biztos volt, csak rosszul emlékszünk. Tudják ezt a terroristák is, akik fokozatosan emelik a tétet: sorra hajtják végre a szimbolikus és különösen kegyetlen merényleteket. Támadták már tudatosan Európa kulturális és adminisztratív központját is, támadtak már karácsonykor, szilveszter éjszaka, nemzeti ünnepen, most pedig szándékosan fiatalokat, gyerekeket vettek célba.

Hogy mi erre Európa válasza?

Nézzük először is a „hivatalos” Európát. „Ma együtt gyászolunk, holnap pedig együtt harcolunk azok ellen, akik el akarják pusztítani európai életstílusunkat” – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Hasonló mondatot bármelyik nyugat-európai vezető csapata készíthetett a terrorcselekmények esetére fenntartott közleménygenerátorral. Csupa szörnyülködő, harciasnak szánt szólam, amit már az sem vesz komolyan, aki mondja, arra végképp nem kell számítani, hogy egyetlen terrorista is megijedne tőle.

Juncker nyilatkozata nem csak attól felháborító, hogy ő is úgy mondott valamit, hogy nem mondott semmit. Az Európai Bizottság elnöke ugyanis úgy harcol a terrorizmus ellen, hogy nemrég még a korlátlan bevándorlás amerikai támogatójával, George Sorossal puszilkodott Brüsszelben. Na nem mintha Juncker ettől már nem is gyászolhatna, de szögezzük le azt is, ahogy más nyugat-európai vezetőknek, neki is van felelőssége abban, mégpedig nem is kicsi, hogy a mindennapjaink része lett a terror. Így meg egy kicsit máshogy hangzik az együttérzése.

Az uniós tisztségviselők által körbeölelgetett Soros tevékenysége jelentős biztonsági kockázatot jelent Európa számára, hiszen nagy erőket fektet bele, hogy kikezdje az illegális bevándorlással szembeni védekezést. A pénzéből élő civil szervezetek aktivistái saját kezűleg bontanák le a határkerítést, ha tehetnék, ráadásul Soros évtizedek óta építi birodalmát a Balkánon. Zsoldosai feszültséget keltenek Macedóniában, támogatják a Nagy-Albánia létrehozására irányuló törekvéseket, akadályozva ezzel, hogy legalább viszonylag nyugodt helyzet legyen a térségben. A konzervatív macedón kormány kikezdése pedig már csak azért is fontos volt, mert a kis balkáni ország határvédelmével kulcsszerepet játszik a migrációs hullám megfékezésében.

Az illegális és ellenőrizetlen migráció által jelentett biztonsági kockázat pedig már csak a legelvetemültebbek számára láthatatlan. Két év és számtalan terrortámadás, több száz ártatlan ember borzalmas halála után sikerült eljutni odáig, hogy ne közösítsék ki azonnal, aki azt mondja, a terror és az illegális bevándorlás között márpedig van kapcsolat. Ha ezt elfogadjuk, akkor valóban álságos és szégyenteljes együtt mosolyogni Sorossal, majd beállni a gyászkórusba.

Itt jutunk el a „nem hivatalos” európai válaszokig, az állampolgá­rokig és az őket képviselő tagállamokig. Brüsszel célkeresztjében évek óta azok az országok vannak, amelyek tényleges lépéseket tesznek azért, hogy megfékezzék az illegális bevándorlást. A magyarokat, a lengyeleket vegzálják, rémisztő kitartással küzdenek az eleve kudarcra ítélt kötelező kvótájukért – ez minden, csak nem a Juncker által emlegetett „harc”. Az európai emberek ugyanis nem az eukonform frázisokban gondolkodnak, ha terrortámadás történik. Üres szólammá vált mára olyanokat mondogatni, hogy nem vagyunk hajlandók félni, meg nem hagyjuk veszni az európai életformát. Az életformára nagyobb veszélyt jelentenek a párhuzamos társadalmak, sőt az integrálódásra képtelen és nem is hajlandó ázsiai és afrikai bevándorlók ellentársadalmai, mintsem az, hogy sok rendőr lesz az utcán, és ettől kevésbé érezzük magunkat szabadnak. Egyébként sem önmagában a több rendőr fogja érdemben kezelni a terrorizmus problémáját, hanem az európai politikai elit régóta esedékes szemléletváltása és annak felismerése, hogy bizonyos formában háború pusztít Európa utcáin.

Akkor leszünk a legnagyobb bajban, ha sikerül az agymosás, és az európai emberek tényleg el fogják hinni, amit „vezetőik” mondanak. Ha egy újabb mészárlás után is csak arra gondolnak, hogy akkor sem félünk, élünk ahogy eddig, nem adjuk az életformánkat – nem pedig arra, hogy megint emberek haltak meg. És még többen fognak.